A vezérférfiak szerepéről veszélyes tájakon

Szemben a délszláv törekvésekkel

A Muraköz 1907. október 27-i számának első oldalán bejelentette a lap szerkesztőségében történt változást: Margitai József távozott a Tanítóképző Intézet igazgatói posztjáról, s immár mint a Julián Egyesület iskoláinak tanácsosa és felügyelője végezte pedagógusi tevékenységét, de továbbra is megmaradt a több mint három évtizeden át általa vezetett lap főszerkesztői tisztségében. A Muraköz élére felelős szerkesztőként a korábbi főmunkatárs, majd segédszerkesztő, Zrínyi Károly lépett. A kinevezett Viszontlátás címmel vezércikkben köszöntötte az olvasóit. Elmondta, régi kedves emlékei újulnak föl a lelkében, amidőn immár mint felelős szerkesztő, függetlenül irányíthatja a lap szellemi életét. Nehéz és felettébb összetett feladatra vállalkozott – írta –, lelkesíti azonban a tudat, hogy a nagyközönség érdekeit szolgálhatja. Ez nemcsak erőt, de bátorságot és kitartást is kölcsönöz a munkához. Rámutatott: igazán elismerésre méltó a Muraköz jelentősége a vidéki hírlapirodalom terén. A lap ugyanis nem csak egyszerű krónikása a vidék eseményeinek, nem „száraz újság”, melyet a közönség szórakoztatására találtak ki. A Muraköz magasan fölötte áll az efféle sajtóorgánumoknak, más a rendeltetése. A Muraköz otthona a nemzeti ügyek szolgálatának, biztos fóruma az elkötelezett megszólalásnak, próbaköve a magyar intelligencia elhivatottságának, mellyel hazafias misszióját az ország délnyugati sarkában betölti. Felelős szerkesztőként „küzdeni fogok tehát lelkesedéssel, lelkem egész hevével elsősorban a magyarságért. Ápolni fogom a muraközi népben a hazafias érzést. Folyton ébren fogom benne tartani a tudatot, hogy a politikai magyar nemzet integráns tagja ő is. S míg a Muraköz a jövőben is támogat minden tényezőt és körülményt, mely a magyarosodást itt a határszélen előmozdítja; másrészt folyton résen leszek, hogy a Muraköz hazafias horvát ajkú népét a Dráván túli magyarellenes, délszláv törekvésekkel szemben megvédelmezzem.”

A Muraköz ehhez a munkához várja az értelmiség és a lakosság támogatását. Ne legyen csak a Muraköz érdeke, hogy „a Muraköz a magyarságé maradjon, s hogy az egységes nemzeti államba érzésben, nyelvében beolvadjon: de része legyen a dicsőségből a Muraköz egész intelligenciájának is.” Egyedül senki nem végezhet eredményes társadalmi munkát, csak vállvetve lehet sikeresen küzdeni a közös célokért. Használjuk ki a nép hazafias érzését, a magyarság ügye melletti jóindulatát. „Ha módot nyújtunk neki arra, hogy hazafias érzésében megerősödjék, akkor tervszerű következetességgel és higgadt kitartással fel fogjuk építeni a Mura és a Dráva között azt a bástyát, mely itt a határszélen, három határország összeszögellésében a magyar nemzeti államegység megvédelmezője lesz.” Zrínyi Károly felelős szerkesztőként a legfontosabb feladatának tekintette, hogy a Muraköz magyar püspökség alá kerüljön, s hogy a népoktatás magyar nyelven fejtse ki áldásos, „hazafias tevékenységét az állameszme szolgálatában”. Célja volt továbbá, hogy a muraközi népnek ne csak a lelkét töltsék meg a magyar kultúra szellemével, hanem hogy bölcs tanácsokkal előmozdítsák annak anyagi gyarapodását is. Ezért a lap magyar és horvát részében nagyobb teret biztosítanak a mezőgazdasági, a gazdálkodási kérdéseknek, hogy megismertessék olvasóikkal a gazdálkodás újabb jelenségeit, a modern földművelés vívmányait, mindamellett fontosnak vélik a háziipar felkarolását is. „Szóval kinyitjuk a nép szemét, hogy lásson, buzdítani, lelkesíteni fogjuk, hogy haladjon. Hadd erősödjék, gyarapodjék, művelődjék a Muraköz népe! Csak akkor, ha jólét és megelégedettség üt tanyát a félszigetnek szép virányain: mondhatjuk Muraközt teljesen a miénknek. Akkor a Mura megszűnik határ lenni, s össze fog olvadni a muraközi nép az ország magyarságával érzésben, nyelvben egyaránt. […] Ebben az édes reményben veszem fel újból a tollat.” Ha a Muraköznek parányi része is lesz a nemzetépítő munkában, máris betöltötte a hivatását – emelte ki a lap új felelős szerkesztője, Zrínyi Károly.[1]

