Ezúttal olyan betegség gyógyszereinek hatásmechanizmusaival foglalkozom, amely a lakosság 5-10%-át is érintheti. Az (atópiás) asztma krónikus, gyulladásos betegsége a légzőszervrendszerünknek, melyet kontrollálni lehet, de gyógyítani, sajnos, ma még nem lehetséges.
Sajátossága a már említett gyulladás, bronhus, azaz a tüdőben található hörgőcskék összehúzódása, illetve az összehúzódásokat végző apró izmok túlérzékenysége különböző allergénekre. Innen is ered az atópiás asztma elnevezés.
Az atópiás kifejezést a medicinában olyan személyekre használjuk, akiknek az immunrendszere kevésbe tud különbséget tenni az igazi „rosszfiúk" és más, ártalmatlan, testbe kerülő részecskétől. Az ilyen típusú ember sokszor küzd allergiával, asztmával, ekcémával és más, hasonló eredetű betegséggel. Gyakorlatilag ugyanazon ok más-más megnyilvánulásáról van szó, a mi esetünkben ez maga a tüdő.
Egy kis immunológiai
Amikor egy allergén, kis fehérjedarabka, teszem azt egy pollen, bekerül a légzőrendszerbe és eljut egészen a hörgőcskékig, ott rátapad a nyálkahártyára. Ezen a vékony felületen sorakoznak az úgynevezett prezentáló falósejtek. A nevük szinte mindent elárul. Amint megpillantanak egy idegen fehérjét, felfalják. A bekebelezett molekulát ezután megmutatják, prezentálják más fehérvérsejteknek, melyek pont arra vannak specializálódva, hogy felismerjék, hogy ártalmas vagy ártalmatlan-e az adott részecske. Itt ütközhet ki az immunrendszer hibás működése is természetesen.
A hibásan, rossz fiúnak titulált fehérje ellen kialakul egy hadseregnyi fehérvérsejt, immunmoduláló anyag és antitest, melyek közül az IgE az egyik legfontosabb egy allergiás reakció után. Az atópikus emberek szervezetében sokkal több IgE antitest kering, mint egészséges társaikéban. Itt egyébként be is fejeződik a szervezetünk felhergelése.
Ezt a fázist nevezzük szenzibilizációnak. Akkor történik a baj, amikor az immunrendszerünk újra találkozik ugyanazzal az antigénnel, a példánkat követve pollennel. Az IgE antitestek hozzákapcsolódnak az úgynevezett masztocita sejtekhez, melyek telis-tele vannak hisztaminnal. A kapcsolódás után ezek a sejtek kvázi felrobbanak és a környezetükben lévő szövetet elárasztják a hisztaminmolekulák.
De mégis mi a baj a hisztaminnal? Ez az anyag képes kitágítani az ereket, amik ezután könnyebben átengedik a külső környezetbe a folyadékot, azaz a plazmát a vérből. Ezt érzékeljük mi váladéknak. Másrészt ezek felelősek a léghólyagocskák összehúzódásáért is, ami előidézi az asztmára jellemző sípoló légzést, melynek kilégzési fázisa igazán megterhelő azoknak, akik ebben a betegségben szenvednek. E gyors fázis után kezdődik igazán az immunrendszer valódi túlkapása.
A szervezet felélénkít olyan géneket, melyeknek feladatuk a cifrábbnál cifrább immunstimuláló anyagok, citokinek, interleukinok, prosztaglandinok és leukotriének előállítása. Kialakul egy igazi immunológiai ördögi kör, melyből szinte nincs menekvés. Ezeknek az anyagoknak az együttes hatása nagyon hasonló a hisztaminéhoz, csak annál akár ezerszer erősebb is lehet.
Gyógyszeres kezelés
Mégis miképp enyhíthetünk gyógyszerekkel az asztmában szenvedők tünetein. Először is oldjuk meg a kínzó bronchospazmust, azaz léghólyagocskák túlzott összehúzódását, mivel ez okozza a légzési rendellenességet. A rovat rendszeres olvasói már biztos ismerik az általam olyannyira kedvelt oroszlán és vasárnapi ebéd tanulópéldáját, ha a szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszer működését magyarázom.
És hogy mi köze a kettőnek egymáshoz? Ha meglátunk egy oroszlánt, gyakorlatilag két választásunk lehet, az egyik az, hogy megharcolunk vele, a másik pedig, hogy elfutunk. No, mindegy melyiket választjuk, a szervezetünknek mindkét esetben nagymennyiségű vérre, tápanyagra és oxigénre van szüksége az életbe maradáshoz.
