Mi hatan, akik immár őszülő fejjel ülünk a magyarkanizsai Art kávézóban, azt a kérelemben megfogalmazott feladatot kaptuk a szervezőbizottságtól, hogy elevenítsük föl emlékeinket a 70 éves múltját ünneplő írótáborról.
A felkérés megtisztelő, de csöppet sem egyszerű, mert egy másfél órás beszélgetésbe nyilván nem lehet belesűríteni a sokszor egész hetes, de legalább háromnapos rendezvény legjelentősebb pillanatait sem, ezért a beszélgetés indításakor én csak a maradandóbb, mondjam így, nyomtatásban is megjelent kiadványokra hívnám föl elsősorban a figyelmet, azzal, hogy ki-ki egészítse ki a „listát”. Nyilvánvaló, hogy már induláskor a vajdasági magyar írók kis csoportja a célkitűzést a céhbeli találkozás fontosságában állapította meg, amelyen évente legalább egyszer irodalmunk időszerű kérdéseit vitatnák meg, némi irányt adva napi- és hetilapjaink, irodalmi rovatainak, valamint az akkor még egyetlen folyóiratunk és a később megalakult első magyar nyelvű kiadónk részére. Az első találkozásokról csak a gyér bibliográfiákból értesülhetünk, de azt tudjuk, hogy nemcsak kötetlen beszélgetések képezték, hanem rendszeresen voltak irodalmi estek, iskola- és gyárlátogatások, hogy például 1956-ban az írótábor szervezte meg a horgosi Kárász-kastélyban az akkor fiatal írók találkozóját.
Felvezetőmben arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy személyes emlékeim a hetvenes évek derekától datálnak, amikor például Pap József, Tolnai Ottó és Domonkos István kanizsai kezdeményezésére 1975-ben megszületett a Versek éve, a jugoszláviai magyar költők „anatómiai évkönyve”, mintegy negyven költő verseivel, hogy aztán két- majd négyévente, hol külön kiadványként, hol a Híd mellékleteként még nyolc alkalommal lásson napvilágot. Az 1978-as évjáratú Híd gyermekverseket tartalmazott, s ebből született meg egy évre rá a Messzike című önálló kiadvány, amely már csak azért is említést érdemel, mert a Forum Könyvkiadó eddig legnagyobb példányszámú kiadványa lett mindmáig, a maga 25 000-es kötetével.
Ha már a kiadványoknál tartunk: Tolnai Ottó, Fehér Ferenc, Koncz István és néhány nem magyar író szerkesztésében jelent meg 1982-ben a Csönd városa című, az akkor harmincéves írótábor előtt tisztelgő kötet, mintegy száz író és képzőművész alkotásával, majd ezt követte néhány évvel később a Kertek, parkok témára meghirdetett tanácskozáson elhangzott irodalmi összeállítás, ugyancsak Tolnai Ottó kezdeményezésére és szervezésében. Ezt megelőzően a Híd külön blokkban hozta a Tisza és az irodalom témára tartott kanizsai anyagot, amelynek századokat átívelő bevezető tanulmányában Szeli István Bessenyei Györgytől kezdve Petőfin, Juhász Gyulán és Adyn át jutott el napjainkig, Domonkos és Koncz István verséig, azokhoz, amelyeket szerinte a folyó úgy ihlette, hogy a tájköltészeten túlmenően az adott korszak szellemével és gondolatvilágával azonosíthatók.
Valamikor a kilencvenes évek derekán, Bori Imre javaslatára létrejön az írótáborban a Szociográfiai Műhely, amely évekig kutatta a vajdasági falu, kisváros, a magyar parasztcsalád, az elvándorlás, együttélés… problematikáját. Maga az indítványozó 1997-ben meg is jelentette a Szociográfiák nyomában című könyvét, amelyben olyan elődökre hivatkozik mint Kodolányi János és Illyés Gyula, Féja Géza és Veres Péter…, s kifejtette, olyan szociográfiai írásokra lenne szükség, mint amilyeneket az 1935-ben betiltott Kalangya-szám hozott, majd az ötvenes évek elején Herceg János írt Változó világban címmel, továbbá a hetvenes években született Petkovics Kálmán könyve, a Mostoha barázdák, Dudás Károly Szakadója, vagy az értelmiség szociográfiai-szociológiai köréből Gerold Lászlónak a Rólunk is vallanak című műve.
Az írótábor hozta életre a Papp György megálmodta fordítói műhelyt is, amely ugyancsak éveken keresztül áldásos tevékenységet művelt, elsősorban a jugoszláv írók műveinek magyar nyelven való tolmácsolása terén. Született itt még írótábori bibliográfia (Pató Imre munkája 1984-ből), vagy olyan kiadványok mint az Írók, költők Kanizsáról, vagy Dormán László Kanizsai képmesék című fotós írótábori összeállítása. Ugyanilyen értékes antológiaként tartjuk számon Tari Istvánnak a 2003–2007-es időszakot felölelő irodalmi művekből összeállt terjedelmes kötetét, amely mintegy hatvan szerzőt vonultat föl.
S még arról nem is szóltunk, hogy nincs a magyarkanizsai községben iskola, amelyet az írók a mai napig is ne látogatnának, éveken keresztül utcák lakói látták vendégül a házaikba is befogadott, elszállásolt tollforgatókat, s hány meg hány kiállítás, színházi vagy zenei rendezvény gazdagította az írótáborban eltöltött napokat. S azt is elemezhetnék egy napon, mennyire volt ösztönző Bányai Jánosnak az éveken át a résztvevőknek szegezett kérdése: Hol tartasz?
Kérem a beszélgetésünk, emlékezésünk résztvevőt, Balogh Istvánt, Dormán Lászlót, Jódal Rózsát, Tari Istvánt és Várady Tibort, egészítsék ki e bevezetőben felvázoltakat.
* A 70. Kanizsai Írótábor emlékezete című rendezvény felvezetőjének szerkesztett változata. Elhangzott szeptember 9-én Magyarkanizsán.
