A Zágrábi Egyetem egyik hallgatója: „A konzultációt követően már éppen el akartam búcsúzni az ajtóban, amikor hirtelen magához húzott és a számba dugta a nyelvét. Nem panaszkodtam senkinek, mert meg voltam róla győződve, hogy senki nem tenne semmit. A következő konzultáción a combomra tette a kezét. Emlékszem, korábban egy lány soha nem akart egyedül menni ennek a tanárnak a kabinetjébe, mindig többünknek kellett elkísérnünk, de amíg mindez nem történt meg velem, azt hittem, hogy eltúlozza a dolgokat"; Sanja Vejnović, horvátországi színésznő: „Húszéves voltam, kollégám 25 évvel idősebb, nős. Egy forgatás alkalmával, amikor hotelben szálltunk meg, erőszakkal akart behatolni a szobámba. Megfenyegettem, hogy kiabálok, erre megfordult és elment, de onnantól kezdve nem volt hajlandó velem együttműködni. Ennek az lett az eredménye, hogy a következő filmforgatáson, amiről már megállapodtam a rendezővel, végül mégsem vehettem részt"; A Rijekai Klinikai Központ Pszichiátriai Klinikájának volt páciense: „2019, egy hétfői nap. Öt nőnemű pszichiáter, a főnővér és egy fiatal pszichiáter állnak meg az ágyam mellet, kérdezik, mi történt. Erre zokogni kezdek, hogy 2009-ben megerőszakoltak. Ez volt az első alkalom, hogy szakértők előtt megnyíltam. Arckifejezésük semmit sem változott, bár a főnővér kényszeredetten vigyorgott. Az egyik pszichiáter csupán annyit kérdezett, hogy ismertem-e az elkövetőt. Mondtam neki, hogy igen. Erre azt kérdezte, hogy miért vártam eddig, majd kollégáival értetlenül meredtek egymásra, amikor az időközben megváltozott törvényes szabályozásról, az áldozatok megfelelőbb védelméről szónokoltam. Végül közölte, hogy másnapig találnak valakit, aki elbeszélget velem. Az ezt követő napokban folyamatosan törvénytelen és szakszerűtlen magatartással voltam kénytelen szembesülni, az egyik nővérke még a szomszédos szobában fekvők előtt is megsértette a titoktartáshoz való jogomat."; Egy Németországban élő nő: „Rendszeresen olvasom a vallomásokat. Az sokkol a leginkább, hogy az anyák, a nagyanyák az esetek többségében tudták, hogy mi történik. Vajon ők maguk is hasonló gaztettek áldozatául estek és ezért tűrték szótlanul, hogy gyerekeiket valaki büntetlenül erőszakolja, bántalmazza?"
Ez csupán néhány a Nisam tražila (Én nem akartam) regionális kezdeményezés Facebook-profiljára eddig beérkezett több ezer vallomásból. Milena Radulović és Iva Ilinčić belgrádi színésznők, valamint a többi lány, illetve nő, akik a nemi szabadság elleni bűncselekmények kategóriájába sorolható vétségek okán feljelentették Miroslav Mika Aleksićet, nemcsak Szerbiában, hanem a térség többi országában is kinyitották Pandóra szelencéjét. A kezdeményezés ötlete azt követően született meg, hogy az alapítók, négy fiatal, bosznia-hercegovinai színésznő, a virtuális térben számtalan esetben a következő érveléssel szembesült: „Milena Radulović magának kereste a bajt, mi másra számított, elvégre színésznő."
A kezdeményezés profilján egy bosznia–hercegovinai oktatóközpont készítésében mostanra tájékoztató videó is megjelent arról, hogy mi minden minősül szexuális jellegű zaklatásnak, bántalmazásnak. Az ilyen jellegű, felvilágosító tartalmak indokoltságát folyamatosan hangsúlyozza a szakma, Ivana Perić újvidéki pszichológus évekkel ezelőtt arról nyilatkozott a BBC szerbiai szerkesztőségének, hogy az áldozatok java része nem is tudja, hogy szexuális jellegű bűncselekmény áldozatául esett.
AZ EGYETEMEKEN SOKASODNAK A BEJELENTÉSEK
A szarajevói, a zágrábi és a belgrádi színművészeti akadémiák az elsők között intéztek felhívást hallgatóikhoz, hogy jelentsék, amennyiben szexuális, vagy egyéb zaklatás, illetve erőszak áldozatául estek, majd január végén a Cetinjei Színművészeti Akadémia is csatlakozott ehhez a felhíváshoz. Később a Zágrábi Képzőművészeti Akadémia és a bölcsészettudományi, valamint az állatorvosi karok is hasonló felhívást intéztek hallgatóikhoz, horvátországi sajtóértesülések szerint ennek mentén mostanra mintegy 60 bejelentést jegyeztek. Bosznia-Hercegovinában szintén több kar intézett hasonló felhívást hallgatóihoz, majd január utolsó napjaiban a szomszédos országban több mint 20 sértett nevével adtak át bűnvádi feljelentést az illetékes ügyészségnek az ország valamelyik felsőoktatási intézményében elkövetett szexuális zaklatás okán. A szarajevói kanton képviselőháza csütörtökön a nemi alapon történő és a szexuális zaklatás megakadályozásáról fogadott el határozatot.
