Öt perc múlva fél tizenkettő. Benyitunk a fürdőbe. Kedves ápoló fogadott minket, átvette kartonunkat, majd megmutatta a kabint, ahol átöltözhetünk.
– Ha befejezi, zárja be az ajtót, a kulcsot pedig akassza fel a többi közé, arra az oszlopra.
Több kulcs lógott már ott, mindegyik számozott. A zuhany alatt hárman álltak, a medencében már tízen voltak. Mi is lezuhanyoztunk. A víz meleg.
A medence nem nagy, sokaknak nagyobb van odahaza. A víz a csípőig ér. A sarkakban egy-egy ápolónő ül és egy-egy fürdőző, akiket egy csővel masszíroz. A többiek várják sorukat. Öt percig tart egy masszírozás, majd helyet cseréltünk.
– Nem túl erős a vízsugár? – kérdezte tőlem az ápolónő, akitől később megtudom, hogy még egyetemre jár, és a fürdőben többedmagával gyakorlatozik.
Rajtam is.
De jól csinálta, jólesik a vízalatti hátmasszázs. Mivel utánam már senki sem következett, a lány átadta nekem a csövet.
– Masszírozza meg a lábát, de ne a hasát és a mellkasát. Ha túl erős a nyomás, ezen a karon csökkentheti. Ha befejezte, ugyanezen a karon zárja el a vizet.
Jólesett a gyógyvizes fürdés, felfrissülve léptem ki a sárga épületből a tűző napra. Egy árnyékos padra ülök, és megvárom Csillát, ő ugyanis a fürdés után még sárpakolásra ment. Szintén fél órát tart az a szeánsz is. Addig telefonomon kikeresem, hogy hol lehet még fürdeni Vrnjačka banján. Ebben a hőségben jó volna még néhányszor naponta megmártózni egy medencében, vagy tóban. A sárga házba majd csak holnap jövünk vissza, mindennap fél tizenkettőkor.
A két potyázó. Ha már ingyen volt, kipróbáltuk (Dávid Csilla felvétele)
TÖRÖLKÖZŐVEL OLCSÓBB
Olyan fürdőző helyeket kerestem, ahová bemehetünk anélkül, hogy előtte orvoshoz kellene mennünk.
Elsőnek a Merkur új épületét dobta ki a Google, különböző szolgáltatásokkal, különböző árakkal. Ha az ember itt akar lakni és teljes orvosi ellátást szeretne kapni napi háromszori étkezéssel, akkor a kétágyas szobában személyenként legalább 7340 dinárt kell fizetne. Ez a legalacsonyabb ár, a legmagasabb pedig 11 280 dinár. Ezek az árak csak akkor érvényesek, ha a vendég legalább egy hétre foglal szállást.
Jó, ide legközelebb sem jövünk, de megtudtam azt is, hogy a szálloda vendégeinek a gyógyvizes fürdő árát is beleszámolták, nekünk, kívülállóknak viszont „csak” 1000 dinárt kell fizetnünk. Pontosabban 1100-at, mint itt a sárga házban, ha törölközőt is igénylünk. Az nem kell. És ami még kedvező, hogy nem fél órát, hanem két órát lubickolhatunk. Ha ezt tudtuk volna, mielőtt befizetünk tíz napot!
Egy nap, amikor már lejárt a vízalatti masszázskúránk, ide is benéztünk. Mondhatom, sokkal nagyobb a medence. Vízalatti masszázs csinos hölgyekkel ugyan nincsen, de vannak különböző masszázskutak, amelyeket idős mámik ültek körül. Csilla alig jutott tőlük oda az egyikhez. És ami még az 1000 dinárba belefoglaltatik, az egy meleg köves heverő, valamint két, egy török és egy finn szauna használata.
Csilla mindent kipróbált, én csak a medencében lubickoltam kissé, meg felfeküdtem a heverőre, amelynél azt írta, hogy 15 percig ajánlják a lazulást. Korábban már szaunáztam egyszer-kétszer, de nem tett jót a szívemnek, így itt nem próbálkoztam vele.
Lapozgattam tovább a Google-on. Itt minden szállodának van saját medencéje, némelyiknek termálvizes, némelyiknek nem. A legtöbben azok is fürödhetnek, akik nem a szálloda vendégei. Persze pénzért, és meghatározott időre, legtöbb helyen ez két óra és a belépőjegy többnyire 1000 dinár.
A Klobuk-tó valamikor
HOLNAP JÖJJENEK …
Vrnjačka banjának akvaparkja is van. Ezt már házigazdánk is mondta.
– Itt van, nem messze tőlünk, fenn a hegyen. Gyalog is elmehetnek.
Mi nem gyalog mentünk, hanem kocsival. A város bejáratánál láttam egy táblát, amely valóban a hegyek felé mutatott. Gondoltam, nem keresgéljük ebben a melegben gyalog. A táblát követve elhagyva az ipari negyedet erdőbe értünk, majd onnan ismét a városba, családi házak közé. Ez is, mint a többi része Vrnjačka banjának rendezett, ápolt. Rengeteg a virág minden udvarban, a pázsitfelületek haragos zölden, szépen lenyírva, itt-ott cserjével díszítve teszik szebbé minden házat.
Kacskaringós utcákon követtük az akvapark feliratú táblát, és egy kanyar után meg is láttuk a magas csúszdák csúcsait.
Az élményfürdő egy völgyben van. Két oldalát családi házak határolják be, egyet vadonatúj emeletes lakótömbök, némelyiken még dolgoznak a munkások, a negyedik oldalon pedig erdő van.
A fürdő előtti parkoló üres volt, de láttam, hogy odabenn vannak emberek. Mi is bementünk. Nyitva volt a kapu. Néhány lépést távolodunk el a bejárattól, amikor hozzánk lépett egy ember, a biztonsági őr.
