A palicsi filmfesztivál idei másik Lifka Sándor-díjasa Rade Šerbedžija mellett Brian Cox, Emmy-díjas, Golden Globe-jelölt, skót színész volt, aki számos hollywoodi alkotásban is szerepelt. Eddigi pályája során megközelítőleg nyolcvan mozifilmben játszott, ha ehhez hozzáadjuk a televíziós szerepléseket is, akkor csaknem kétszáz szereplésről beszélhetünk. Sok híres rendezővel dolgozott, egyszerűbb lenne felsorolni, hogy kikkel nem, mert az rövidebb lista lenne. Brian Cox formálta meg először Hannibal Lecter karakterét Az embervadász című filmben, de forgatott Szerbiában és játszott egy magyar filmben, az Edelényi János rendezésében készült Jutalomjátékban is. Gyakran alakított szélsőséges, kifejezetten negatív figurákat, ugyanakkor a karrierjének fontos része volt a színházi munka is. A filmfesztivál idején Brian Cox Palicsra látogatott, ahol találkozott a közönséggel is. A színésszel Neil Young, a fesztivál új szelektora beszélgetett a Vigadó nagyteraszán. Brian Cox arról szólt, hogy örömmel jött Palicsra, és nagyon jelentősnek tartja a fesztivált:
– Amikor valamin dolgozunk, meg is feledkezünk róla, hogy az milyen messzire képes eljutni. Erre ismét rácsodálkozhattam. Nagyon jó Palicson sétálgatni, csak úgy kedvtelésből beültem az Abbáziába megnézni egy filmet, amit épp vetítettek, és fantasztikus élmény volt. A film teljesen magával ragadott, a Rohonyi Gábor és M. Kiss Csaba rendezésében készült Brazilok című alkotásról van szó. Mindenkinek melegen ajánlom. Egyébként nem először járok Szerbiában, 2010-ben a Shakespeare műve alapján készült Coriolanus című film néhány jelenetét forgattuk itt a rendezővel, Ralph Fiennesszel, aki a címszereplő is volt egyben. Ralph lenyűgöző rendező, ügyesen irányította a rendezést és a saját szerepét is. Elmenni Belgrádba tanulságos volt a számomra, döbbenetes volt látni a NATO által lebombázott épületet – hallottuk Brian Coxtól, aki a második világháború utáni traumás időkben, 1946-ban született Dundee-ban.
– Nem voltak gazdagok a szüleim, és eléggé nehéz körülmények közt nőttem fel. Boldog gyermekkorom volt mindaddig, amíg meg nem halt az apám. Anyám ezt nem tudta feldolgozni és többször lett idegösszeomlása, nem lehetett ráismerni. Túljutott ezen az időszakon, de már sose volt olyan, mint amikor apám még élt. Nyolcéves voltam akkortájt. A nővéreim ugyan szemmel tartottak, de megvolt a szabadságom és nagyon érdekelt a mozi. Nem tudtam betelni vele, és az akkori nagy hollywoodi sztárok, például Rock Hudson, Elizabeth Taylor és James Dean filmjeivel. A szülővárosomban akkoriban huszonegy mozi működött. Sok időt töltöttem a moziban. Előfordult az is, hogy elaludtam a székek alatt, senki sem vett észre, és hajnali négykor tértem magamhoz. Valahogy kijutottam, és amikor hazafelé mentem, egy rendőr leszólított egy rendőrfülkéből. Nagyon megrémültem, de talán nem annyira, mint a nővéreim, akik nem tudták hol tekergek – emlékezett vissza Brian Cox, aki, elmondása szerint, már egészen kicsi korától kezdve szeretett szerepelni.
– A színészkedés magvát apám ültette belém. Szerettünk otthon kiállni az ablakba, széthúztuk a függönyt és énekeltünk. Akik épp kint tartózkodtak, azok alkották a közönséget. Az ablak volt az első színpadom. Később a színházi életet is felfedeztem. A közelünkben színház is működött, ami szintén nagyon érdekelt. Tizennégy évesen egy helyi repertoárszínházhoz csatlakoztam, ahol mindenfélét dolgoztam, majd pedig elkezdtem tanulni a színészmesterséget. Sok előadásban szerepeltem, de a szerelmem és a szenvedélyem mindig is a mozi volt. Az első filmem, a Franklin J. Schaffner rendezésében készült 1971-es Nicholas and Alexandra volt, amelyben Trockijt alakítottam. Nagyon érdekes volt, mert miután beválasztottak, elmentem a meghallgatásra, de nem tudtam, melyik szerepre. Nagyon zűrös időszak volt, sokat utaztam. A meghallgatáson megkérdeztem, hogy Kerenszkijről vagy Trockijról van szó. Azt mondták: mit számít, benne leszel a filmben. Az alkotás végül nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket, de a tapasztalatért megérte, ezek után pedig ismét a színházzal voltam elfoglalva – mondta színész.