Szerbiából egyelőre nem érkeznek hasonló tömegességről valló hírek, a későbbiekben egyedül a Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Kara csatlakozott a kezdeményezéshez és jelentette be, hogy megalakította a hallgatók és az alkalmazottak a szexuális erőszakkal szembeni védelmével megbízott munkacsoportot. Azt is fontos hozzátenni, hogy 2014 nyarán a Belgrádi Egyetem Politikai Tudományok Kara volt az első Szerbiában, amelyik kidolgozta a szexuális zaklatás megelőzéséről szóló szabályzatot. Azt szintén nem szabad elmulasztani megemlíteni, hogy a Jogtudományok Karán még korábban a következő szöveggel dolgoztak ki öltözködési kódexet: „Amennyiben a hallgató nem az alkalomnak megfelelő ruházatot visel, tanára eltávolítja az előadásról, vagy a vizsgáról, főleg akkor, ha ruházatával okot ad a szexuális zaklatásra". A kar illetékesei a nagy közfelháborodást követően közölték, hogy az említett kódexet nem fogadta el az intézmény, „csupán" kidolgozta.
A HALLGATÁS HAGYOMÁNYA
Miután napvilágot látott a hír, hogy Milena Radulović erőszakos közösülés okán feljelentette a színitanoda közismert tulajdonosát, sokan azzal kapcsolatban adtak hangot értetlenségüknek, hogy ha állítása megfelel a valóságnak, akkor miért várt évekig. A szexuális jellegű bűncselekmények egyik alapvető attribútuma, hogy a bejelentett esetek csupán töredékei az elkövetetteknek. Az FBI becslése szerint 10 erőszakos közösülésből csupán egyet jelentenek a rendőrségnek, a kriminalisztika szerbiai ismerőinek megoszlik a véleménye ezzel kapcsolatban, némelyikük 15 százalékról, mások 50 százalékról tesznek említést. A szakirodalom szerint a hallgatásnak több oka van: az áldozat szégyelli a vele történteket; attól tart, a társadalom kirekesztheti; nem szeretné magát kitenni a közvetlenül a tett elkövetését követően elvégzendő nőgyógyászati és egyéb szakértői vizsgálatoknak; mielőbb megfeledkezne a történtekről; szeretné elkerülni, hogy a büntetőeljárás különböző szakaszaiban a meghallgatások során újra és újra fel kelljen eleveníteni a történteket.
A McGill Journal of Medicine szakfolyóiratban megjelent kutatás szerint a szexuális erőszak áldozatainak a 94 százalékánál alakul ki a tett elkövetését követő 1–2 hétben poszttraumás stressz szindróma, míg 50 százalékukat életük végéig kínozza.
Semmi különös nincsen abban, hogy a szexuális erőszak áldozata hónapokkal, vagy akár évekkel a történtek után tesz feljelentést, nyilatkozta a téma kapcsán Tanja Ignjatović pszichológus, aki szerint ez részben a félelemmel, részben pedig az emberek iránti bizalom csorbulásával magyarázható. Bizonyos esetekben, főleg akkor, amikor az áldozat gyermek, vagy fiatal, az is megtörténhet, hogy nincsen tudatában annak, hogy bűncselekmény áldozatául esett, mondta.
Azok is sokan vannak, akik egyszerűen nem hittek és nem hisznek a „színésznőnek". A téma ezen szegmensét elemezvén Tanja Ignjatović a patriarchális társadalmakban továbbra is uralkodó jellegű sztereotípiákra mutatott rá. „Jelenleg is nagyon sokan kételkednek abban, hogy egy szép, vonzó külsejű nő tehetségének köszönhetően ér el sikereket, azaz gyakran az az álláspont, hogy az ilyen nők szex által haladnak előre a ranglétrán. A patriarchális társadalmakban a nőt a férfinál kevésbé értékesként és rátermettként élik meg."
A felmérések szerint a nemi erőszakot leggyakrabban ismerős személy követi el, a Glasgowi Egyetem egyik kutatása 90 százalékos arányról számol be, míg szerbiai kriminológiai felmérésék 75 százalékosról. Egy magyarországi, a szexuális erőszak áldozatai számára összeállított tájékoztató arra hívja fel a figyelmet, hogy ilyen esetben különösen erős lehet az áldozatokban az önvád érzése és ez készteti őket hallgatásra.
