A Heidenau táborral szemben áll az az emléktábla, amelyet a szegedi Radnóti gimnázium diákjai helyeztek el 2009-ben
Sokadszorra voltam az elmúlt hét végén Borban, abban a városban, ahol Radnóti Miklós életének utolsó hónapjait töltötte, és ahonnan elindult a halálúton, utolsó útjára. Valahányszor az űzött, hogy valami többet megtudjak arról, milyen kultusza van – ha van egyáltalán – a tragikus sorsú költőnek a bányavárosban, illetve a második világháború idején Európa legnagyobb munkatáborairól mit őrzött meg az emlékezet egy olyan városban, ahol több tízezer ember raboskodott.
A LEGHIRESEBB MUNKASZOLGÁLATOS
Akkor jártam először a kelet-szerbiai városban, amikor 2001-ben, a Bori-tó partjáról ellopták Radnóti Miklós szobrát. A helybeli értelmiségiek vezettek ki a helyszínre, s csak ámultam, hogy Varga Imre szobrászművész kérésére 40 évvel ezelőtt milyen csodálatos helyen állították fel. A harminchektáros bányatónak kristálytiszta a vize, körülötte emberléptékű hegyek és a csodálatos természet. Szintén az ő kérésére, arccal Magyarország felé állt Radnóti embernagyságú szobra. Akkor íróktól, költőktől és intézményvezetőktől azt hallottam, hogy minden évben halálának évfordulóján itt emlékeztek a költőre, aki – mint mondták – a leghíresebb munkaszolgálatos volt. A 600 kilogrammos bronzszobrot egyszerűen lefűrészelték a talapzatáról, és feltételezhetően egy magánöntödében beolvasztották. Később magam is részt vettem olyan megemlékezésen, amelynek helyszínén már csak a talapzat és a kiálló hatalmas csavarok voltak meg. Az emlékezők némelyike egy-egy követ tett a gránitkockákra, mások legújabb kötetük egy példányát hagyták ott.
2004-ben, a költő halálának 60. évfordulóján aztán újra lett Borban Radnóti- szobor. A város több helyet is felkínált felállítására. Varga Imre szobrászművész leutazott a városba, és az egészségház előtti teret választotta. Emlékszem, az avató után azt mondta, a szobrot most a boriakra bízza, és felhatalmaz mindenkit, hogy saját kezűleg védje meg. Az előzőt nem tudták megvédeni, mert nem voltak ott.
A szobor áll, és augusztus 31-én innen indult el Tóth Péter Lóránt Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó, hogy gyalogosan végigjárja az erőltetett menet útját. A kivételes vállalkozás alkalmából Radnótira emlékeztek az indulás helyszínén. A versvándor első útja az egykori Heidenau táborhoz vezetett.
Ma már nyoma sincs a táboroknak, szabad szemmel semmi sem látható a sűrű erdőben, pedig a második világháború idején itt volt talán Európa legnagyobb munkatábora, a Balkáné bizonyosan. A források szerint 30 000–100 000 fogoly dolgozott itt. Bor és Kostolac között voltak a táborok, szám szerint 33, amelyeket a nagy német városokról, vagy a Harmadik Birodalom tájegységeiről neveztek el, mint Berlin, Insbruck, Drezda, München, Hessen, Westfalen... A főtábor a Borban lévő Berlin volt, az altáborok pedig a Bor és Žagubica, valamint a Žagubica és Laznica közötti út két oldalán helyezkedtek el, hozzávetőleg öt kilométerenként.
Radnóti Miklós 6000 magyar zsidóval együtt került Borba. A helyi bánya fontos hadászati nyersanyagforrás volt. A Wehrmacht ércszükségletének az ötven százalékát Borból szerezték be. A rézen kívül bányásztak itt aranyat, ezüstöt, mangánt, krómot és nikkelt is. A német hadsereg rézszükségletének negyedét itt termelték ki a nemzetközi munkatáborban. Erről a tragikus sorsú költő is beszél Hetedik ecloga című versében: „Rémhírek és férgek közt él itt francia, lengyel, hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben” – írta Žagubica felett a hegyekben megjelöléssel.
