Kupuszina, vagy Bácskertes a múlt század derekán, a kilencvenes évek előtt konyhakertészetéről volt messze földön híres. Nemcsak a közeli apatini és zombori piacon lehetett vásárolni a kupuszinai termékekből, hanem a távolabbi Eszéken, sőt a még távolabbi Zágrábban, de ha jól emlékszem, az Adria partján is megfordultak az itteni kofák.
Mára beszűkült a piac, a kupuszinai földműveseknek is váltaniuk kellett, többen virágkertészettel, gyümölcsészettel kezdtek foglalkozni. És mindez rendben is volna, ha gond nélkül tudnák élni napjaikat.
Gond pedig mindig akad. Ezúttal a szarvasok okozzák. De vajon csak ők? Erről beszélgetek Hodovány Attilával, a helyi közösség titkárával, meg Cservenkovics Dávid és Guzsvány Róbert gyümölcstermelőkkel.
– A Vajdaság Erdei Erdőgazdaság ismét bekerítette saját területét, illetve majdnem bekerítette – mondja Hodovány Attila –, itt-ott le kell még cserélni a régi oszlopokat, drótokat. Volt idő, amikor egyáltalán nem volt kerítés, de akkor talán ennyi vad sem volt.
Modovány Attila: „Még 5–6 kilométernyi kerítést kellene felújítani az erdőgazdaságnak, de sehogyan sem haladnak vele” (Dávid Csilla felvétele)
Negyven évvel ezelőtt készítettek először kerítést, de mára teljesen tönkrement. És volt egy belső kerítés is a rezervátum körül. Mindez dicséretes, de a kerítésen kívül is maradtak szarvasok, meg aztán a túloldalról, a kopácsi rétből is átúsznak ide, és ha a rezervátum kerítésén kívül érnek partot, akkor kint maradnak. Ezekről a szarvasokról senki nem visel gondot, nincsenek számba véve, nem próbálják beterelni őket a rezervátumba. Nem tudni, hogy hányan lehetnek. 100-an, 200-an. Vadászni rájuk tilos, békésen élhetnek és szaporodhatnak.
A Duna bezdáni–apatini szakaszának mindkét partja Európa talán legszebb folyómenti vidéke, mindkét oldalon rezervátumok vannak. Odaát a kopácsi, itt a bezdáni, monstorszegi, kupuszinai, apatini. Gyönyörű a vidék, rengeteg a vad, az ide tévedt turisták – mert a turizmus nem mondható még kimondottan fejlettnek, legalább is a Duna ezen oldalán – napokig barangolhatnak, gyönyörködhetnek a természetben. Örülhetnek a sok vadnak, amit megfigyelhetnek, például a gyönyörű, nagytestű szarvasoknak.
A bácskertesiek szeretik a szarvasokat, de nem mindig örülnek nekik. Elsősorban azoknak a szarvasoknak nem, amelyek a bekerített részen kívül tanyáznak. Ők az egyik legnagyobb kártevői a környék gyümölcsöseinek, veteményeseinek. Ők okozzák a gondot.
Cservenkovics Dávid: „Ha nem kerítjük be a gyümölcsöst, biztosan kárt okoznak a fákban a szarvasok” (Dávid Csilla felvétele)
– Tiszteljük ezeket a szép állatokat, végtére is sokkal előbb voltak itt, mint mi, nem haragszunk rájuk, csak bosszankodunk, amikor kárt okoznak a gyümölcsösben – mondja Cservenkovics Dávid fiatal gyümölcstermelő, aki tíz hektár földön gazdálkodik és több gyümölcsöse is van éppen abban a határrészben, ahol a szarvasok is élnek.
– Dicséretes, hogy az erdőgazdaság mindent megtesz annak érdekében, hogy ne érje kár a termést – folytatja a fiatal termelő –, de szerintem nem a kerítés, vagy nem csak az védi meg gyümölcsöseinket a vadtól. Ezek a párszáz kilogrammos állatok, ha megijesztik őket, simán átszakítják a kerítést. Én úgy védekezek ellenük, hogy bekerítem a gyümölcsöseimet. A legöregebb gyümölcsösöm ötéves, akkor kerítettem be. Megtörtént, hogy egy napon, amikor kimentem megnézni a fákat, azt láttam, hogy a drótkerítés egy helyen szét van szakítva. Szarvasszőr volt rajta. Amikor jobban körülnéztem, láttam, hogy a gyümölcsös másik oldalán, szemben a tátongó nyílással, szintén eltűnt a kerítés. Ott is szarvaszőr-csomókat találtam szerteszét. Mi történhetett? A jószág valószínűleg itt legelhetett, amikor valamitől megijedhetett és menekült. Számára ilyenkor nem létezik akadály. Persze, ki kellett cserélnem a megrongált kerítést.
Attila elmondja azt is, hogy saját szemével látta, amikor a szarvas átugrotta a töltésnél az erdőgazdaság kerítését, az egyiknek sikerült, a másik a nyakát törte, mert nem ugrott eléggé magasra.
