Már az általános iskolában tisztában volt vele, belőle nem lesz sem agysebész, sem atomfizikus, vagy efféle fennkölt elme.
Egyidejűleg azonban az is kiderült, közel és távol, senki nem ért úgy a szereléshez, mint ő. Így, általában a szereléshez. Mert bármi is volt, ami elromlott – lett légyen az mosógép, porszívó, hűtő, kenyérpirító vagy ajtózár, esetleg függönykarnis –, ő azt mind megcsinálta, megreparálta, szinte újdonat újjá feljavította. Egyedül a televíziót nem vállalta, ahhoz maga is szerelőt hívott, mondván, ő ezekhez a flancos masinákhoz, a „kultúra terjesztőihez” nem érez magában elég elhivatottságot.
Ez aztán meghatározta a további sorsát, végképp eldöntve, hogy háztartásigép-szerelő lesz. Az igazsághoz hozzátartozik, vonzották azért őt a magasabb szférák is, mármint a csillagos ég, csak nem tudományos értelemben. Ő ezalatt az ábrándozást, az örökös szerelemvágyást értette.
Elvégezvén kötelező iskoláit, itt állt hát képzetten, szerelésre, na meg a folytonos szerelemre készen.
Legelső ügyfele gyakorló háziasszony volt. Nem ismerte személyesen, de tudta, nőből van, hát – mint első, fizetős megrendelőjének –, egy szál virággal kedveskedett neki.
Az asszony meglepődését hamarosan öröm váltotta fel, amikor megtapasztalta, nem csak gavallér az új szerelő, de szinte polihisztor. Megcsinált az mindent a ház körül. A frizsiderhez hívta ugyan, azonban a lelkes, ifjú ember megjavította a lötyögő kilincseket, az elromlott sütőajtót, de még a teafőző elektromos hibáját is kiküszöbölte.
El is kérte a névjegyét, hogy ezentúl majd csak őt hívja, ha elromlik valami a ház körül. Sőt megígérte, barátnőinek és az ismerősöknek is ajánlani fogja. Ezt már az asztal mellett megpihenvén, egy kávé társaságában jelentette ki a fiatalasszony, akinek szemmel láthatóan nem volt közömbös az aranykezű, mindamellett igen jóképű szerelő.
Addig-addig beszélgettek, évődtek, mígnem sor került a hálószoba meglátogatására is, szigorúan véve, csak az ágy lábának kiegyensúlyozása céljából. Hogy azután ott mi történt, és mi nem, az már a kívülálló számára nem volt publikus.
Tény azonban, hogy ettől a naptól, a kezdő iparos tömegével kapta a megbízásokat, megrendeléseket. És furcsa mód, elsősorban fiatal nőktől, meg a középkort meg nem haladó évjáratú asszonyoktól.
A kisváros ismert figurája lett a sármos, mindenhez értő szerelő, az utcákon pedig hol itt, hol ott tűnt fel, a nap különböző órájában, nagynéha még az éjszaka közepén is, a kis fehér furgon, oldalán a nagybetűs felirattal: ÁLTALÁNOS SZERELŐ.
Több éve ment ez már így, amikor hősünk – immár sokadszorra –, éppen első ügyfele házánál időzött. Most újólag az ajtóküszöbbel volt gond, ami nagy szó, mert egy ilyen jó szerelő gyakori látogatása okán, szinte már nem is volt semmi, ami elromolhatott, és megjavításra nem került a kies családi fészekben.
A szerelésen hamar túlestek, egymás kényeztetésén is, amikor öltözködés közben a fiatalember észrevette a kredencen felejtett, valamikori névjegyét.
Jócskán meg volt az már gyűrődve a sok kézhezvételtől, fogdosástól, hiszen gyakran hívták a szerelőt, mégis, volt rajta valami új, és feltűnő. Kézzel firkantották a kártyára, és neki egyből megtetszett.
Attól a naptól fogva, a kis fehér furgon új feliratozással járta a városka utcáit. Ez volt ráírva: A HÖLGYEK ÖRÖME.
