A távoli Japánban él Akiko, a tiszta szívű, jóságos kislány, aki mindenkiben a szépet, a jót látja, ott segít, ahol tud, függetlenül attól, hogy ki, mit és miért kéri ezt tőle. Anyja halála óta békességben és szeretetben éldegélnek az apjával, amíg nem jelenik meg otthonukban az új feleség. A mostohát idegesíti a kislány kedvessége és vidámsága, adakozásait pedig a családi vagyon elszórásának tekinti. Akiko védtelen a mostohával szemben. Egyszer egy fagyos újévi éjszakán kint találja magát, egy olyan világban, amely egyáltalán nem szép, tiszta és igaz, mint amilyen ő. Bárhova kopogtat, csukott ajtóra talál, azok részéről is, akiknek ő segített. Az emberek helyett végül egy vadállat, egy farkas segít rajta. Tömören erről szól a szabadkai Gyermekszínház A farkas szempillája című előadása, amelynek bemutatójára decemberben, első reprízére pedig januárban került sor.
Az előadást Lázár Helga magyarországi rendező állította színpadra, a darabot egy japán népmese alapján Gábor Sára írta, zenéjét Bakos Árpád szerezte. A színpadi mozgás Kiss Anikó munkája, a díszlettervező Mihály-Geresdi Zsófia, a jelmeztervező pedig Janovics Erika. Az előadás szereplői Fridrik Gertrúd, Greguss Zalán és Vörös Imelda. Az előadás létrejöttéről Lázár Helgával beszélgettünk.
Miért esett a választás erre a mesére?
– Boldizsár Ildikó mesekutató, író egyik könyvében találtam rá erre a mesére, tehát nem a japán kultúrkörből indultam ki. Alapvetően a mese, a történet problematikája fogott meg, és az is, hogy milyen szép motívumokat használ. Amikor rendezni hívnak valahova és erre lehetőség mutatkozik, szeretek úgymond hozott mesével előhozakodni vagy személyes történeteket és problematikákat feldolgozni.
Hogyan került sor arra, hogy a szabadkai Gyermekszínházban rendezzen?
– Árokszállási Márta, a szabadkai Gyermekszínház igazgatója keresett fel, nagy meglepetésemre és örömömre. A próbafolyamatok ősszel és tél elején zajlottak. Nagyon megörültem annak, hogy a szabadkai Gyermekszínházban dolgozhatok. Hatalmas élmény volt Szabadkán lenni és egy nagyszerű csapattal együttműködni. Megtetszett a város is, otthoniasan éreztem magamat, márpedig elég sokat utazok a világban. Főleg Németország és Magyarország közt ingázok. Akkortájt épp Németországból érkeztem Szabadkára és erős benyomást tett rám a város hangulata. Felüdülés volt Szerbiában, Szabadkán lenni. Csak a legjobbakat mondhatom.
Milyen volt együtt dolgozni a szabadkai színészekkel? Hogyan zajlott a próbafolyamat?
– Remek hangulatban telt, valóságos műhelymunkát alakítottunk ki, egymás ötleteiből építkezve és egymásra támaszkodva hoztuk létre az előadást. Személy szerint bábosabbra vettem volna, maszkjátékszerű produkcióban gondolkodtam, de elég hamar világossá vált, hogy másfelé irányulunk, hangsúlyos szerephez jutottak például az arcmimikák is.
Gábor Sára dramaturggal viszont több ízben is együttműködött...
– Szinte együtt nőttünk fel Gábor Sárával, másfél éves egyetemista korunk óta együtt dolgozunk és minden évben legalább egy-két produkció kapcsán kérem a segítségét. Eddig bármikor dolgoztunk, szorosan együttműködtünk, jómagam is közreműködtem a dramaturgiai vázlatalakításban, viszont ezt a darabot nagyon rejtegette előlem, mondhatni kisajátította és egészen a végén mutatta meg a kész változatot. Sára munkájában az a szép, hogy merít a saját személyes történeteiből, az enyéimből is, és közben hű marad a meséhez. Nagyon tetszett, ahogyan megírta ezt a darabot.
Mivel foglalkozik mostanában?
– Tavaly végeztem a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem bábrendezői szakán, Németországban pedig bábszínészetin és -szervezőin, úgyhogy ezt a három szakmát párhuzamosan gyakorlom, attól függően, hogy épp mire nyílik lehetőség. Jelenleg a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban dolgozom, Csató Kata volt tanárom előadásához bábot készítek és a látványt tervezem.
Visszatér még Szabadkára?
– Ez a terv már megfogalmazódott, úgyhogy minden bizonnyal jövőre, a következő évadban ismét Szabadkán rendezek.
