Kosztolányi japán fordítója, Okamoto Mari a minap Szabadkán járt, mégpedig Arany Zsuzsanna, a neves Kosztolányi-kutató társaságában. Az Oszakai Egyetem Magyar Tanszékének tanára budapesti tartózkodását használta ki arra, hogy meglátogassa Kosztolányi szülővárosát, megnézze az író gyermek- és ifjúkorának helyszíneit. Nem véletlen az érdeklődése a nagy író szülővárosa iránt, hiszen a tavasszal jelent meg egy tokiói kiadónál az a kötet, amely 17 Kosztolányi-novellát tartalmaz Okamoto Mari fordításában.
Mint mondta, épp ilyennek képzelte a várost, Kosztolányi írásainak hangulatát érzi itt visszatükröződni. Ő viszont Szabadkán meglepetést keltett azokban, akikkel találkozott, és már felkészültek rá, hogy angolul kell a mosolygós professzor asszonnyal társalogni, hiszen Okamoto Mari nagyon szépen, választékosan beszéli a magyar nyelvet.
– Már húsz éve tanítok magyar nyelvet az Oszakai Egyetem Magyar Tanszékén, elsősorban XIX. századi magyar irodalmat, irodalompolitikát, nyelvpolitikát, tehát a nyelvújítás kora, a reformkor áll érdeklődésem középpontjában, többek között Kazinczy, Arany János, Petőfi munkásságával ismerkednek meg a hallgatóim. Arany és Petőfi műveit is szeretem, de mindig Kosztolányihoz vonzódtam, a regényeihez, novelláihoz, úgyhogy elkezdtem Kosztolányit fordítani. Az elmúlt években 17 novelláját ültettem át japán nyelvre. Az Esti Kornél novellaciklus négy darabja, a Fürdés, a Kínai kancsó, A kulcs és más művek szerepelnek a fordítások között. A magyar irodalom kevésbé ismert Japánban, hiszen a két ország távol van egymástól, kevés olvasót fog érdekelni, ezért nehéz lesz kiadót találni, megjelentetni. Végül tavaly elküldtem a kéziratot egy kis tokiói kiadóhoz, s már másnap felhívtak, hogy nagyon megtetszett nekik, és mindenképp megjelentetik. Még fél évig dolgoztam rajta, és az idén áprilisban megjelent.
Mi jelentett nehézséget a fordítás során?
– Több minden, elsősorban Kosztolányi hihetetlen, rendkívüli szókincsgazdagsága. Az egyik leggazdagabb szókincsű, legválasztékosabban fogalmazó magyar író. Úgyhogy a magyar–japán szótár mellett a magyar és a japán szinonímaszótárt is gyakran kellett használni a fordítás során. Emellett úgy éreztem, minden novellájában más stílust használ, vannak hosszú, bonyolult, magyarázatszerű mondatok, máskor meg rövid, mindössze három szóból álló mondattal találkozunk. Úgy gondoltam, ha az eredetivel teljesen megegyező fordítást készítek, az nagyon furcsa japánul. Azon gondolkodtam, ha a hosszú körmondatokat több mondatra tagolom, az egymást követő rövid mondatokat pedig összevonom, azt a japán olvasó könnyebben, folyamatosabban tudja olvasni, könnyebben befogadja, akkor viszont Kosztolányi eredeti nyelvezetét, stílusát teljesen elrontom. A kettő között kellett mindig dönteni, köztes megoldást találni, hogy legyen természetes, de Kosztolányihoz is hű maradjon. Ez néha nagyon nehéz volt. Kosztolányi szójátékai is sok fejtőrést okoztak. A kötet folytatásaként ismét az Esti Kornélból fordítok éppen, a tizedik-tizenegyedik fejezetig/novelláig jutottam. Sok gondot okozott egyik szójáték: amikor a fiatal Kosztolányi érettségi után életében először a tengerhez utazik, azt mondja: a tenger sirályai, a vihar királyai. Törtem a fejem, mit csináljak, mert mindenképp hangzásban rokonszavakat kell találni, rímelniük kell, a sirály japánul kamome, a király viszont egészen más, nem tudom a király szót úgy használni, mint a magyarban. Ekkor találtam rá a jamome szóra, amely özvegy férfit jelent.
Mi az, ami Kosztolányinál magával ragadta/ragadja?
– Valójában sokáig nem jöttem rá, miért is szerettem meg Kosztolányit, eddig ugyanis a kutatási témám csak a 19. századi nemzettudat-alakulás időszaka volt (Petőfi, Arany, Jókai stb.). Szeretem e korszak költőit is, de valahogy kevésbé tudtam azonosulni a műveik tartalmával, mondanivalójával, kevésbé együtt érezni velük. Tudom, fontos a magyar nemzeti sors, függetlenség, a nemzeti megmaradás, igazán érdekes kutatási téma, de japán olvasóként mégis ,,kívülálló” vagyok, távolabbiak számomra ezeknek az irodalmi műveknek a tematikája. A Kosztolányi-művekben leírt témák egyetemesebbek, közvetlenebbnek hatottak nekem, aki a Távol-Keleten születtem, és más érában, kultúrában nevelkedtem. Élet és halál kérdése, öregedés, ifjúság gyönyöre, apa-fiú vagy anya-fiú fűződés, szerelem, vágy és csalódás... stb., ami Kosztolányi novelláiban szerepel úgy, ahogyan az bármilyen kisember életében, sorsában is történhet. Végül rájöttem, hogy ezért vonz engem sokkal erősebben, mint más nemzeti írók, költők.
