2024. július 21., vasárnap
Krimi a könyvespolcról

Klasszikus rémtörténet, újraértelmezve

Lincoln Child: Farkashold. Fordította Gieler Gyöngyi. General Press, Budapest, 2018, 240 oldal

Nem szeretem a vámpírtörténeteket, se a vérfarkasokról szólókat, se képernyőn, se könyvben. Természetesen néhány kultikus alkotást meg kellett néznem, el kellett olvasnom, de nem vált szokásommá. Nagy élményt jelentett ugyan Maria Janion A vámpír című, könyvnyi terjedelmű, 550 oldalas tanulmánya, és a közelmúltban jutott tudomásomra, hogy egy középkori, szászországi közösség férfi tagjai, harcosai nevezték magukat vérfarkasoknak, akik a császári erőkkel szálltak szembe. Ennyi. Meg az, hogy az indiánok egy törzse farkasholdnak nevezte a januári teliholdat, amikor az éhségtől űzött vadállatok a falu környékén üvöltöttek. Utóbbi miatt kezdtem olvasni a könyvet. Meg azért, mert Lincoln Child remek regényeket ír, egyedül is, miként szerzőtársával, Douglas Prestonnal együtt.
    A farkasember vagy a vérfarkas mitológiai lény, az ókori görögök lükantroposznak nevezték, ami szó szerinti fordításban farkasembert jelent. Más kultúrák is ismerik, a szlávoknál a vukodlak, vagy annak az adott nyelvhez igazodó formája szolgál a megnevezésére, a germánoknál Werwolf, az angoloknál Wherewolf néven volt ismert, a románból átvett magyar megnevezése prikulics, ami csordásfarkast jelent, vagy prikolics, avagy koldusfarkas. Hívják őket bárhogy a világban, jellemző rájuk, mint általában a nappali és éjszakai életmódot folytató élőlényekre, a holdfázisok általi befolyásoltság, magyarán a vérfarkas teliholdkor emberi alakból farkassá változik, és öntudatát veszítve gyilkolászni kezd. A közhiedelem úgy tartja, hogy egyes farkasembereket nem befolyásol a telihold, önszántukból is képesek az alakváltásra. A legendák szerint a vérszomjas farkasembert csupán ezüstből készült késpengével vagy pisztolygolyóval lehet megölni. A modern pszichiátria likantrópiának (vagy lükantrópiának) nevezi a tudathasadáshoz hasonlatos mentális betegséget, amikor a páciens valamilyen állatnak, gyakran farkasnak képzeli magát, és ennek megfelelően is viselkedik.
    Lincoln Child regényeiben megszokhattuk, hogy semmi sem az, aminek első pillantásra tűnik, a logikus magyarázat mögött mindig ott a tudományos megalapozottság, az empirikus, tapasztalati kutatás hozadéka, még ha nem is tűnik kezdetben egyértelműnek. Így nem meglepő, hogy három rejtélyes haláleset és egy velük kapcsolatba nem hozható, korábbi elmebeteg sorozatgyilkos tettei kapcsán egerekről, cickányokról, gyümölcsdenevérekről, a holdkutatásra irányuló Apolló-küldetésről meg az utóbbi fél évezred légszennyezéséről esik szó a regényben. Meg mellesleg imágókorongokról, amelyek a rovarok esetében az alakváltást segítik, általuk lesz például pillangó a kukacból. Ami egyetlen példája az alakváltásnak, a tulajdonságok elváltozásának, az életmód átalakulásának.
    A regény hőse egy történészprofesszor, aki elvonul egy, az amerikai hegyek közé ékelt elit (és drága) alkotóházba, hogy a többi ott alkotó művész és tudós mellett, de egymástól jószerével elszigetelten, megírja könyvét a középkori eretnekségről. Végül a monográfiát be is fejezi, de annak tartalmáról egyetlen szót sem tudunk meg a regényből, noha még egy külföldi konferencián is előadást tart a témáról. Időközben kiderül, hogy a történelemtudomány doktora valamiféle rejtélykutató egyben, érdeklik a különleges esetek és jelenségek, ezeket is igyekszik tudományos megszállottsággal kutatni és az érdeklődő közönség elé tárni. Mit ad a sors, vagyis a regényíró képzelete: az alkotóház közelében professzorunkra rátalál hajdani egyetemista társa, akivel egykori szoros barátságuk ellenére évtizedekig nem találkoztak. Barátja filozófiát tanult, jelenleg vadőrként dolgozik a szinte ellenséges vidéken, családi házát maga építette az alapoktól a tetőig, tehát rátermett ember. Ő számol be a környéken történt titokzatos halálesetekről, és a történész/rejtélykutató segítségét kéri a gyilkosságok felderítésében, amelyek előtt a helyi rendőrség is értetlenül áll.
    Végül a brutálisan meggyilkolt, gyakorlatilag széttépett áldozatok száma ötre emelkedik, de tettes nincsen, gyanakodnak medvékre, farkasokra, az említett egykori sorozatgyilkosra, meg egy, a környezettől elzártan élő, belterjesen szaporodó, primitív körülmények közt tengődő famíliára. Ez utóbbi talán a regény legfényesebb pontja, az író szemléletesen ábrázolja, hogy miként válik gyanússá, ellenszenvessé, megvetetté az, aki másként viselkedik, mint a környező társadalmi mintázat többi eleme, vagyis eltér, különbözik attól, amit a közösség „normálisnak” tart. A nem normakövetőket kiveti magából a közösség, ebben az esetben a „másságot” éppen a többség kényszerítette rá a kisebbségre, amely nemzedékeken át viseli magán a megvetés és a gyanú bélyegét.
    Aztán szerepel a történetben egy bájos és kedves kutatónő, akivel – a szerzőnek hála – nem kerül bensőséges kapcsolatba a rejtélykutató, meg lényeges szerepet tölt be egy fafaragó költő, aki terep- és emberismeretével sokban segíti a megvádolt primitív család magatartásának megértését, és végső soron a titokzatos gyilkosságok elkövetőjének leleplezését. El ne feledjem, a regényben természetesen van farkasember, de nem az a típus, akit a korábbi klisék alapján elképzelnénk. És hiányoznak belőle a gótikus regények és rémfilmek rekvizitumai, helyükbe az érzékletes természetleírás és a kortárs tudományos kutatások eredményei lépnek, valami olyan intenzitással és széles spektrumban, ahogyan Goethe szemlélhette két évszázaddal korábban a világ dolgait vizsgáló tudomány lenyűgöző eredményeit, Lincoln Child tudós hőse esetében a biológiától kezdve az asztrofizikáig, az emberi szervezet örökítő információinak befolyásolhatóságától a fény hatásáig az élőlényekre. A kutatás erősen emlékeztet a Csillagkapu: Atlantisz (2004–2009) című amerikai–kanadai televíziós sorozat azon epizódjára, amelyben az élősködő bogárból kifejlődött, ember alakú létformából, a Lidércnek nevezett élőlényből egy retrovírus segítségével megpróbálják eltávolítani az élősködőből átörökített tulajdonságokat, de a Lidérc mégsem változik emberré, hanem felerősödnek parazita tulajdonságai.
    Na de ki a gyilkos? Olvasóként több tippem is akadt, ám az elkövető személyére csupán a könyv végén derül fény, és ott kapnak megnyugtató megoldást a történet során felmerülő, felvetett erkölcsi, emberi és jogi dilemmák is.
    Megjegyzés: A sorozatunkban bemutatott regények megjelenésük idejétől függetlenül könyvárusi forgalomban vannak, beszerezhetők.