Nem szépírónak tartjuk, hanem szakírónak, akinek Szeged 126 év óta adósa: tartozik neki legalább annyival, hogy rövid pályaképet adjon róla. Nem tudok olyan Szeged-kutatóról, aki ne forgatta volna haszonnal „kalauzait”, azaz nagy gonddal és részletességgel megírt helyi címtárait.
Kecskeméten született 1838. január 16-án. Életének első húsz évéről kevés adat maradt fönn: négy(?) éves „főgimnáziumi tanfolyamot” végzett, majd három évig kegyes rendi növendék (novicius) volt. Diploma nélkül kezdte nevelői pályáját: helyettes tanárként a sátoraljaújhelyi gimnáziumban (1858/59), a szatmári főgimnáziumban (1859–62), a szabadkai városi gimnáziumban (1862–75), de itt 1866-tól már rendes tanárként. Magyar–latin–görög szakos középiskolai tanári oklevelét a budapesti tanárvizsgáló bizottság állította ki 1866-ban. Öt évig szerkesztője volt a Bácskai Híradónak. Szabadkáról helyezték át 1875 nyarán a szegedi Dugonics téri főreáliskolához. Két évtized tanítás (magyar, történelem) után megromlott egészségére tekintettel az 1894/95-i tanévre szabadságot kapott. Szegeden hunyt el 1895. december 28-án. Mindössze 57 éves volt.
Életművének a számon nem tartott része is gazdag. Könyveket fordított magyarra, nagyszámú elbeszélést, verset és tárcát írt, ezeket a fővárosi lapok is szívesen fogadták. A magyar mondattan példákban c. könyvecskéje Szegeden jelent meg 1877-ben.
Most pedig nézzük azt a négy munkáját, amely a mai napig élővé teszi a nevét.
Már az érkezése utáni évben letette a névjegyét. Ő és Nagy Sándor (Senex) állította össze a Dugonics Albumot. A mű András tisztelendő – Izsó Miklós mintázta – szobrának 1876. augusztus 19-i fölavatására készült. Becslésem szerint 6–8 példány lehet belőle Szegeden. A kötet élén az író részletes életrajza áll Farkas tollából. Cáfolta, hogy Dugonics anyját boszorkányként égették volna meg 1728-ban, hiszen fia 1740-ben született! (Ez a kiirthatatlan sületlenség 20–30 évenként azóta is előkerül, az idén is fölütötte a fejét!) Újdonság a Dugonics famíliáról készített családfa (leszármazási tábla). Olvashatunk Dugonics főbb műveiről (Etelka, Jólánka), és a Magyar példa beszédek és jeles mondásokból (1820): Láncolt kutyával könnyű békét tartani; Félre kocsi, jön a hintó stb. A szobor elkészítésének a történetét a piarista Magyar Gábor írta meg.
Szegedi kalauz 1880. Farkas saját kiadásában jelent meg 1879-ben, az előszó kelte: december 9. Rögtön ideírom: városukban egyetlen példány maradt fönn, a Somogyi-könyvtár őrzi. A fontosabb fejezetei: a királyi biztosság és a köztörvényhatósági bizottság tagjai, a városi közigazgatás osztályai (pénzügyi, katonai, rendőri stb.), igazságügy, közjegyzők, ügyvédi kamara, folyammérnökség, posta, távíró, egyházak, iskolaügy, mérnökök, orvosok és gyógyszerészek. Levegőt veszek, és folytatom a szemezgetést: sajtó és nyomdák, kereskedelem, ipar, jelentősebb gyárak, bejegyzett cégek, kézműipar, éttermek, egyletek. A kutató számára sokat mondók az egész oldalas hirdetések, például Brauswetter János (1817–1903) „műórás” 32 éves cégének a gyártmányai.
Szegedi kalauz 1883. Sajnálatos, hogy a torony alatt nem ismerték föl az összeállítás fontosságát, ezt is Farkas adta ki. Bár az előszóban (1883. máj. 1.) a korábbi „kiadásról” megelégedetten írta, hogy a széles érdeklődés „sok rokonszenvvel árasztotta el”… Ebből már két példány maradt fönn, a nálam levőben jól olvasható Pálfy Ferenc (1824–1907) polgármester aláírása. (Az övé lehetett.)
A kötet eleji „körrajz” ontja a földrajzi, művelődési, kereskedelmi és más adatokat. Részletesen bemutatja a szegedi közigazgatást a szakágazataival együtt (dohánybeváltó felügyelőség, államjószág-igazgatóság, erdészeti hivatal, építészeti hivatal stb.) Újdonság a közlekedésügy (vasút,
gőzhajózás) – menetrendekkel. A szakmai részben egy-egy foglalkozási ág (ácsok, alkuszok, aranyművesek, asztalosok stb.) művelőinek a nevét és címét adta meg. A többszörösére duzzadt hirdetési rész értékes adatok sokaságát tartalmazza.
Alföldi Kalauz – Naptár 1885. Szegeden jelent meg 1884-ben: Várnai Lipót könyvnyomdájában készült, ezt is Farkas adta ki! Az író legritkább műve: nem csak én, Péter László is akkor értesült a létezéséről, amikor az aukciós katalógusban rábukkantunk. Még lapalji jegyzetekben sem láttuk… Azzal az elszántsággal menten az árverésre, hogy kerül, amibe kerül… Megszereztem az egyetlen ismert példányt, melynek a borítóján Babarczy Józsefnek (1820–1909), Klauzál harcostársának az aláírása van. A közel kétszáz lapos mű főbb fejezetcímei: Szeged, Vásárhely, Makó, Szentes, Csongrád, Szabadka, Zenta, Nagybecskerek, Nagykikinda. A fejezetek fölosztása hasonló a két szegedi kalauzéhoz: hivatalok, egyházak, iskolák, katonaság, csendőrség, közlekedés, sajtó, bankok, iparosok stb. Egyszóval: szépszámú kutatónak lehet az aranybányája...
A végére marad az álmom: talán akadnak egyszer a szegedi művelődésnek olyan önzetlen robotosai, akik e négy műhöz név- és tárgymutatót készítenek…
Ha Farkas Antal tanár úr valamelyik munkáját a kezembe veszem, elismerő főhajtással teszem...
* A szerző olyan fotográfiát keres, amely Farkas Antalról készült, amelyen ő is rajta van Szabadkán töltött éveiben.