Hogyan fogadták az olvasók a kötetet?
– Mint említettem, egy egészen kicsi, kétszemélyes kiadónál jelent meg. Nemigen hirdetik az újságokban sem a kiadványaikat. Világos, hogy nem lehet nagy példányszámban eladni. De azok, akiknek elküldtem, az egykori tanáraim, a volt és jelenlegi kollégáim, nagyon megdicsértek, hogy jó a fordítás nyelve, természetesen, folyamatosan lehet olvasni japánul, és megjegyezték, hogy milyen érdekes író Kosztolányi, akinek nem ismerték eddig a műveit.
Korábban is fordították már Kosztolányi műveit japán nyelvre?
– Tokunaga Jaszumoto (1912–2003) híres nyelvész professzor a második világháború előtt három évet töltött Magyarországon, és érdekességként említem meg, hogy ott volt Bartók utolsó magyarországi koncertjén is a Zeneakadémián. Tokunaga professzor a háború alatt tért vissza Japánba, és a háború után a Tokiói Idegennyelvi Egyetemen dolgozott, és közben Petőfi-, Ady-verseket fordított, Molnár Ferenc Liliomját, Balázs Béla Az igazi égszínkék című kisregényét, de a híres Kékszakállú herceg vára forgatókönyvét is ő ültette át japán nyelvre, valamint két Kosztolányi-novellát is. A világháború után alig volt kapcsolat a két ország között, Magyarország szocialista ország volt, Japán kapitalista, csak a hetvenes évek elején újították fel a kapcsolatokat.
Hogyan kezdődött érdeklődése a magyar nyelv iránt, hogyan tanult meg ilyen jól magyarul?
– 1986-ban közgazdász édesapám meghívást kapott Budapestre, a Magyar Tudományos Akadémia közgazdasági intézetébe. Úgy gondolta, ezt az egy évet arra is kihasználja, hogy Magyarország mellett Lengyelországba és Jugoszláviába is ellátogat. Hívott engem is. Akkor 20 éves voltam, egyetemista, úgyhogy egy évre felfüggesztettem a tanulmányaimat, és Magyarországra utaztam vele. Azonnal elkezdtem magyarul tanulni, tíz hónapot töltöttem Budapesten, majd két hónapig tartózkodtam Belgrádban. Mostanában pedig, amikor az oszakai magyar tanszéken kutatói pályázatot nyerek, akkor nyaranta egy-két hetet Budapesten töltök, anyagot gyűjtök a XIX. századi magyar irodalmi mozgalmakról. Arany Zsuzsannával úgy ismerkedtem meg, hogy kérdeztem egyik budapesti barátomtól, ki az, aki Kosztolányi munkásságának kiváló ismerője, s őt ajánlotta. Zsuzsa nagyon sokat segített a fordításkötetnél is.
Az oszakai tanítványairól mit lehet tudni?
– Évente 16-17 hallgatónk van, négy évig tanulnak nálunk, s tanulmányaik során jó néhányan 10 hónapot töltenek Magyarországon: a Balassi Intézetben, az ELTE-n, a Szegedi Egyetemen vagy Pécsett. Mindannyian nagyon megszeretik Magyarországot, és sokan később itt dolgoznak Budapesten vagy vidéken japán cégeknél.
Arany Zsuzsanna Kosztolányi Dezső élete című könyvét az idei Kosztolányi-napokon mutattuk be. Sok interjút is alkalmunk volt olvasni, és valóban kedvező értékeléseket is erről a nagyszabású munkáról. Sőt, a jelzések szerint igen jól alakulnak a kötet eladási mutatói is.
– Szerencsére folyamatosan fogy a kötet, amikor olyan lapokban írnak róla, illetve jelenik meg velem interjú, amelyek a szélesebb közönséghez eljutnak, mindig megnő az olvasói érdeklődés a kiadvány iránt. A folyóiratok átfutási ideje hosszabb, azokban még csak most jelennek majd meg a kritikák a könyvről – hallottuk dr. Arany Zsuzsannától. Mint megtudtuk, most egy-két olyan tanulmányán dolgozik, amelyek a kötetbe nem fértek bele, de lát a megjelentetésükben fantáziát. Elkezdte a Karinthyval kapcsolatos kutatómunkát is. Egyébként ettól a félévtől a veszprémi Pannon Egyetemen tartott óráin is foglalkozik majd Kosztolányival, elő tudja adni tanítványainak a legújabb kutatási eredményeit, többek között egészen más kontextusban fog beszélni a korabeli irodalmi vitákról.
