Tizenkét éve ünnepeljük a nemzeti összetartozás napját június 4-én. Előtte ezen a napon legfeljebb csak az I. világháborút lezáró gyászos trianoni békediktátumra emlékezhettünk, amelyet 1920. június 4-én írt alá Magyarország a Párizs környéki békeszerződések részeként. A példátlanul igazságtalan trianoni békediktátum gazdasági-társadalmi hatásait tekintve a magyar történelem egyik legsúlyosabb tehertétele volt és maradt. Hiszen a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. Az új határok megrajzolásával 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra. Fele részük összefüggő tömbben a határok mentén a nemzeti önrendelkezés semmibevételének kitűnő példájaként.
Jóllehet a győztes nagyhatalmak és a környező utódállamok a trianoni szerződést Magyarország végítéletének szánták, de a magyarság és a csonka ország ezt is túlélte, mint sok más megpróbáltatást az ezerszáz éves történelme alatt a Kárpát-medencében. A magyarság felszámolására törekvő államok egy része már nem is létezik, hiszen több évtizede felbomlott Csehszlovákia és Jugoszlávia is. Az előbbi békésen, az utóbbi viszont véres polgárháború következményeként. A magyar nemzet viszont köszöni szépen, jól van, él és virul a csonka országban, de a határon túli területeken is megmaradt magyarságánál, nyelvénél, kultúrájánál és szülőföldjénél, ha megfogyatkozva is. Mindezt felvállalta annak ellenére, hogy az elmúlt száz évben az utódállamok mindenhol sokat tettek vagy tesznek még mai is azért, hogy minél kevesebben, és minél gyengébbek legyünk.
Az elmúlt évtizedben a feldarabolt Kárpát-medencei magyarság között a kapcsolat kezdett egyre szorosabbá és erősebbé válni, bár még sok a pótolni való. Ebben oroszlánrésze volt és van, illetve reméljük, hogy még jó sokáig lesz is a tizenkét éve regnáló Fidesz–KDNP kormánynak, amely a sikeres és pragmatikus család- és népjóléti, valamint gazdaság-, energia-, védelmi-, nemzet-, bel- és külpolitikát folytat az egyetemes magyar érdekeket szem előtt tartva. A hátrányból minden esetben igyekszik előnyt kovácsolni. Például a határokkal szétdarabolt külhoni magyarságot nemcsak nemzetrészeknek tekinti, hanem összekötő kapocsként számít a szomszédos országokkal való kölcsönösen eredményes együttműködésben. Mindeközben természetesen támogatja és segíti is az adott nemzetrészt saját intézményrendszerének kialakításában és a szülőföldön való boldogulásában.
A nemzeti összetartozás napja kapcsán ugyanez a helyzet, a hátrányt előnnyé változtatta. Tíz évvel ezelőtt született meg az a bölcs gondolat a magyar Kormány és Országgyűlés részéről, hogy a nemzet szétdarabolásának gyásznapja helyett ünnepeljük a nemzet összetartozását június 4-én, amely így a magyarság egységét és önazonosságát szimbolizálja. Így lett a gyásznapból néhány év alatt a magyarság jeles ünnepnapja. A nemzeti összetartozás napja ugyanis rólunk szól, minden magyarról, mert mi mindig magyarok maradunk és összetartozunk, mindig egymásba kapaszkodunk és mindig talpra állunk, még ha olykor-olykor ledönt is bennünket a történelem vihara.
A globális világban a magyarság számára a nemzeti összetartozás egészséges megélése létfontosságú a nemzeti megmaradása miatt is. A pszichológusok szerint az embereknek éppen olyan fontos a szeretet utáni igénye, mint a biztonság utáni vágya, vagyis a valakihez, illetve a valamely közösséghez való tartozás tudata. A nemzetnek, akár a családnak, az egyik fő funkciója, hogy biztonságot és védelmet adjon, de hosszú távon nemzeti összetartozás érzése nélkül ezt nem lehet megteremteni.
A nemzeti összetartozás erősítése újraindult, remélem, hogy mielőbb kiteljesedik a folyamat. A jelenlegi magyar kormány szerintem továbbra is megtesz mindent, hogy minél erősebb legyen a nemzeti összetartozás érzése a magyar nemzeten belül. Viszont az elkövetkező időszakban rengeteg múlik rajtunk, külhoni magyarokon is, de talán még több az anyaországi testvéreinken. Az elmúlt száz év szétszakítottsága ugyanis megtette a magáét, nagyon gyakran tekint idegenként és ellenszenvvel a magyar a magyarra. Ezt mielőbb fel kell számolni, mert teljes egységre van szükségünk a nemzeti megmaradáshoz és boldoguláshoz ebben az átalakuló világban. Az egységhez pedig csakis a kölcsönös tiszteleten, bizalmon és egymás elfogadásán keresztül vezet az út. Erre viszont csak egy mód van, az anyaországiaknak meg kell ismerni a külhoni magyarokat, a tájaikat, a kultúrájukat, a múltjukat és a jelenüket, illetve fordítva. Ez nagy munka lesz, de nem lehetetlen, mert ami összetartozik, az előbb-utóbb összenő…