Két évvel később, a Muraköz megjelenésének 25. évfordulója alkalmából az alapító-főszerkesztő, Margitai József A 25 éves Muraköz ünnepén 1884–1909 című írásával köszöntötte a lapot, annak kitartó munkatársait és hűséges olvasóit.[2] Zrínyi Károly felelős szerkesztő pedig Van-e szükség még egy lapra? című írásában azt mérlegelte, az általa szerkesztett lap vajon megfelelt-e annak a missziónak, melynek szellemében az elmúlt 25 éven keresztül hétről hétre megjelent. Ha igen, miben érhető ez tetten, ha nem, igazoltak-e azok a törekvések, amelyek az új igényeik kielégítésére egy új hetilap indítása mellett szálltak síkra. Zrínyi Károly úgy látta, a Muraköz soha nem teremtett maga körül lármát, csöndes alázattal, de teljes odafigyeléssel szolgálta az olvasó közösségét. Eszméket soha nem hagyott cserben, erkölcstelen elveket nem hangoztatott, könnyelműen és felelőtlenül soha nem támadott, ezzel szemben mindenkor a tisztesség korlátain belül igyekezett három szent célt szolgálni: „a társadalmi békességet fenntartani, a muraközi nép anyagi és szellemi javait előmozdítani, s a magyar hazafiságot és kultúrát ápolni s fejleszteni”. A Muraköz történetének huszonöt évében mindenkor bátran, megalkuvás nélkül állta meg a helyét, annak tudatában, hogy munkáját egy végső ideálnak szenteli: a magyar állameszmének tesz szolgálatot. „Nem mondjuk, hogy Muraközt a magyarságnak mi mentettük meg; hogy a mi közreműködésünk nélkül Muraköz talán már régen a horvát sovén eszmék torkában lenne; de hogy Muraköz megtartása s megmagyarosítása a mi legfőbb törekvésünket is képezi, ennek bizonysága egész tisztességes múltunk, bizonysága az az izzó táj- és hazaszeretet, melynek lapunk hasábjain mindenkor kifejezést adtunk, s mely érzelmet Muraköznek legelrejtettebb rétegeiben is elterjeszteni törekedtünk.” A lap szerkesztői és munkatársai továbbra is elsőrendű feladatuknak tekintették, hogy megakadályozzák a szélsőséges horvát eszmék egyházi úton történő terjesztését, hogy egyik-másik magáról megfeledkezett lelkész a szószékről olyan „ellenséges eszméket” hirdessen, melyek ezen a békés, nemzetiségi vidéken indulatokat gerjesztenének a nép soraiban.[3] A templomban lázítók nemcsak a papi taláron „ejtenek mocskot”, de lázadást szítanak a híveik soraiban is.

Zrínyi Károly felelős szerkesztői munkája mellett egyre ritkábban jelentkezett írásaival a lap hasábjain, utolsó megszólalása A drávavásárhelyi tanítógyűlésről készült tudósítása Z. jelzettel a lap 1909. június 6-i számában jelent meg.[4]

(Folytatjuk)