5. rész
d) Visszatekintés a Polaroid-érára
Lennert Géza Polaroid-korszaka az akció jegyében zajlott. Az alkotó jelen volt a Tanyaszínház 1978-as indulását követő második, Hernyák György rendezte bemutatóján, figyelemmel kísérte a színészek – akkor még színészpalánták – felkészülését Kavillón, fotózta is őket 35 mm-es Olympus OM-2-es gépei egyikével, majd a bemutatóra érkező közönségről készített portrékat az SX-70-es készülékével. Ennek az akciónak eredményeként a bemutatóról távozó nézők szabadtéri kiállításon szembesülhettek önmagukkal a Polaroid képnégyzeteken, amelyek alig másfél órával korábban készültek. A közönség nem tudott erről a meglepetésről, a színészek nyújtotta vidám szórakozás közben talán meg is feledkeztek róla, hogy érkezésükkor egy szakállas fiatalember hadonászott előttük valami fényesen csillogó, fura hangokat kibocsátó eszközzel, aztán íme, mintha a semmiből bukkantak volna fel, bárki láthatja őket, ahogy a kamera lencséje mutatja ábrázatukat. A művészeti akcióban volt egy jókora adag spontaneitás, csakhogy a spontánság soha nem a véletlen műve, a tudatalattiban megképződő ösztönösségben mindig működik egyfajta – ezúttal kreatív – tudatosság, rejtett, előre fel nem ismert célzatosság. Ismereteim szerint ez lehetett a szerző első Polaroid Art vagy SX-70-es kiállítása, intézményes keretek közt ugyanis csupán két évvel később mutathatta be instant fotográfiáit, hiszen az érdeklődés mellett jelentős szakmai ellenállás mutatkozott meg a technika és a médium irányában. A fotográfusok nem titkolt óhaja ugyanis az volt – és maradt –, hogy alkotásaikat a képzőművészettel, nevezetesen a festészettel egyenrangúan értékeljék, és ebbe az elképzelésbe nem fért bele egy amatőr technika, ami ugyan egyszeri és megismételhetetlen végeredményt produkál, de a prezentált alkotás egyetlen kattintással, szempillantás alatt, minden külső beavatkozás nélkül készül el, ami ráadásul nem a létrehozott műalkotást emeli a művészet trónjára, hanem a köré font művészi akciót. Hol itt az artisztikum? – kérdezték, miként később is tették, például az absztrakt fotográfia esetében.
A közvetlenségben, önmaga demokratikusságában kicsúcsosodó művészeti akciót a tudatos interakció előzte meg Lennert alkotói pályáján, ez volt a társakat kereső és társakat találó Polaroid interakció. Aki vállalta a modell szerepét, elfogadta, hogy pucéran jelenik meg a felvételen, modellből szerzőtárssá lépett elő, szereplőből alkotóvá minősült át, ugyanis mást adott a fotográfiához, mint amit a felvétel készítője nélküle adhatott volna. Ennek az akciónak az égvilágon semmi köze sem volt a hagyományos aktfotózáshoz, nem az emberi test szépségét, esztétikumát kutatta, és nem törekedett a test idealizálására, hanem egyszerűen „ruhátlan embereket” fotózott, ami voltaképpen mélyen gyökerezik a művészettörténetben, Lennert művészetében pedig a naturista fotókon keresztül eljut egészen a rút esztétikájához.
Az antikvitásban a képzőművészet terén a szobrászat vitte a prímet, de a falfestmények és mozaikok, edényfestések is éltek az emberábrázolással. A mitológiai témájú alkotásokon a szereplők ruhátlanok voltak – ne feledjük –, az olimpiai játékokon a sportolók is ruhátlanul léptek a közönség elé, a természetközeliség ábrázolásának egyik eszköze a meztelenség volt, a korabeli művészek nem tartották szeméremsértőnek azt, ami természetes. (Sőt, azt sem, amit manapság természetellenesnek tekintünk.) Így működött a művészet minden ókori kultúrában, a hindutól az inkáig, de még az őskoriban is. A törést ezen a vonalon az egyistenhit terjedése hozta magával. Egyes kultúrák egyenesen tiltották az emberábrázolást, mások szigorúan felöltöztették modelljeiket, a ruházkodásban nem ismertek szabadosságot, sőt az emberábrázolásokon gyakran a megjelenített öltözék mutatta a modell társadalmi rangját, ezen túlmenően foglalkozását, hivatását, sőt még az illető karakterére is következtetni lehetett ruházatából.
