Ha azt írom, hogy az óbecsei György László, akkor valószínűleg a legtöbben nem fogják tudni, ki is pontosan a beszélgetőtársam. Viszont ha hozzáteszem, hogy hát a Schultz, akkor gondolom, mindenkinek világossá válik, hiszen bátran állíthatom, hogy Schultzot nemcsak Óbecsén, hanem Vajdaság-szerte nagyon sokan ismerik. Vagy összefutottak vele valamilyen rendezvényen, esetleg egy fesztiválon koccintottak egymás egészségére, de az is lehet, hogy az illető megkóstolta valamelyik Schultz-féle mézes pálinkát, vagy evett az általa készített parenyicából. Merthogy az óbecsei György László tényleg sok mindent csinál, és vallja, hogy az egész élete sem lenne elég arra, hogy az összes tervét megvalósítsa.
Schultz Németországban született, majd tízéves korában hazaköltöztek szüleivel és testvérével. Mint mondja, egyszer csak elkapta őket a honvágy, ő is ide vágyott, pedig magyarul alig tudott, szerbül meg szinte semmit. Itthon egy üres tanya várta őket. Vettek egy bocit, hogy legyen tejük, az egyetlen bociból végül lett egy egész farmjuk.
– Hogy a legelején kezdjem, családommal szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkoztunk, volt időszak, amikor mintegy száz jószágot tartottunk. Egy évvel ezelőtt azonban teljesen felszámoltuk az állományunkat. Régóta érlelődött ez az elhatározás a családban, végül édesanyánk halála tett pontot az állattenyésztésre. Lehet, hogy kicsit durván hangzik, de napjainkban olcsóbb a tejet megvásárolni, mint kitermelni. Nagyban foglalkoztunk tejtermeléssel, aztán bekövetkezett az, amire senki sem számított: tönkrement az egyik tejgyár, amelyik a mi tejünket is felvásárolta, és fél évi tej ára ott maradt. Kölcsönökben voltunk, aztán idővel elkeztünk együtt dolgozni egy másik tejgyárral, de csak két-három hónapos késéssel kezdtek el bennünket fizetni, és mire elkaptuk a pénzt, a bank rátette a kezét. Ekkor jött először az ötlet, hogy az addig csak a család és a barátok részére főzött pálinkát elkezdjem értékesíteni is, hiszen szükség volt a bevételre. A másik, harminc évig foglalkoztunk a szarvasmarhák tenyésztésével, amióta viszont nincsenek tehenek, tudok magamnak szabad vasárnapot csinálni. Mindig mondom, hogy amikor az embernek problémája van az életben, nem muszáj rögtön elkeserednie, szabad egy kicsit körbenézni is. A felbukkanó kisebb-nagyobb gondokat próbáljuk meg ugródeszkának használni, a probléma szót kihívásnak értelmezni – mesélte a kezdeteket György László.
A szarvasmarhákat a György család életében nyolc hónappal ezelőtt a lovak váltották fel. Adott volt a hely, a meglévő istállókat lovaspanzióvá alakították át.
– Ez a mese úgy kezdődött, hogy egyik barátunk vett lovakat, de nem tudta hol tartani őket. Volt némi tapasztalatunk, az öcsémnek kicsit több, ekkor alakítottuk át az egyik istállót, majd beköltözött a lovaspanzió két első vendége, két angol telivér. Aztán egy másik ismerősöm szintén helyszűke miatt úgy döntött, megválik az egyik lovától. Közölte velünk, hogy látja, milyen jól érzik magukat nálunk a lovak, így nekünk ajándékozta az övét. Később kaptam még egy lovat ajándékba. Most két saját lovunk van, és további három ló van a gondozásunkban, de akadnak további érdeklődők is. Klasszikusan foglalkozunk velük, fűszénával, zabbal takarmányozzuk őket, de kapnak ropit is, például almát és répát, hogy jól érezzék magukat. Mivel mi még nem vagyunk annyira tapasztaltak, vannak barátaink, akik segítenek nekünk. A lovaspanzió itt működik nálunk a tanyán. Idővel szeretnénk majd nyitni a falusi turizmus felé, és ugyan ez még a jövő titka, de úgy gondolom, hogy a lovak a falusi turizmus részei. Érdekes ez a lovas közösség, hiszen itt tényleg a lovak jólétéről van szó – mondta György László.
