A halálhírtől a „változó idők közönyéig”

2. rész

Munkáinak posztumusz kiállításai és a Pechán-szobor

    Valamikor 1924 nyarán adta hírül a napi sajtó, hogy Verbász nagyszabású iparkiállításra készül, amelynek keretében leleplezik „Pechán Józsefnek, a verbászi származású hírneves festőművésznek a szobrát is. A verbásziak örök emléket akarnak állítani az elhunyt művésznek, aki e kis bácskai városból indult el a halhatatlanság felé.”¹ Egy valamivel későbbi újsághír azt is pontosította, hogy a verbászi kiállítás egyik kimagasló eseménye a Vajdasági Képzőművészek Egyesületének kiállítása lesz, amelyre augusztus 10. és 20. között kerül sor, s amelyen Pechán hátra maradt képeit is közszemlére teszik. Annak bevételét pedig a festőművész emlékszobrának költségeire fordítják.²
    Ezen a tárlaton, (a verbászi gimnázium egyik külön termében), kerültek bemutatásra Pechán „magánosok tulajdonában levő képei.”³ Szenteleky ihletett sorokban tudósított az ott látottakról: „Mikor belépek a szobába, bizsergős megindultság szalad át idegeimen. Pechán itt van, itt él színekben és lapos vásznakon; színei ujjonganak, a keretekből kikacag a buja életöröm, a szenvedélyes természetszerelem, szinte kiduzzad belőlük a vidám, okos életigenlés – és ő kint a nyirkos, fülledt, fekete földben fekszik csendesen és csúfosan, mint orvul meggyilkolt fejedelem. Itt van a lelke, megdermedt vágya, festékbe, vonalakba formált álma, de ő még sincs itt. Hiányzik a mosolya, a tekintete, hiányzik az – élete. (…)
Az ő szelleme még ott trónol a dolgos, lapos bácskai falu fölött, mely őnélküle talán most szürkén és szárazon mutatta volna be másságát. Hiszen a polgári munka nem keresi a szépet, a művészetet. Ő volt az, aki kissé átformálta a rendes, dolgos emberek sivár, rózsátlan lelki világát s evvel valami különös bélyeget ütött Verbászra. A munka, a puritán, hideglelkű német munka összefogódzott, összeházasodott a művésziességgel. (…) Sajnos, csak egy szoba van neki szentelve, pedig nagyon szép lett volna, ha evvel a kiállítással kapcsolatban hatalmas, kollektív kiállítást rendeztek volna a művész hátrahagyott és magántulajdonban lévő képeiről. Ebben az egy szobában összezsúfolva sok jelentős alkotását látjuk. Itt mint erősen naturalista színlátó szerepel, amott dekoratív hatások keresője, egyik képén heves színmámor kedvelője, a másikon megérezni a nagybányai levegőt. Fájdalom, hogy a mester utolsó irányát, amelyben új formalehetőségeket keresett a pointilizmus vibrálásában, a posztimpresszionizmus egység és kifejezés törekvésében – egy kép sem képviselte. De még így is úgy hat ez a Pechán-szoba, mint kába, méla, meghitt kápolna áruházak és zakatoló üzemek között.”⁴
    1925 tavaszán, festőnk halálának második évfordulóján alakult meg a Pechán-emlékalap azzal a céllal, hogy szobrot állítson emlékére. Az emlékalapbizottság a szoboralap javára hangversenyt rendezett, amelyen fellépett az újvidéki katonai zenekar, Maržinec karnagy vezetésével.⁵ Ugyancsak 1926 februárjában Pechán-emlékünnepet rendeztek a verbászi kaszinóban, amely iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg.⁶ Ehhez kapcsolódott Csuka Zoltán Revüjének 1926. évi negyedik száma (halálának negyedik évfordulóján), amely (ismét) Szenteleky tollából közölt egy esszét a verbászi festőről, néhány illusztrációval egyetemben.⁷
     1926. december 12-én, a verbászi kaszinóban Pechán özvegye rendezett nagyszabású kiállítást hátrahagyott műveiből (több száz képből, rajzból, vázlatból), amely iránt szintén nagy érdeklődés nyilvánult meg.⁸ Erről közölt a Délbácska egy hosszabb lélegzetű méltatást, amelyben a cikkíró a többi között megállapította: „Csak most, a művész halála után kezdik belátni, mennyire kimagaslott életének és művészetének környezetéből, de míg élt, a röghöz kötött ember honvágyával jött mindig vissza régi fészkébe, Bácskába, valahányszor a világhír küszöbén állt.”