Az újabb fordulatot az itáliai reneszánsz hozta. Amellett, hogy felismerték és elismerték az antik szobrok szépségét, magasztos esztétikumát, a művészek maguk is az ember által elérhetetlen isteni szépség megjelenítésére törekedtek. Az egyházi és vallási témák természetesen a hagyományos, erkölcsöt nem sértő keretek közt maradtak.
Isten a maga képére teremtette az első emberpárt, tehát magát az emberiséget, teremtményei természetesen meztelenek voltak. Az isteni szépség ábrázolásához az emberi test meztelenségét kell az alkotásokon ábrázolni – röviden ennyi a pucérság késő középkori filozófiája. A felvilágosodott középkort hol prűdebb, hol lazább erkölcsű korszakok követték, de a meztelen test iránti érdeklődését soha nem veszítette el az ember. A 19. században a Német Birodalom területén lábra kapott a Freikörperkultur (FKK) közösségi kultúra, ami pozitív egészségügyi hatásokra hivatkozva népszerűsítette az egyének és családok közös meztelenkedését. A 20. századra ebből a mozgalomból nőtt ki a naturizmus, ami külön szociális mezőbe terelte a közösségi meztelenkedés híveit, és lehetőséget nyitott Lennert Géza későbbi testesztétikai kutatásai számára.
Fontos megjegyezni, hogy Lennert Polaroid Art-korszakában a spontaneitás harmonikusan váltakozott a konstrukcióval. Ez utóbbi kifejezést nem egészen a kassáki, avantgárd értelmezésben használom, a mértani formák kiaknázása mellett a részletek egészként bemutatását (is) értem alatta, sőt a készülő instant fotográfia előzetes stúdióbeállítását is ide sorolom (tehát az objektum megválasztása mellett annak elhelyezését, színét, megvilágítását – amire a hagyományos fotográfia készítésénél is ügyel az alkotó. Ezeken az SX-70-es alkotásokon is teret nyer az emberi test – részleteiben: egy könyök, egy lábfej, egy hát, de még ruhában vagy lábbeliben, az arc pedig kezd dominánssá válni, hiszen az arcot nem lehet felöltöztetni, kivéve álarccal, maszkkal, aminek jellegzetessége, hogy nem eltakar, nem elrejt, hanem kiemel, például a Marilyn Monroe a mi utcánkból című diptichonon. Amikor a modell festett arcát fényképezi, konstruktivista alkotást produkál, amikor az arcfestés folyamatának egy pillanatát dokumentálja, a spontaneitás megragadása vezérli. Az avantgárd képalkotási módszerekhez évtizedek múltán tért vissza a konstruktivizmus elvei és a kollázs technikája mentén. Ennek jellemzője, hogy a műalkotáshoz nem használ fényképezőgépet, ellenben megtartotta az instant fotográfia jellemzőit. Az utóbbi években dolgozik a Dekonstrukció – konstrukció elnevezésű projektjén, ami során emberi testrészekről készít irodai fénymásolóval felvételeket, s ezekből konstruál új, soha nem létezett, immaginárius emberalakot, személytelen, virtuális lényt – amit már nem nevezhetünk fotográfiának, hanem testmutációkat létrehozó képzőművészeti akciónak, viszont tematikájukban határozottan „lennerti” alkotásoknak.
(Folytatjuk)
* A fotókat az alkotó, Lennert Géza bocsátotta a szerző és a szerkesztőség rendelkezésére.
1 Emlékezetből, Lennert Géza, Miroslav Predojević és Predrag Cile Mihajlović munkásságát bemutató fotókönyv (Centar za kulturu Kovin, 2023, 115 oldal). Tragovi u pesku (a čačaki Nadežda Petrović Galéria katalógusa – Foto, kino i video Savez Vojvodine, Novi Sad, 2008. 51 oldal – az Előszót Németh Ferenc művelődéstörténész, a szerző életútját Balázs-Arth Valéria művészettörténész foglalta össze), valamint az internet nyújtotta kényelmi lehetőségek alapján készült esszé-tanulmány
