Havas Judit Az ajtó című monodrámát adta elő a KDSZ-ben
Nemrégiben Havas Judit magyarországi előadóművész, irodalomtörténész Szabó Magda emlékére tartott előadóestet a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (VM4K) szervezésében a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban. A tavalyi év több, Szabó Magdához kötődő évfordulót is tartogatott: Szabó Magda 1917-ben született, 2007-ben hunyt el, első verseskötete Bárány címmel 1947-ben jelent meg, Az ajtó 1987-ben, a regényből pedig az Oscar-díjas Szabó István rendezésében, a világsztár Helen Mirren szintén Oscar-díjas színésznő főszereplésével 2012-ben készült film.
Havas Judit elmondása szerint az irodalom és az előadóművészet kézenfogva járnak, világéletében előadóművésznek készült, nem színésznőnek, de hogy előadóművészként a magyar és a világirodalomból egyaránt igényessége szerint tudjon meríteni, elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarát. Kíváncsiak voltunk, miért tartotta fontosnak monodráma formájában felidézni Az ajtó című művet.
Hogyan jött létre Az ajtó című monodráma?
– Az egyetemen évtizedek óta tanítok, és egyik volt tanítványom, akiből kiváló író lett, Bíró Zsófia, egy levélben emlékeztetett arra, hogy nem múlhat el Szabó Magda-emlékév anélkül, hogy ne adjak elő egy Szabó Magda-monodrámát. Küldött is nekem egyet, amely egy regényből készült. Azt mondtam, nagyon szép, de ha Szabó Magdáról van szó, csakis Az ajtót adom elő. Zsófia meghallgatott, és hozzáfogott színpadra alkalmazni a regényt, megalkotni ezt a monodrámát, amely két ember viszonyáról szól, hogyan engedik be egymást az ajtajukon, és milyen nehezen születik meg a feltétlen szeretet. A monodrámát Radó Gyula rendezte. Személyes, intim környezetet álmodtunk meg, ezt próbáltuk megteremteni a KDSZ-ben is, mert lényegesek és fontosak a belső hangok, a visszaemlékezés és az emlékekkel való megküzdés. Köszönet a meghívásért, elsősorban Lovas Ildikónak.
Miért ezt a művet választotta?
– Rohanó világban élünk, ahol minden perc fontos, minden nagyon gyors, mindig történik valami, és folyton technikai ketyerékkel vagyunk elfoglalva. Ebben a világban valakinek figyelmeztetni kell arra, hogy elrohanunk egymás mellett, és futtában találkozunk csak egymással. El kell gondolkodnunk azon is, hogy vajon képesek vagyunk-e valaki mellé állni. A legfontosabb az, hogy segítő kezet nyújtsunk a másiknak akkor, amikor arra szüksége van. Úgy gondolom, hogy előadóművészként ebben a korban, a pénz világában különösen fontos feladatom az, hogy a belső hangokra figyelmeztessem az embereket. Halljuk meg a belső hangokat, és figyeljünk oda egymásra. Én hiszek a feltétlen szeretetben, de talán nem véletlenül írta meg Erich Fromm A szeretet művészetét. Ezt a könyvet is ajánlanám mindenkinek a figyelmébe. Némileg olyan, mint egy tankönyv, de fontos kérdésekben segít. Meg kell tanulnunk szeretni, kifejezni a szeretetünket, és kimondani azt, hogy „fontos vagy; hiányzol; most nem érek rá, de nagyon szeretlek, bocsáss meg nekem”. Az érzések, a szeretet, az odafigyelés, ez mind nagyon fontos, de az is, hogy ezeket kifejezzük. Én is ezt gyakorlom.
Hol mutatta be a monodrámát? Milyen utat járt be, és merre tervezi még előadni?
– Nagyon hálás vagyok Tasi Gézának, a Szabó Magda-hagyaték szellemi örökség örökösének, hogy támogatja a vállalásomat, és lehetőséget kaptam arra, hogy Szabó Magda Az ajtó című monodrámát előadjam Magyarországon és a nagyvilágban. A Petőfi Irodalmi Múzeumban volt a bemutatója, ezt megtekintette Tasi Géza is, majd pedig hosszan beszélgettünk. Úgy éreztem, hogy az emlékek, a Szabó Magda iránt érzett szeretete és gondoskodása nagyon erősen felelevenedett, látva az előadást. A monodrámát előadtam Sárbogárdon is. Legutóbb Clevelandben jártam, egyetemi tanárok konferenciáján, ahol Szabó Magda életét vetítésen keresztül mutattam be. Az ottani magyar múzeumban kérték, hogy ha lehet, akkor a magyar közösségnek adjam elő ezt a monodrámát. Nagyon jó visszhangja lett, és ennek nagyon megörültem. Újabb terveket szövök. A konferencián egy professzor barátnőmtől megkaptam Az ajtó angol fordítását, így ha meghívást kapok – mint ahogy kaptam is San Franciscóba –, hogy adjam elő, egészüljön ki fordítással, hogy a vegyes házasságban élő amerikaiak és magyarok együtt élvezhessék az előadást. Ahova csak meghívják Az ajtót, igyekszem elvinni, teljesíteni ezt a feladatot, mert némiképp küldetésnek fogom fel. Az emberi értékek kezdenek egy kicsit devalválódni, megváltozni, és úgy érzem, most az a dolgom, hogy ez ellen tegyek.
Ön hogyan gondol vissza Szabó Magdára?