⁹ Ugyanakkor, irányadó értékelésként idézi Rózsa Miklósnak, a barátnak és hozzáértő szaktekintélynek Pechánról megfogalmazott méltatását is: „Pechán József elsőrangú színlátónak indult, s a naturalisztikus színlátásból emelkedett fel a díszítő felfogásig. A benső átélések mindig őszinte heve nála sohasem jelentkezik indulatos és szenvedélyes színkicsapongásban; férfias ereje, fegyelmezett tudása a legnagyobb színmámor közepette is megóvják az indokolatlan és szeszélyes lázadásoktól. Erős rajztudása és gazdaságos fegyelmezettsége segítségére lesznek a forma jogáért való szívós küzdelmében úgy, hogy bízvást nézhetünk a legszebb reményekkel jövendő pályafutása elé.”¹⁰
    A tárlatot Szenteleky Kornél is megtekintette, aki ezzel kapcsolatosan megosztotta néhány gondolatát a Bácsmegyei Napló olvasóival. Mint írta, a kiállítás „teljesen és tisztán mutatja Pechán művészi pályáját és munkásságát. (…) Egész munkássága, művészi fejlődése és buzgó formakeresése világosan és gazdagon tárul fel ezen a posztumusz kiállításon. A képek legnagyobb része a diadalmaskodó magyar impresszionizmus lelkes éveiből való. (…) Ez időből való képei lelkesedések, lobogások, boldog színmámorok. Színszerelme és színművészete oly megkapó, oly tiszta akkordokban kerül a vászonra, hogy ez még a különben gazdag magyar impresszionizmus történelmében is ritkaság és sajátos érték. (…) Alig van képe, amely ne viselné magán nyugtalan, nagyszerű tehetségének bélyegét, ecsetvonását a művészi hit és szeretet vezeti a legtisztább és legnemesebb törekvések felé. Ez a kiállítás boldog és szomorú esemény, mint a jelen és a múlt minden összeölelkezése.”¹¹
    Az 1927 nyarán megrendezett VI. Jugoszláv Képzőművészeti Kiállításon, amelyet az újvidéki gimnázium termeiben tartottak meg, Veszely, Dolinar, Jakopič, Petrović, Roksandić, Tabaković és mások alkotásai mellett ott találjuk Pechán egyik csendéletét (krizantémcsokor vázában), valamint önarcképét is.¹² E tárlat azért is fontos, mert ezzel került be Pechán (először és hivatalosan) a jugoszláv képzőművészek élcsapatába.¹³ Valahogyan az idő tájt készültek megrendezni a verbásziak évi iparkiállításukat (több száz résztvevővel), s ezzel kapcsolatosan látogatott el a Bácsmegyei Napló újságírója a Pechán-házba, illetve műterembe is, amely akkor már lassan kezdett kultikus hellyé formálódni. „Templomos, áhítatos a hangulat, amikor az ember ide belép. Pechán Józsefnek, az aránylag fiatalon elhalt festőművésznek a lakása ez. A fehérhajú özvegy arcából az örök üdeség árad és átszellemülten mutatja meg a lakást, amelynek falait nagy olajfestmények borítják. Egyik kis asztalkán a mester palettája, úgy ahogy legutoljára ott hagyta. Ott száradtak a festékek kemény, színes dombocskákba. És a falakról leintenek hozzájuk az életbeszökkent és a művész életét az időbe átplántáló mozgások, vonalak, figurák és színek.”¹⁴
    1928 januárjában a verbászi kaszinóban Müller Béla főgimnáziumi tanár tartott felolvasást a portréfestészetről, ami jó alkalom volt ismét felidézni a festő munkásságát. Müller ugyanis előadásával egybekötve, a témához kapcsolódón, saját képzőművészeti munkáin kívül a közönségnek bemutatta László Fülöp, Pechán József és Pechán Béla néhány portréját is.¹⁵ Az év májusában került sor Verbászon négy bácskai festő, Bicskei Péter, Csincsák Elemér, Müller Béla és Pechán József fiának, Bélának a kiállítására. Ez utóbbiról olvassuk: „Pechán Béláról is most hallunk először. De a fiatal Pechánnak apja nagy neve is jó garancia. Leginkább csendéletekkel mutatkozik be, melyek között néhány kitűnő ceruzarajz és tájkép mindmegannyi bizonyítéka Pechán tehetségének. Mint apja is, kitűnően rajzol, ami munkáját sokban könnyíti.”¹⁶ 1930 decemberében már önálló tárlatot rendezett a kaszinó termében, akkor már mint a müncheni festőakadémia hallgatója.¹⁷
    Valamikor 1930 júniusában Verbász képviselő-testülete több utca nevét változtatta meg, illetve nevezte el őket elhunyt jeles verbásziakról. Ekkor kapott utcát Pechán József is.¹⁸ Róla a korábbi Miletić utcát nevezték el.¹⁹

