„Új narratív utakra van szükségünk, amelyek célja az emlékezet ápolása és egy új erkölcsi és politikai felelősség formálása, hogy kiléphessünk a mai középkor sokféle formát öltő diktatúrájából” – áll Theodórosz Terzopulosz görög színházigazgató, tanár, író a színházi világnapra megfogalmazott üzenetében.
A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezésére 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.
Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el 1962-ben több mint húsz ország színpadain.
Az idén Theodórosz Terzopulosz, az Attis Színházi Társulat alapítója és művészeti vezetője, a Színházi Olimpia ihletője és a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke fogalmazta meg üzenetét, amelyet az előadások előtt a színházakban felolvasnak.
„Egy olyan világban, ahol elszegényedett polgárok a virtuális valóság börtöncelláiba zártan, fullasztó magányukkal körülárkoltan léteznek – vajon meghallja-e a színház a segélykiáltásokat? Egy olyan világban, ahol totalitárius rendszerek kontrollja és elnyomása alatt robotokként kell leélni az életet” – fogalmaz a művész üzenetében, amelyet az ITI Magyar Központja juttatott el az MTI-hez szerdán.
Felteszi a kérdést, hogy vajon aggasztják-e a színházat az olvadó jégsapkák, az ökológiai pusztítás, a globális felmelegedés, a szélsőséges időjárási jelenségek? Szorong-e a színház azon, amivé az emberi létezést a 21. század átformálja? – kérdezi, kiemelve, hogy a másik embertől, az idegentől való félelem átható érzése uralja gondolatainkat és tetteinket. Vajon a színház reflektorfénye képes megvilágítani a társadalom traumáit ahelyett, hogy félrevezető módon önmagára irányítja a figyelmet? – teszi fel a kérdést.
Kiemelte: mindezekre nincs végleges válasz, mert a színház a megválaszolatlan kérdéseknek köszönhetően létezik és tartja fent magát. Új narratív utakra van szükségünk, amelyek célja az emlékezet ápolása és egy új erkölcsi és politikai felelősség formálása, hogy kiléphessünk a mai középkor sokféle formát öltő diktatúrájából – írta.
Nyitókép: Ma van a Szinházvilágnap (Illusztráció/Pixabay.com)