– Szabó Magda rendkívüli írónő és személyiség volt. Személyesen is találkoztam vele egy irodalmi esten, amelyen közreműködtem, ő pedig díszvendég volt. Egy kicsit beszélgettünk is. Szabó Magda mindig nagyon ügyelt a megjelenésére, arra is, hogy miről és hogyan beszél. Próbált mértéktartó is lenni. Franciaországban 2003-ban Femina-díjat kapott, Sophie Marceau azt nyilatkozta, hogy a kedvenc írónője, és Amerikában Az ajtó című regénye felkerült a tízes listára. Mindez azt jelenti, hogy az írásai, regényei sokakat megérintenek. Szabó Magda eldöntötte, hogy író lesz, és rendkívül jó társra lelt Szobotka Tibor személyében, aki a férje volt, és mellette állt.
Olvasás közben halt meg
Az előadáson jelen volt Tasi Géza, Szabó Magda keresztfia és jogutódja is
Az előadáson jelen volt Tasi Géza, Szabó Magda keresztfia, jogutódja is, a nagy írónőről, a feledhetetlen emlékekről kérdeztük.
Szabó Magda a halála után lett igazán híres. Mennyire volt még életében része sikerben?
– Sok mindent megért. Olaszországban átvette a Mondello-díjat, sajnos, ott lett rosszul. Megérte azt is, hogy megkapja a legjobb európai regénynek járó díjat, de az igazi átütő, amerikai sikert már nem. Az ajtó 1987-ben jelent meg, hihetetlen, hogy ennyi év után pont ez a műve lett világsiker. Sokan felfigyeltek rá, nagyon jó film is készült belőle. Nehéz megmagyarázni a siker titkát. Például most a Tündér Lalát kapták fel, ebből is film készül német–magyar koprodukcióban. Sok kedvencem van Szabó Magdától, az ifjúsági regényein nőttem fel, habár lányregények.
Ön zenével foglalkozott és rockzenekarokban dobolt. Hogyan szerette meg az irodalmat?
– Most már nem zenélek, csak néha baráti körben, de fellépést már nem vállalnék, mert nem valami jó az egészségi állapotom. A zene és az irodalom nem áll nagyon távol egymástól. Tőlem ugyan egy kicsit távolabb állt az irodalom, de a keresztanyám mellett sok mindent megtanultam. Azt is, hogy ez mivel jár, milyen megbeszélésekkel és egyeztetésekkel. Szabó Magda sokrétű író volt, művei széles skálán mozognak. Drámákat, színdarabokat és filmforgatókönyvet is írt, valamint gyerek- és ifjúsági regényeket. Ez utóbbi végső soron annak is köszönhető, hogy az ötvenes években Rákosi alatt, ugyebár, biztatni kellett a vezért. Magda viszont erre azt mondta, hogy elfelejtett írni. Ekkor a Móra kiadó szerkesztője azt tanácsolta, hogy írjon ifjúsági regényeket, abba nem szólhatnak bele. Így megírta a gyerekregényeket, az ifjúsági könyveket, és ezekkel együtt lett egy szép paletta. Ugyanakkor történelmi drámákat is írt. Talán kevésbé ismeretes, de megírta az István, a király-történetet, Az a szép fényes nap címmel. Ennek kapcsán Szörényi megkereste, ő azonban nem adta oda neki. Mondtam is: „Keresztanyám, most nagy hibát követett el.” Az élet viszont ment tovább. Megírta a Béla király trilógiát. Sok szép drámát írt. Csodálatos élete volt.
Milyen volt Szabó Magda?
– Sokoldalú, ugyanakkor nagyon egyszerű is, református lévén puritán és kötelességtudó. Nem fordult elő, hogy ha valamit elvállalt, azt ne teljesítette volna. Nála nem létezett betegség. Ha feladata volt, azt meg kellett oldani. Ez az iskolai neveltetésnek köszönhető. Annak idején Debrecenben tanult a Dóczy-iskolában, ahol később tanár is lett. Ott olyan képzést és fegyelmet kapott, amely az egész életét meghatározta. Jó volt vele laknom. Nem egy öregasszonnyal éltem együtt, hanem egy nagyon értelmes emberrel, akivel jókat lehetett beszélgetni.
Sok mindent mesélt, sokat tanultam tőle a történelemről, Trianonról, a politikáról. Néha fárasztó volt, mert nagyon keveset aludt, mindössze négy órát. Már hatkor felkelt, és éjjel kettőkor feküdt le. A mottója az volt, hogy „bármi történik is, billentsd fenéken önmagad, ne sírjál, ne nyavalyogj, kezdd újra, és tedd a dolgod”. Ő így tett egészen a haláláig. Ilyen volt Szabó Magda.
Hogyan emlékezik vissza az együtt töltött évekre?
– Felnőttkoromban vált igazán szorossá a kapcsolatunk. Az utolsó tizenöt évét töltöttük együtt. Akkor még a Júlia utcában lakott, a második kerületben. Oda jártam hozzá segíteni ezt-azt, az irodalmi tevékenysége körüli dolgokat és az utazásait intéztem. Az utolsó három évét nálam töltötte, mert akkor már nagyon beteg volt. Sajnos nálam is halt meg, Kerepesen. Boldogan, olvasás közben. Nincs ennél szebb halál, ilyent kívánnék magamnak is. Magda mindig attól tartott, hogy csak ne kórházban, szenvedések közepette érje a halál. Mondtam neki, hogy nem így lesz, és igazam lett. Olvasott, kiesett a könyv a kezéből, és elaludt örökre. A halála előtt még elbúcsúzott a Magyar Tudományos Akadémiától, Erdélytől, hiszen a keresztanyám ősei Ágyáról származnak, az eredeti neve Ágyai Szabó Magda. Oda is elmentünk, és Debrecenbe is. Végső soron mindenkitől elbúcsúzott, aki számított neki, és utána meghalt.