Ezt a testünk úgy éri el, hogy aktivizálja a szimpatikus idegrendszert, nagy mennyiségű adrenalint szabadít fel, ami a tüdő izmaira úgy hat, hogy kitágítja őket, pont azért, hogy minél több oxigén juthasson a vérkeringésbe. Vasárnap délután viszont mi történik? A húsleves, sültek és a sütemény evése után, a fotelbe belesüppedve a szervezetünk tudja, hogy nincs veszély, felesleges a készültségi állapot, „minden rendben van". Erre a helyzetre fejlesztette ki a paraszimpatikus állapotot, ami a szimpatikus teljes ellentéte.
Aki követni tudta az imént leírt példasorozatot, már sejtheti, hogy az asztmások számára a szimpatikus testi állapot a megfelelőbb. Ezért van az, hogy az asztma tünetei legtöbbször éjszaka vagy reggel jelentkeznek, amikor nyugodtak vagyunk, és a paraszimpatikus idegrendszer veszi át az uralmat testünk felett, s ennek következményeként a hörgőcskék izmai egyébként összehúzottabb állapotba kerülnek.
A farmakológusok e mechanizmusok nyomán alkottak meg két hatóanyagcsoportot. Az egyik képes az adrenalinhoz hasonlóan hatni, azaz imitálni a szimpatikus idegrendszert. Ezeket hívjuk béta-2 aktiválóknak. A másik csoport pedig úgy hat, hogy visszaszorítja a szimpatikus rostoktól ellentétes paraszimpatikus idegeket – ezeket a gyógyszereket pedig M3-gátlóknak nevezzük.
Aki volt valaha asztmás vagy volt asztmás ember közelében, akkor az biztos felismeri az asztmapumpák legnagyobb részét, mint például Ventolin®, Spalmotil®, Seretide®, Berodual®, Spiriva® stb. Ezek a pumpák pont ezekkel a hatóanyagokkal vannak tele.
A másik nagy gyógyszercsaládba tartozó, asztmaellenes szerek, a már említett túlbuzgó immunrendszert lenyugtató, visszaszorító hatóanyagok, melyekhez tartoznak például a kortikoszteroidok is. Ezek a gyógyszerek a szervezetben is termelődő, természetes gyulladáscsökkentő kortizolt utánozzák, csak sokkal erősebben és hatásosabban. Ezek a részecskék át tudnak jutni a sejtfalon egészen a sejtmag belsejéig, ahol a DNS spirálok húzódnak.
A cikk elején leírt patomechanizmusokkal ellentétben ezek az anyagok pont olyan géneket aktiválnak, melyek visszaszorítják a gyulladást gerjesztő és terjesztő molekulák sejten belüli gyártását és azok kilökődését. Ezek a szerek, pont azért, mert sejten belül hatnak, sokkal lassabban fejtik ki hatásukat, mint a hörgőtágítók, ezért hosszabb távú, krónikus probléma elleni megoldásnak tekinthetünk rájuk.
Hasonló immunszupresszáns hatásokkal bír egy igencsak modernnek nevezhető molekula is, mely a Singulair® vagy Alvokast® gyógyszerekben húzódik meg. A monelukaszt nevű hatóanyag, az egyik gyulladáshírnök részecske, a leukotriének kötődési helyét képes kvázi eldugaszolni. Emlékeznek, a leukotrién volt az egyik olyan anyag az immunválasz után, mely a hisztaminhoz hasonlóan, de annál akár ezerszer erősebben is képes kiváltani az asztma tüneteit.
Még sok más, aktív hatóanyagot feltaláltak az asztma kezelésére. Ha már visszatértem a hisztaminhoz, ide sorolhatók olyan anyagok is, melyek képesek stabilizálni azokat a sejteket, masztocitákat, melyek felrobbanva nagy mennyiségű hisztamint juttatnak a szervezetbe. De ma már az immunológiának és a biotechnológiának hála, képesek vagyunk olyan antitestek előállítására is, melyek az egész baj okozóját és az atópikus emberre leginkább jellemző IgE antitestet képesek közömbösíteni, így gyakorlatilag megszüntetni a probléma gyökerét is.
Nagyon sok gyógyszer áll rendelkezésünkre az asztmában szenvedő emberek mindennapi problémáinak csillapítására. Sajnos aranystandard nincs, valakinél egészen más gyógyszerkombináció hoz enyhülést, mint a másiknál.
A legfontosabb a kitartás és az egészségügyi szakember, orvos, gyógyszerész, védőnő együttműködése a beteggel vagy annak gondviselőjével. Ne feledjék, a gyógyszerész az, aki a legtöbbet tud az ön által szedett gyógyszerről, ne restelljenek tőle sosem kérdezni.
(A cikk csak tájékoztató jellegű, és nem helyettesítheti a szakmai konzultációt.)
