Az orvost telefonhoz hívták, így ő ott maradt egyedül, szája szélére biggyesztett nyálszívóval, a fogorvosi székben ücsörögve. A helyzetből adódóan, elkezdett morfondírozni.
Mit is keres ő itt? Igaz ugyan, hogy letört egy darab a tömött fogából, de csak néha érzékeny. Lehet, meg is szokta volna, azt a kis kellemetlenséget. Helyette ide jött, és kínoztatja magát. Már érkezéskor felborzolta idegeit az orvos hiábavaló negédeskedése:
– Kedves barátom, csak nem fáj a fogunk? – kérdezte tőle viccesen. Mit lehet erre válaszolni? Azt csak nem mondhatja, hogy ha közös lenne a fogsoruk, az orvos bizonyára óvatosabban végezné a dolgát, tudván, milyen fájdalmasan kellemetlen érzés a fúrás…
Már éppen végzett a letört tömés maradékával, amikor menetközben újabb, kezdődő romlást fedezett fel egy másik fogán. Azt is meg akarta fúrni.
– Ha már itt van, s elszánta magát, egy kalap alatt, essünk túl azon is – kedélyeskedett az orvos. Itt tartottak, amikor telefonhoz hívták.
Belegondolva, még az sem biztos, hogy az első fogkezelést simán átvészeli. Volt tapasztalata e téren, tudta, hogy a már „megbirizgált” fog ismételt fúrása, milyen idegtépő tud lenni. Szó szerint, mivel ez a foga gyökérkezelt, az ideget belőle – elvileg – kiölték, de a korábbi esetekből tudja, az újabb fúrás is fájni szokott. És tetejébe, ilyenkor az orvosok mindig kétkedve fogadják a betegek sirámait. A „jaj, ez most nagyon fáj!” kitörést általában azzal ütik el, hogy: kedves barátom, ez a fogunk már nem fájhat, hiszen a múltkor kiöltük belőle az ideget!
Az orvos közben visszatért, így a kezelés folytatódott.
A sejtése persze, beigazolódott. Tényleg fájt az idegölt fog fúrása. Próbálta lazára venni a dolgot, a humoros oldalánál megfogni, s kérte az orvost, adjon be egy kis fájdalomcsillapítót, akkor egyiküknek se fog tovább fájni.… a feje. Ő ugyanis már nem érezné a fúrást, az orvosnak meg nem kellene hallgatnia a folytonos panaszáradatot, az ő nyavalygását. Kis huzavona után, megegyeztek egy fél Lidokain injekcióban. És ő még hálapénzt is akart adni…
Megkínlódott nagyon, remélte, jó darabig a rendelő felé se kell néznie, látniuk se kell egymást az orvossal.
Azzal azonban nem számolt, hogy egy településen élnek, hát bárhol, óhatatlanul összefuthatnak. Erre sor is került hamarosan, csak éppen a felállás változott.
Amikor meglátta munkahelyére, az önkormányzat okmányirodájába belépő orvost, önkéntelenül nagyot nyelt, s nemrégiben tömött fogába reflexszerűen belényilallt a fájdalom. Sajgó fájdalom indult el benne, tisztára úgy, mint Pavlov kutyájánál a nyálképződés, a csengő hallatára.
A doki először fel sem ismerte, csak az ügyét intéző hivatalnokot látta benne. Ezért ő, éreztetvén, hogy már ismerik egymást, udvariasan rákérdezett:
– Miben segíthetek, doktor úr? – s közben magában megpróbálta legyőzni a csak lassan csituló rossz érzést, melyet a legutóbbi fogkezelés kellemetlen emléke okozott.
– Elveszítettem a személyi igazolványomat, újat szeretnék csináltatni – kezdett hozzá, szokásától eltérően, kicsit visszafogottan az orvos.
– Tehát, nem voltunk elég figyelmesek, elveszítettük a személyi igazolványunkat – összegezte ekkor ő, a probléma mibenlétét – Először is, ki kell váltanunk egy születési anyakönyvi kivonatot. Ehhez el kell mennünk az anyakönyvi hivatalba, természetesen akkor célszerű, amikor félfogadás is van. Ezután vásárolnunk kell egy illetékbélyeget. Ezt persze a postán, mivel mi erre, nem vagyunk berendezkedve. Itt, helyben, ugyanakkor meg lehet csináltatni a fényképet, ami színes lesz, és hogy igazán jól mutasson, ahhoz előbb talán a fodrászhoz is el kellene mennünk, mivel egy ilyen komoly okmány nem egy-két évre szól. Persze, ha közben el nem veszítjük megint. Aztán, ha mindezeket beszereztük, akkor ismét el kell ide jönnünk, sorszámot húznunk, és ha sorra kerülünk, már készülhet is az a fránya kis okmányocska… De hová siet, ne futamodjon meg, nem fog fájni! A lényeget még nem is mondtam. Legelőször ezt a háromoldalas nyomtatványt kell kitöltenünk, mivel ezzel kezdődik az egész ügymenet. Doktor úr, olyan piros az arca, csak nincs rosszul?! Hogy érzi magát?
– Mintha a fogamat húznák, vagy fúrnák (?!), kedves barátom…