A jugoszláviai német festők élcsapatában

    Apa és fia, Pechán József és Béla 1931 novemberében Újvidéken, a Habag palotában megrendezett jugoszláviai német képzőművészek kollektív kiállításán is bemutatta alkotásait. Azon tizennégy német képzőművész vett részt olajfestményekkel, pasztellekkel, grafikákkal, akvarellekkel és karikatúrákkal. E tárlat méltatásában olvassuk az alábbiakat is: „Pechán Béla képei egyedülálló, nagy fejlettségű stílust mutatnak. A színek elevensége melegen sugározza át képeit. Pechán József, a művész atyja nagy művészi tudással megalkotott képei kellemes hatást váltanak ki a szemlélőből.”²⁰ Egy évre rá, 1932 decemberében került sor ismét Újvidéken a jugoszláviai német festőművészek kiállítására, amelyen több mint 200 kép és rajz került bemutatásra. Ezen a közönség ismételten gyönyörködhetett Pechán József és fia, Béla alkotásaiban. Azzal, hogy Pechán József alkotásai a főfalon, Dománszky Jenő és Thomas Antal képei mellett kaptak kiemelt helyet. Ugyanakkor Pechán Béla alkotásai is figyelemfelkeltőek voltak, olyannyira, hogy a tárlatról tudósító újságíró megfogalmazása szerint az ígéretes, fiatal festőművész „idővel még apját is túlszárnyalhatja.”²¹ E tárlatot méltatva, Várady Kálmán írja a Kalangyában, hogy „Pechán József képei, különösen régi klasszikus kópiája a tárlat legjobb munkái közé sorozhatók, bár Pechánt ezek után nem lehet értékelni, mert ezek a munkák halvány képet sem nyújtanak a nagy dekoratív erővel petyegtető, fekete kontúrozó, a magyar impresszionista festészetben lelkesen benne élő Pechán Józsefnek. Erős impresszionista nyomai fia, a kis Pechán képein érezhetők, aki nagy lépésekkel halad előre, s reméljük, méltó fiai lesz nagynevű apjának.”²²
    Pechán József vajdasági emlékezetét, amelybe jócskán beleszóltak a történelem sorsfordulatai is, halálát követően, 1922 és 1932 között, egy évtizedig sikerül folyamatosan ébren tartani. Azt követően halkultak el a vele kapcsolatos, kegyeletes megemlékezések, s maradoztak el azok a tárlatok, amelyeken munkáit kiállították. Csak több évtizeddel később került neve és művészete ismét az érdeklődés középpontjába, de akkor már merőben új társadalmi és kulturális közegben. Szenteleky, nem sokkal a halála előtt értekezett egyik írásában Bácska művészi és szellemi egységéről, keresve, kutatva azokat az alkotókat, akik műveiben felismerhetőek Bácska jellegzetességei. A képzőművészek vonatkozásában két festőt említett, akik alkotásain, művészi meglátásuk módján tetten érhető a „bácskai esprit local”, a bácskai lélek: Radonićot és Pechán Józsefet.²³
    Pechánnak és művészetének legalább három különféle kötődése volt: az első világháború előtt az egyetemes magyar képzőművészet alkotója volt, élvonalban az akkori modernistákkal együtt; a két háború között, (már halálát követően) 1927-től a jugoszláv képzőművészek jelesebbjei között tartották őt számon; német származásából adódóan pedig, 1931-től, értelemszerűen, a jugoszláviai német képzőművészek is magukénak vallották. E hármas kapcsolódás határozta meg művészetének értékelését és értelmezését is.

