Jól érezte magát. A kellemes melegben lágyan ringatózott a víz felszínén a kerek levél, amelyen elnyúlva pihent. Körülötte, az enyhe szellőben, egy ütemre, szelíden hajladoztak a karcsú nádszálak, és a vízben visszatükröződött a ragyogó napsugár.
A gyomra is tele volt. Mi kell egyéb egy egyszerű, hétköznapi békának? Talán csak a szerelem hiányzott az életéből, de úgy gondolta, hamarosan eljön annak is az ideje.
Tudta, a békanász előtt dalra kell fakadnia, amibe persze, érzelmi alapon, tólakó társai is besegítenek. Előtte azonban még pihenni akart, a hátralévő időt erőgyűjtésre szánta. Elmélázott, miközben zöld kobakjában körvonalazódni kezdett, milyen partner is lenne a legkívánatosabb a számára.
Egy szolid, csendes párt képzelt el magának. Nem veszekedőset, nem hangoskodót, belenyugvó, nagy tűrőképességűt. Aki a kelleténél nem ugrál többet, és főként magasabbra, mint ő, továbbá, aki fölöslegesen soha nem kuruttyol bele a férfiak dolgába.
És persze, a külső sem mindegy. A szemnek kellemes, pasztelzöld színűt szeretett volna, bámész, nagy, kerek szemekkel, szív alakú fejecskével. Milyen kedves és főként csinos lenne ilyen külsővel egy békalány.
Az esti kórusban ki szokták beszélni az ismerős lányokat. Nemrégiben szóba került egy, a közeli nádasból való békahölgy, bár ő inkább még tinédzser, hiszen csak tavasszal tűnt fel a szomszédos nádas szélén. Most, jobban belegondolva, egészen különlegesnek mondható, mert szívesebben tartózkodik a parton, mint a vízben. Lehet, egy kicsit különc, na de ha a többi elvárásnak megfelel, semmi sem állhatja útját a nyári lakodalomnak.
Talán, mert annyira akarta, a vágya váratlanul testet öltött. Közvetlenül mellette, egy ringatózó hínárcsomón, megjelent képzelgései tárgya, a formás békalány.
Ezt nem hagyhatta ki. Egyedül voltak, csak ők ketten. Érezte, ha most nem kezdeményez, talán örökre lemondhat a boldogságról. Nekirugaszkodott, és hogy meg ne ijessze, először csak a hínárcsomó közelébe ugrott. Szép ugrás volt, íves, hosszan elnyúló, igazán páratlan mutatvány, bárkinek dicséretére vált volna. Amikor így hallótávolságba kerültek, torkát megköszörülte, és a szavakat finoman formálva, tisztelettel megszólította a kis csinoskát:
– Megengedi, hogy közelebb ugorjak? Szeretnék megismerkedni Önnel.
Mivel válasz nem jött, a hallgatást beleegyezésnek vette. Amikor már egymás közelében ringatóztak, hozzáfogott az udvarláshoz. Úri modora biztos tudatában, a következőképpen folytatta:
– Engedje meg, hogy bemutatkozzam: kezét csókolom, Bereki vagyok, a szomszéd nádasból.
Szavait a tett, a beígért csók követte….majd hatalmas loccsanás.
Minden elhomályosult előtte, majdnem vízbe fúlt, pedig nem is volt rossz úszó. Mire újra kitisztult a kép, egyedül találta magát a hínárcsomón. Odébb pár méterrel, a térdig érő vízben, nagydarab asszonyság talpalt ki a tópartra, és orra alatt halkan szitkozódva, sűrűn emlegetett valami Grimm nevű fickót…