Brian Cox előtt az amerikai filmipar egészen a nyolcvanas évek közepe táján nyílt meg.
– Elmentem egy meghallgatásra. Egyszer csak megszólalt a kasztingvezető. Azt mondta: legyek szíves eltávolodni a kamerától. Zavarba jöttem és megkérdeztem, hogy nem egy film meghallgatására jelentkeztem? Azt mondta igen, de szeretne hallani és nem csak látni, mert a hangok nagyon-nagyon fontosak. Ez volt Az embervadász kasztingja. Tudtam róla, hogy más ismert színészeket is számításba vettek, ezért nagyon meglepődtem, amikor megkaptam Hannibal Lector szerepét. Szerzői jogok miatt akkor így hívták egy ezt a karaktert. A filmet Michael Mann, a rendező, Thomas Harris Vörös sárkány című regénye alapján készítette, de megváltoztatta a film címét Az embervadászra, mert akkoriban kezdték el vetíteni A sárkány éve című alkotást. Később a karakter visszakapta a Lecter nevet, és Anthony Hopkins játszotta el A bárányok hallgatnak című fimben. Tony sokkal teátrálisabbra vette a figurát. Én azt tettem, amit a kasztingon is mondtak, a hangomra fókuszáltam. A karakter megformálásához az ihletet Peter Manuel, hírhedt sorozatgyilkos adta meg a számomra. Félelmet keltett bennem és le is voltam nyűgözve tőle. Saját magát védte a bíróságon. Egyszerre volt okos és őrült is, és nem tett különbséget a jó és a rossz között. Akkortájt Az embervadász kapott hideget és meleget egyaránt. Mára kultuszfilm lett és más filmek, sorozatok ihletéséül is szolgált. Ezután ismét a színházzal voltak elfoglalva, 1990-ban viszont nagy örömömre Ken Loach rendező Titkos hadsereg című filmjében játszhattam – hallottuk Brian Coxtól, akit a kilencvenes évek közepétől egyre több filmben láthattunk, ekkortájt visszatért a skót gyökerekhez is.
– Szinte egymás után jelent meg a Michael Caton-Jones rendezésében készült Rob Roy, és a Mel Gibson rendezte A rettenthetetlen. Néhány nap eltéréssel folytak a forgatások, ugyanott lettek forgatva, így hotelt sem váltottam. Viccesen azt szoktam megjegyezni, hogy a Rob Roy főszereplője Liam Neesonnek és a William Wallace-t megformáló Mel Gibsonnak szerepet kellett volna cserélniük, mert Rob Roy alacsony, Wallace pedig magas volt. A kilencvenes évek közepén egyébként több akciófilmben is játszottam egymás után, ezek a Láncreakció, a Tisztítótűz, az Utánunk a tűzözön és A gyűjtő volt. Az egy fárasztó időszak volt, egyre több filmben játszottam, holott már egyáltalán nem voltam fiatal – mondta Brian Cox, aki a kétezres években sem pihent, 2016-ban pedig egy magyar film, az Edelényi János rendezésében készült Jutalomjáték főszereplője volt.
– Edelényi János nagyszerű rendező és nagy örömmel játszottam a filmjében. Ezt a filmet az apja tiszteletére készítette. Egy idős színészről szól, aki Parkinson-kórral küzd. A karakterhez kapcsolódóan megnéztem egy dokumentumfilmet is Robin Williamsről, aki szintén Parkinson-kórban szenvedett, majd pedig öngyilkos lett. Nagyon meghatott – mondta Brian Cox, aki tavaly egy történelmi személyiséget, Churchillt alakította az azonos című filmben, amelyet Jonathan Teplitzky rendezett.
– Chruchill Dundee-ban volt képviselő. Habár az érdemeihez nem fér kétség, a változó politikai nézetei miatt nem örvendett mindig nagy népszerűségnek. Emlékszem a nagybácsim sztorijára. Churchill már beteg volt és négyen vitték át a városon. Egyszer csak a nagybácsim odakiáltott a hordároknak: mennyit fizet, amiért cipelitek? A dupláját adom, ha leejtitek! Churchillt megformálni nagy kihívás volt. Különleges személyiség volt, aki sokat dolgozott, sokat ivott, és mentális betegséggel küzdött, amit „fekete kutyának” nevezett el. Nem is értem, hogyan érte meg a 90 évet – hallottuk Brian Coxtól, aki elmondta a véleményét néhány rendezőről is, akikkel együtt dolgozott eddigi pályája során.
– David Fincher vizionárius, briliáns érzékű rendező; Spike Lee az abszolút legjobb, senki sem olyan, mint Spike Lee; Wes Anderson excentrikus, nagyon pontos; Woody Allen szégyenlős, a forgatáson olykor saját magával sakkozott és azt mondta, „ha felismerek valamit a szövegből, azt nem bánom”; Spike Jonze fantasztikus, kedves és törékeny jellemű; Wes Craven nagyon jó ember, kár, hogy már nincs közöttünk – hallottuk Brian Coxtól.