    (Vége)

¹ A kiállításra készülő Verbász. Bácsmegyei Napló, 1924. jún. 21.
² Vajdasági festőművészek a verbászi kiállításon. Délbácska, 1924. júl. 12.
³ Az I. verbászi kiállítás. Délbácska, 1924. júl. 18.; Danilovics üzenete a magyar és német kisebbségnek. Bácsmegyei Napló, 1924. aug. 11.
⁴ Szenteleky Kornél: Képek a verbászi kiállításról. Bácsmegyei Napló, 1924. aug. 20.
⁵ Hangverseny Novivrbászon a Pechán-emlékalap javára. Bácsmegyei Napló, 1925. márc. 28.
⁶ Bál és előadás Verbászon. Délbácska, 1926. febr. 16.
⁷ A Revü negyedik száma. Délbácska, 1926. márc. 14.
⁸ Pechán-kiállítás Verbászon. Délbácska, 1926. nov. 23.
⁹ Pechán-kiállítás Verbászon. Délbácska, 1926. nov. 23.
¹⁰ Uo.
¹¹ Szenteleky Kornél: Pechán József hátrahagyott műveinek kiállítása. Bácsmegyei Napló, 1926. dec. 14.
¹² Séta a VI. Jugoszláv Képzőművészeti Kiállításon. Délbácska, 1927. júl. 10.
¹³ Uo.
¹⁴ A kiállításra készülő Verbásztól a kulai Sárga kertig. Bácsmegyei Napló, 1927. júl. 17.
¹⁵ Felolvasás a verbászi Kaszinóban. Délbácska, 1928. jan. 24.
¹⁶ A verbászi képkiállítás. Délbácska, 1928. máj. 1.
¹⁷ Ma nyílik meg Vrbászon Pechán Béla festőművész kiállítása. Reggeli Ujság, 1930. dec. 16.
¹⁸ Új utcanevek Vrbászon. Reggeli Ujság, 1930. jún. 29.
¹⁹ Novivrbászi hírek. Reggeli Ujság, 1930. dec. 12.
²⁰ A jugoszláviai német képzőművészek kiállítása a noviszádi Habag palotában. Reggeli Ujság, 1931. nov. 26.
²¹ A jugoszláv–német festőművészek noviszádi kiállítása. Reggeli Ujság, 1932. dec. 7.
²² Várady Kálmán: Képkiállítás Noviszádon. Kalangya, 1933/1, 69–70.
²³ Szenteleky Kornél: Bácska mint művészi és szellemi egység. Kalangya, 1932/1, 493–495.