Boban Stojanović, a Milena Radulović indítékainak és állításai valóságtartalmának az „elemzésére" összpontosító sajtótartalmakat követően, a Peščanik oldalán megjelent írása hűen tanúskodik arról, hogy a női hallgatás mennyire mélyen gyökeret vert a társadalomban, de arról is, hogy a nemi erőszak és az erőszakos közösülés fogalma mennyire tág. „Szokatlan zajokra ébredtem. Kinyitottam a szemem és azt láttam, hogy részeg apám anyámon fekszik, kezével mélyen a párnába nyomja a fejét és befogja a száját, miközben anyám rúgkapál. Mikor meglátta, hogy nézem őket, anyám megharapta, erre apám elengedte, majd anyám elkiáltotta magát, hogy a gyerek mindent lát. Ekkor nagymamához és nagyapához akartam szaladni, ám anyám nem engedett, megpróbált megnyugtatni és megtiltotta, hogy bárkinek is szóljak az esetről. Nem tudom, hogy anyám anyja tudott-e minderről, azt viszont igen, hogy akármikor apám alkoholizmusa miatt panaszkodott, a nagymama azt mondta, hogy a nő elátkozottként jön a világra, ez ellen nem tehet semmit. Amikor a másik nagymama szemtanúja volt annak, hogy apám veri anyámat, csupán annyit mondott neki, hogy tanulja meg, mikor kell hallgatnia."
A SÉRTETTNEK IS VANNAK JOGAI
Az, hogy a lavina következtében megkezdődő folyamatok hosszútávon milyen mértékben és irányban befolyásolják a társadalmat, illetve az, hogy sikerül-e áttörni a hallgatás évszázadokon át épített falát és erősíteni az áldozatok az állami szervek, valamint a környezetük iránti bizalmát, részben biztosan a Milena Radulović és a többi lány feljelentése mentén kezdődő eljárás milyenségétől függ – jusson el az akármelyik szakaszig is. Egyáltalán nem mindegy, hogy az eljárás különböző szakaszaiban eljáró igazságügyi szerv miként viszonyul az eljárásban sértettként résztvevő személyekhez és lehetővé teszi-e, hogy éljenek az egyebek mellett a Büntetőeljárásról szóló Törvénykönyvben szavatolt jogaikkal. A Belgrádi Autonóm Női Központ a napokban arra kérte az ügyben eljáró ügyészt, hogy a Miroslav Aleksić ügyében tanúként meghallgatott összes lánynak és nőnek hivatalból ismerje el a különösen érzékeny tanú státuszát. Az eljáró szerv a különösen érzékeny tanú státuszának az elismeréséről szóló végzést a tanú életkorára, élettapasztalatára, nemére, egészségügyi állapotára, továbbá a bűncselekmény természetére, elkövetésének módjára és a bűncselekmény következményeire való tekintettel hozhatja meg, hivatalból, vagy az érintett, illetve jogi képviselőjének az indítványa nyomán. Amennyiben valamelyik tanú – aki gyakran egyben sértett is – elnyeri az említett státuszt, az eljárás során az alapvető szabályokhoz képest módosulnak a meghallgatás szabályai – például kérdést kizárólag az eljáró szerv közvetítésével tehetnek fel neki a felek, a meghallgatásban pszichológus és szociális munkás is részt vehet, továbbá a meghallgatást a megfelelő audió-videó berendezések alkalmazásával úgy is meg lehet ejteni, hogy az eljáró szerv képviselőjén kívül senki más ne legyen jelen a helyiségben –, valamint nem szembesíthetik a terhelttel – hacsak azt nem maga a terhelt kéri, az eljáró szerv pedig jóváhagyja. Amennyiben az eljáró szerv szükségét látja, a különösen érzékeny tanú számára hivatalból jogi képviselőt rendelhet el. A Köztársasági Ügyészség tavaly júniusi kimutatása szerint 3 év alatt 276 személy nyerte el a különösen érzékeny tanú státuszát.
Azt, hogy egyetlen bírósági eljárás és ítélet miként befolyásolhatja a társadalmi folyamatokat, hitelesen bizonyítja Marija Lukić esete. „Egyesek számára ba..ás nélkül is van előléptetés, mások számára nincsen" – ez csupán egyike annak a 15 ezer szöveges üzenetnek, amelyekkel Milutin Jeličić, Brus volt polgármestere zaklatta akkori titkárnőjét, és amelyik bizonyítékul szolgált az ellene folytatott büntetőeljárásban. Ebben a politikust szemérem elleni erőszak címén 3 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, időközben jogerősen, büntetésének letöltését nemrégiben meg is kezdte. A nő jogi képviselője szerint a szerbiai igazságügy tekintetében mérföldkőként minősíthető ítéletről van szó. Néhány nappal ezelőtt Kragujevacon a város jogi képviselőjének elmondása szerint a helyi közigazgatás két nőnemű munkatársa is bűnvádi feljelentést tett nemi zaklatás címén az egyik helyi hatalmi tisztségviselő ellen. A nők elmondása szerint a férfi pajzán szöveges üzenetekkel zaklatta őket.
