Szeretem a szeptembert, ízeit, illatait, fényeit. Jó tanuló diákként hosszú évekig lelkesedéssel vártam az iskolakezdést, a születésnapom is ekkor van, talán így természetes, hogy a számvetés ideje számomra a nyár és az ősz közötti átmenet. Az idei hatványozottan az, hiszen édesanyám éppen ennyi idős volt, mint most én, amikor véget ért a földi útja. Ezzel a fájdalmas, szomorú érzéssel, és egyetemi diplomát szerző lányom önállósulásának, sikereinek fényében, kedves születésnapi meglepetése után ültem le, hogy a személyes számvetés idején a hónap jeles napjáról, a Szent Mihály-napról írjak.
Mert fontos volt ez a nap a régiek életében, kiemelten fontos a katolikus vallásban is, de napjainkban a Waldorf iskolákban is kiemelik, mint őszkezdő ünnepet. Ezekben az iskolákban és óvodákban nagy szerepet kap a természethez kötődő életritmus megélése, tudatosítása, így a Mihály-nap megünneplése is. Családi programokat szerveznek a termések megismerése köré, de a mérlegelés, a sárkány, a bátorság témaköre is terítékre kerül.
Szent Mihály, a hét arkangyal egyike, a mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa. Ünnepnapja szeptember 29-e. Jelképe hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt, akaratereje hatalmas, mint ahogyan ő maga is. Isten iránti hűsége megingathatatlan – olvasható a szabad enciklopédia szócikkében. A többi főangyalhoz hasonlóan a művészetben általában szárnnyal ábrázolják, egyházi ruhában, vagy harci öltözékben, karddal, pajzzsal, kopjával. Többször láthatjuk mérleggel a kezében, mint a jó és a rossz eldöntésére hivatott személyt, a lelkek mérlegelőjét. Szent Mihály ott van a haldoklók mellett is, segít elhagyni a földi világot, átkíséri a lelkeket a túlvilágra. Ehhez az elképzeléshez kapcsolódik a Szent Mihály lova elnevezés. Innen a magyar néphagyományban a Göncölszekér másik neve, Szent Mihály szekere, sőt, a Tejút egyik középkori neve Szent Mihály útja. Az első évezred fordulóján lett az egyház ősi oltalmazója mellett a halottak szószólója is. Temetőket, cintermeket, ezek kápolnáit, csontkamrákat, haranglábakat, harangokat ajánlottak pártfogásába. Az Utolsó Ítélet angyalaként a lélek jó és gonosz cselekedeteit mérlegeli. A középkori Magyarországon nagy kultusza volt, a 18. század közepéig Szent Mihály napja parancsolt ünnep volt.
Szeptembert Szent Mihály havának nevezik a régi kalendáriumok szerint.
A magyar néphagyomány a gazdasági év őszi fordulóján főként gazdasági élettel összefüggő hiedelmeket és szokásokat, időjárási megfigyeléseket fűzött hozzá. A gyergyói pásztorok ezen a napon tartották a farkasünnepet, hogy a csordát a hazatérés idejére megvédjék a farkasok kártételeitől. A természet megfigyeléséből ered az a megállapítás, hogy Szent Mihály napja után a fű akkor sem nőne tovább, ha harapófogóval húznák. A nyájak behajtásának, a pásztorok számadásának, fogadásának napja volt ez a nap. A legelőre hajtott állatokat Szent György napján hajtották ki és Szent Mihály napján hajtották vissza a falvakba. A pásztorok az állatok behajtását követően ilyenkor adtak számot a munkájukról, ilyenkor fizették ki őket, és fogadták fel őket.
Régen ilyenkor kezdődtek a nagy őszi munkálatok, a kukoricatörés, a szüret. Az őszi vetésre az előtte levő vagy utána következő két hetet tartják a legalkalmasabbnak.
Időjósló napnak is számított. Mihály napjától véget ért a mezítlábas korszak. Mondogatták is: „Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet." Vagy „Aki Szent Mihály napján gatyába öltözik, attól nem kell tanácsot kérni;" „Aki Szent Mihály nap után szalmakalapban jár, attól nem kérdenek tanácsot." Vagyis, aki úgy öltözik, mint nyáron, az nem lehet okos ember.
Azt is mondogatták, ha Szent Mihály lova deres, behozza a telet. Úgy tartották, ha a fecskék még nem mentek el, akkor hosszú őszre lehet számítani. Viszont kemény telet jósoltak, ha Mihály napján dörgött az ég. Bácskában járta a szólás: Szent Mihálykor keleti szél igen komoly telet ígér.
Szent Mihály napja Európa-szerte ismert pásztorünnep és egyben őszi évnegyedelő esemény is. Az évnek ezen szakasza a vígasság időszaka volt, ugyanis az időjárás még megengedte, hogy a szabadban főzzenek, táncoljanak az emberek. Az úgynevezett kisfarsang időszakában lakodalmakat, vásárokat, szüreti mulatságokat tartottak. Mihály napja gyakran vásárnap, a pásztorok ilyenkor egészítették ki felszerelésüket. Egykor szeptembertől novemberig tartottak a gazdasági évet lezáró ünnepek. Ma már az emberek nagy többsége nem ebben a természet diktálta ritmusban él, de manapság is megsokasodnak a közösségi ünnepek. Szüreti bál, sokadalom, kukoricafesztivál, táncháztalálkozó jelzi erre mifelénk is ezt a hagyományt.
Búzavetés, dióverés, kukoricatörés, górézás, a disznók hízóra fogása, krumpliszedés, szüret – néhány évtizede, még az én gyerekkoromban is együtt volt a család apraja-nagyja, sokszor a szűkebb rokonság is besegített a nagy munkákba. A hagyományok nem csupán a nagy ünnepekre koncentrálódtak. A nehéz munka mellett ünnepi érzés is vegyült a vetésbe, aratásba, a betakarításba, no, és a friss pálinka, a must próbálgatásába... Ezek a munkálatok, együttlétek a család minden tagját összekovácsolták.
Nappal-éjszaka, tavasz-ősz, elmúlás-újjászületés, a forgás sosem áll meg. A mérleg két serpenyőjében sorakoznak a jó és rossz dolgok... Rendkívül nehéz gazdasági évet zárunk, sok a bizonytalanság előttünk.
Szent Mihály, az angyalseregek fejedelme karddal és mérleggel minden évben eljön és segít nekünk a szembenézés feladatát elvégezni. Bátorságot ad, hogy félelmeinket legyőzzük, szembe tudjunk nézni feladatainkkal, számot tudjunk adni önmagunknak botlásainkról, örömeinkről.
S ha legyőzzük félelemeinket, az elmúlás feletti fájdalmunkat, jöhet a hálaadás, látva, hogy a szeretet-magok elvetése milyen édes termést hozott a számunkra.
Egy-egy csöndes őszi séta során megérezzük, hogy mi is az igazán fontos az életünkben.