Schultz nyolc évvel ezelőtt kezdett el nagyobb mennyiségben mézes pálinkát készíteni, úgy érezte, hogy egyszerre több lábon kell állnia. Termékeiben, mint mondja, ő maga is benne van egy kicsit. A mézes pálinkákból idővel saját manufaktúra lett: megszületett a The spirit of Schultz.
– Mi valójában mindig főztük a pálinkát, de csak házi használatra. Amikor a szüleim megvették a tanyát, már akkor is volt régi fajta alma, körte és barack, kezdetben a klasszikus, hagyományos pálinkáink ezekből a gyümölcsökből készültek. A lepotyogott gyümölcsöt összeszedtük, illetve leszedtünk a fáról, és csináltunk belőle pálinkát, mint mindenki, akinek van gyümölcsöse. Régebben én is főleg a klasszikus párlatokkal foglalkoztam. Ezt idővel kinőttem, úgyhogy nagyobb termelőktől vásárolom a gyümölcsöt, amelyből ma a pálinkáim készülnek. Az aszalt szilvás volt az első mézes pálinkám, annak elég nagy sikere lett. Ezt követte a málnás, majd a sima meggyes. A meggyes után szinte rögtön jött meggyes-vaníliás mézes pálinka. Volt egy barátnőm, aki Svájcban dolgozott. Rendelt tőlem egy málnásat és megkérdezte, melyiket ajánlom még. Én a meggyeset kínáltam, de erre az volt a válasza, hogy azt bizony nem kéri, mert a nagymamája is csinál olyat. Na, én erre felhördültem, mondom, akkor csinálok meggyes-vaníliásat belőle, olyan úgysincs a nagymamának. Ezután jött egy újabb nagy sláger, amivel sokat dolgoztam, ez pedig az almás-fahéjas pálinka, karácsonyi érdekességnek pedig a sült almás. A legújabb pálinkám egy igazi különlegesség, egy sós karamelles ital, amely valójában a Deskavaary zenekarral készült közös projekt, az együttes neve alatt fut az ital is. A mézes pálinkáknál az alapanyagok számítanak, egy savanyú pálinkából soha nem fogsz tudni jó mézest készíteni. Mindennek az időzítés a lényege. A mi törvényeink lehetővé teszik, hogy jó pálinkát főzhessünk, Magyarországon csak pálinkafőzdében készülhet a párlat, nincs minden második ember udvarában kazán. Még forrásban lévő cefrével dolgozom, a maga legoptimálisabb idejében. Fontos még, hogy a rézelejét és a rézutóját kiengedjük, én csak a prémiumját használom. Mindig mondom, bárcsak fele annyi helyre eljutnék, mint ahová a pálinkáim eljutnak. Az italaim címkéjén látható csodaszarvas azt jelképezi, hogy fontos számomra az itthon, a történelmünk, emellett egy kis misztikum és egy kis ősiesség is van benne – közölte György László.
A koronavírus okozta járványhelyzet mindenre rányomta a bélyegét. A fesztiválokat és különféle rendezvényeket lemondták, így az óbecsei pálinkakészítőnek is megcsappant a bevétele. Mint mondja, nem szomorkodott, és ebben is újabb kihívást látott: némi tapasztalattal rendelkezve sajtkészítésbe, pontosabban parenyicakészítésbe kezdett. A bükkfafűrészporon füstölt sima és sonkás parenyicának Kosovska Mitrovicától Jagodinán át egészen Magyarországig és Belgiumig is eljutott a híre, ma már több városból is érkeznek rendelések.