– Mondom, nemcsak a szarvasokban van a baj, hanem bennünk, emberekben is. Sőt! – ad nyomatékot szavainak Dávid. – Sok az elhanyagolt föld, gyümölcsös a határban, különösen a Duna–Tisza–Duna-csatorna és a Duna közötti árterületen. Mellesleg ez csodaszép terület, a turisták élveznek a látványban, de ha letérünk a főútról a dűlőutakra, akkor látjuk, hogy mennyi az elhanyagolt gyümölcsös. Ezeknek a földeknek, gyümölcsösöknek gazdái vagy külföldre költöztek, vagy ha itt is vannak, nem törődnek vele. Eladni nem akarják, mert szentimentálisan kötődnek hozzá, apai, nagyapai örökségként, de kiadni sem akarják, mert nincs szükségük a pénzre. Marad hát a szarvasoknak. Mondjuk egy kétholdas, húsz éve már elhanyagolt gyümölcsös valódi dzsungellé nőte magát, ideális búvóhely a szarvasoknak, akár generációk élhetnek itt zavartalanul. Ha csak a termelők 10 százalékát nem érdekli a föld, és ha ez mintegy 70 holdat tesz ki, akkor ez már egy kisebb erdő. Két évvel ezelőtt többedmagammal személyesen folyamodtunk az apatini községháza illetékeseihez, hogy tegyenek valamit annak érdekében, hogy ne legyenek elhanyagolt parcellák, gyümölcsösök. Szerintem volna rá mód, törvényes alap, hogy ezt megtegyék. Még válaszra sem méltattak minket. Úgy látszik, ezzel a problémával nem akarnak foglalkozni, pedig még nagyobb lesz, ahogy fogyunk, elnéptelenedik a határ, kevesebben mozognak odakint, így a vadak is biztonságosabban érezhetik majd magukat, kevesebben zavarják őket.
A szarvasok lelegelik a rügyet, de kárt tesznek mondjuk a kukoricásban is, nagyobbat, mint a vaddisznó. A vaddisznó letöri a csövet és megeszi a kukoricát, a szarvas szintén letöri, belekóstol, majd otthagyja, másikat tör le, közben hatalmas testével tarolja maga körül a szárakat. A vaddisznó, amikor éhes, képes kitúrni a kukoricamagot a földből, amikor pedig kicsinyei vannak, csapást csinál malacainak a kukoricásban. Annak, hogy egyre kevesebben és egyre ritkábban járnak ki a kupuszinai határba, más vadak is örülnek. Elszaporodtak a borzok is, rengeteg van belőlük, és húsz év után ismét megjelent a sakál is.
Guzsvány Róbert gyümölcsösében is nagy károkat tettek a szarvasok, még akkor, amikor az erdőgazdaság nem újította fel tönkrement kerítését.
– Két-három évvel ezelőtt fogtak hozzá a felújításhoz. De addig, nekem is, másnak is, hatalmas károkat okoztak a szarvasok, lerágták a fák kérgét, a rügyet, a termést is megdézsmálták. Nem száradtak ki ugyan a fák, de megsínylették a dézsmálást. Néhány évig kisebb lesz a termés. Fagéllel kentem a törzseket, mert mind fehér volt, ahogy lehúzták a kérgét. Sok a szarvas, még a falu alá is eljönnek. Most is vannak itt a kertben a kanálisnál, papa látta őket reggel, a kiserdőből jöhettek. A salátában is kárt tesznek. Nem eszi meg, csak beleharap, úgyhogy dobhatjuk el. A kucskai részben van vagy kétszer harmincas csorda, de a Budzsákban is sok van. Ez rengeteg, két szarvas is nagy kárt tud okozni, nemhogy hatvan, száz. A kerítés sem ér sokat a szarvas ellen, ha akarja, a kétméteres kerítést is átugorja, a másfél métereset pedig simán. Ha a szarvas feláll, a mellső lábai két-három méter magasra érnek. Két hektár gyümölcsösben, almában csináltak kárt nekem, teljesen letarolták. Ezután, az első évben egyáltalán nem volt termés, a második évben alig. Még mindig látszanak a fákon, a törzseken a csomók, ahol megsérültek. Valamennyi benőtt, de ezek után a fák sohasem fognak annyi termést hozni, amennyit kellene, meg aztán a betegségeknek is utat nyit az ilyen kár, érzékenyebbé válnak a fák, többet kell permetezni... Pereltük az erődgazdaságot, meg is nyertük a pert, kaptunk is kártérítést, de kevesebbet, mint amennyire a bírósági szakértő azt felbecsülte.
Modoványi Attila még hozzáfűzi, hogy nyolc kilométernyi kerítést újítottak fel, de maradt még mintegy 5–6 kilométernyi, amit még meg kell csinálniuk. Minden évben témaként szerepel a helyi közösség és az erdőgazdaság közötti beszélgetések során, minden évben megígérik, hogy folytatják az építést, felújítást, de minden évben ez elmarad. Mintegy 30 gazda 150–170 hektár földje érintett.
A falunak 260 hektár termőföldje van összesen.