– Jó napot, az akvapark zárva van, megkérném önöket, hogy fáradjanak ki – mondta.
– De, hát, nyitva volt a kapu. Különben is csak benéztünk, hogy lássuk, eljöjjünk-e ide egy nap.
– Rendben van, nézzenek szét, de a medencékhez ne menjenek, mert most dolgoznak az emberek, készítik elő a fürdőt a megnyitóra. Holnap nyitunk.
Nem tudom, hogy higgyek-e telefonomnak, ahol azt olvastam, hogy ez a Balkán legnagyobb élményfürdője. Nekem nem tűnik annak, igaz, az összehasonlításra csak egy élményfürdőt vehetek alapul. Az Újvidék melletti, petrőci sokkal nagyobb területen fekszik, ott több medence és csúszda is van. De nem ezért gondoltuk úgy, hogy ezt kihagyjuk, hanem azért, mert a bejáratnál láttam, hogy a belépő 2600 dinár fejenként, a petrőcinek a kétszerese.
Elköszöntünk az emberektől, és megindultunk a kijárat felé. Utánunk szólt.
– Holnap jöjjenek el, ingyenes a fürdés.
– Valóban? – kérdeztem vissza meglepődve.
– Igen, a nyitás napján mindig ingyenes.
Csillával a kocsiban megállapítottuk, hogy emberünk rendes volt, elárulta a titkot, és azt is eldöntöttünk, hogy a terápia után elmegyünk, pontosabban elsétálunk az akvaparkba, mert valóban mintegy 400 méterre laktunk tőle.
Szép délutánunk volt másnap. Hétköznap lévén kevesen voltak, főleg iskolás gyerekek. Volt hely bőven fürdésre, napozóágyakból is válogathattunk. Csupa élvezet volt. De bevallom, a csúszdákról nem csúsztam le. Csilla sem. Ez már nem nekünk való…
A tó helyén medencét építettek, de így is jó, így is szép (Dávid Csilla felvétele)
KIS KERÜLŐVEL AZ ÚJABB ÖRÖMÖKIG
A Belimarković-kastélyban láttam egy régi fotót. Fürdőző emberek voltak rajta egy tónál. Jezero Klobuk és környéke 1931-ben, olvastam a kép alatt. Egy tó, sziklás parttal, homokos strandokkal. Mintha a tengeren készült volna a fotó, mondjuk egy öbölben.
– Ide elmegyünk –, mondtam Csillának a képre mutatva. Máris indult volna, de még végignéztük a kastélyban levő tárlatokat. Különben a kastélyt Jovan Belimarković tábornok építette a 19. század végén. Akkor, amikor a túlsó hegytetőn a pravoszláv templom is épült. Ez a két épület a fürdőhely két legrégibb építménye. Belimarković tábornok volt és magas rangú állami tisztviselő is, Milan Obrenović minisztere. Ahhoz, hogy Vrnjačka banja ma így nézzen ki, ő tette meg az első lépéseket. A kastély most kultúrközpont, állandó tárlatokkal, alkalmi kiállításokkal, koncertekkel, irodalmi estekkel…
Másnap a vízalatti masszázs után felébresztettem másik hölgy társamat, és megkértem, vezessen el a Klobuk tóhoz.
– Haladjon délnyugat felé… A célpont a bal oldalon helyezkedik el.
Később megtudtam, hogy helyezkedhetett volna a jobb oldalon is, ugyanis kerülő úton vezetett ide, sokkal rövidebb lett volna az út a város felől, a patak partján haladva. Gyalog sem hosszabb húsz percnél. Nem tudom, hogy miért haragszik rám ez a nő, pedig semmi rosszat sem szóltam hozzá.
Mindegy, itt vagyunk. A tónál, ami most medence. Látszik, hogy valamikor itt tó lehetett, de most a helyén medence van, körülötte napernyős fekvőkékkel, zuhanyozókkal, öltözőkkel és egy „tóparti” vendéglővel. Később megtudjuk, hogy a városból ingyen szállítják ide a fürdőzőket, a bejáratnál ki is volt tűzve a kombibusz menetrendje.
Maga a medence olyan mint a többi, de a környéke szép, így kifizettük az 500–500 dináros belépőjegyet. Nehezen ugyan, de Csilla talált két fekvőkét napernyőkkel, oda telepedtünk.
– Most szabadultak fel, és azonnal lecsaptam rájuk –, mondta büszkén.
A víz kellemes volt, a környék is gyönyörű. Egy völgyben ültünk, a patak közelében és a völgy mindkét oldalán erdők kúsztak fel a hegyen. A patak valamikor még itt folyhatott, így alakulhatott ki a tó, de átirányították, szabályozták. Pedig nagy élményben lehetne részük ma a turistáknak, ha egy tavacskában fürödhetnének. De, erre már aligha kerülhet sor, ugyanis a környék beépült, és kétlem, hogy lenne vállalkozó, aki vissza tudná állítani eredeti formájába. Csak a neve maradt meg: Klobuk, ami magyarul kalapot, fejfedőt jelent.
Szinte a zárás előtt indultunk vissza. Bepakoltuk cuccainkat, de Csilla nem szállt be a kocsiba.
– Én gyalog megyek, majd otthon találkozunk.
Kocsival lemértem a rövidebb utat. Csillának 4 kilométert kell gyalogolnia hazáig a patak mentén, a völgyben, a város hatalmas parkján át.
– Szép séta volt – mondta amikor megérkezett.
(Folytatjuk)
Nyitókép: A gyógyvizes medence, ahol kissé meg is masszíroztak minket (Dávid Csilla felvétele)