– Mivel felszámoltuk a szarvasmarha-állományunkat, így vásárolom a tejet. Elmondhatom, hogy minőségesebb tejet veszek, mint amit mi termeltünk, mert mi silót is etettünk a jószággal, ami megérződik a sajton. Egy közeli ismerősömtől szerzem be a tejet, ők pedig kizárólag hereszénával etetnek. Ez nem egy kezdő sajt, ha az emberek tudnák, hogy én mennyi sajtot kidobtam, mert nem sikerült... Az egy dolog, amit leírnak, de annyi olyan apró tényező van még, amit az embernek saját maga kell kitapasztalnia, ez egy könyvben sincs leírva. Élőlényekkel, baktériumokkal dolgozunk, ezért a sajtot sokszor hasonlítom a kovászos kenyérhez, amit szintén szeretek készíteni, hogy hiába hisszük, hogy van egy jól begyakorolt elkészítési módszer, minden sajtot figyelni kell. Kézműves dolgokat készítünk, függünk a hőmérséklettől, a páratartalomtól, sőt, még tán a hangulattól is. Édesanyám is készített régen sajtot, ez is motivált abban, hogy belekezdjek. Tapasztalataim szerint a szerbeknek erősebb sajtkultúrája van, mint a magyaroknak, vásárlóim jórésze újvidéki, belgrádi, niši, kragujevaci. Ami újdonság, nemrég Magyarországon, konkrétan Siófokon is elkezdték értékesíteni a sajtomat egy bioboltban. A vajdaságiak eddig főleg a pálinkáimról ismertek, de most már a sajtjaimnak is egyre nagyobb sikere van – fogalmazott György László.
Schultz számára a társasági élet közös munkát is jelent, szerinte ugyanis az embernek itthon közösségben kell gondolkodnia. Mint mondja, véleménye szerint fontos a közösségi összefogás azokkal a kistermelőkkel, akik hasonlóan gondolkodnak, és az egészséges konkurencia mellett elengedhetetlen egymás segítése. Az óbecsei fiatalember a közösségépítésből is rendszeresen kiveszi a részét.
– Eddig kétszer szerveztük meg nálunk a tanyán a mézesdűlői pogány ünnep elnevezésű rendezvényt, először tavaly szeptemberben, majd idén májusban. Ez egy őskeresztény ünnep, fogalmazzunk így, amely az őseinkről szól. Sokan voltunk, magyarok és szerbek együtt ünnepeltek itt, négy nyelven beszélgettünk. Nálunk, Vajdaságban sokféle nemzetiség él, de ha visszamegyünk egészen a gyökereinkig, akkor rájövünk, hogy sok a hasonlóság, és ezt szeretnénk mi is megmutatni. Magyarországról is érkeztek barátaink. Ez az ünnep a lelkiség mellett igen látványos is: tűz, ősi zene, dobok, lovaglás és íjászkodás, valamint kézműves kirakodóvásár is várta az érdeklődőket. Számomra fontos a környezettudatosság, igyekszem így élni, és a termékeimet is ennek szellemében készítem és árulom. Emellett tagja vagyok a helyi Ozelenimo Bečej–Tegyük zöldebbé Óbecsét nevű civil társulásnak, amely körülbelül 20–25 tagot számlál. Több száz fát elültettünk már Óbecsén és a községhez tartozó településeken is. Óbecsének legalább kétszáz hektár erdős területre lenne szüksége a törvények szerint, ettől a számtól pedig mi távol állunk. Amellett, hogy én is kiveszem a részem a munkából, egy hektár földet arra a célra szántam, hogy befásítsuk különféle őshonos fajtákkal, mint például a hársfa, a kőrisfa, a fehér nyárfa és a bükkfa. Társulásunkban vannak fiatal szülők és gyermekek is, hiszen fontos, hogy példát mutassunk és megtanítsuk, hogy a fa nemcsak nyersanyag, amiből bútor készül, vagy nemcsak tüzelőanyag, hanem közvetlen kapcsolatunk van vele, hiszen függünk tőle – fogalmazott beszélgetőtársam.