Radnóti Miklós szobra 15 éve áll a bori egészségház előtt
A bánya irányítása a német félkatonai szervezet, az Organisation Todt kezében volt. „Gerhard Frank feljegyzéséből kitűnik: 13 000 emberre volt szükség Bor zavartalan működtetéséhez, de csak 3000 állt rendelkezésre. Albert Speer hadiipari miniszter, az Organisation Todt részvényese a szerbeket és a bolgárokat nem szívesen alkalmazta volna – a jugoszláviai zsidóságot már az előző évben elpusztították –, így a fegyverkezésért is felelős főnáci arra a következtetésre jutott, hogy a magyar munkaszolgálatosok adhatnák a szükséges munkaerőt.” (hirhatar.com)
FEJENKÉNT 33,3 KG ÉRC
A német hadsereg 10 000 munkást kért a magyar kormányzattól. Nagy Vilmos honvédelmi miniszter ragaszkodott hozzá, hogy egy vizsgálóbizottság mérje fel az állapotokat Borban, mivel már korábban is hallott a rossz körülményekről. Határozottan ellenezte a bori munkaszolgálatot, ezért 1943. június 12-én lemondott. Helyére Csatay Lajos vezérezredes került, aki teljesítette a németek igényét. A szerződés szerint Magyarország a 3000 munkaszolgálatos munkájáért havi 100 tonna ércet kapott, s annak legalább 30 százalékos réztartalmúnak kellett lennie. Ami magyarán azt jelenti, hogy fejenként 33,3 kilogramm ércért dolgoztak a munkaszolgálatosok. Ennyiért adták el őket. Csapody Tamás Bortól Szombathelyig című, 2015-ben megjelent kötetében olvasható, hogy Magyarország soha sem kapta meg a havi 100 tonna ércet. Mivel a németek vállalták a munkaszolgálatosok ellátmányát, a magyar kormány csupán vételi lehetőséghez jutott. A szerző szerint havi 28 ezer tonna rezet kapott, amiért 130 ezer pengőt fizetett. Joggal mondták tehát a bori túlélők, hogy a korabeli Magyarország rabszolgamunkára kényszerítette őket.
1944-ben újabb 3000 munkaszolgálatos érkezett Borba, köztük Radnóti Miklós is, aki a Heidenau táborba került. Mivel a Harmdik Birodalom igénye sürgető volt az érc iránt, így elkezdték a vasút építését, hogy az ércet minél gyorsabban Belgrádba szállíthassák. Sokan dolgoztak az ércfejtésen is, de a közhiedelemmel ellentétben Radnóti Miklós a Heidenau altáborban nem a bányában, hanem a vasútépítésen dolgozott a társaival.
Bori tartózkodásom idején felkerestem az egykori Heidenau tábort. Bor felől Žagubica irányába haladva az út bal oldalán volt az egykori tábor, mintegy 35-40 kilométerre Bortól és 15-20 kilométerre Žagubicától. A táborral szemben két ház áll. Az egyikben ott találtuk Rade Mošićot, annak a Petar Mošićnak az unokáját, aki még látta a munakszolgálatosokat, sőt, a családi legenda szerint amikor csak tehette, segített nekik. Élelmet vagy ruhát adott. A munkaszolgálatosokat magyar keretlegények ügyelték fel. Az altáborokban attól függött az élet, mennnyire volt kegyetlen a táborparancsnok. Rade Mošić azt mesélte, édesapjától, aki akkor tizenéves gyermek volt, meg nagyapjától hallotta, hogy a munkaszolgálatosok csak kézzel dolgoztak, semmilyen munkagép nem állt rendelkezésükre. Az egész napos munka dacára kevéske kenyeret meg sós vizet kaptak. Úgy emlékszik, nagyapja azt mondta, akik itt dolgoztak, mind emberroncsok voltak.
A RADNÓTI-KÖR
Radnóti Miklós a legenda szerint Borban egy helybelitől szerzett egy kockás füzetet, amelynek borítóján cirill betűkkel ezt írta: Avala 5. Kevéske élelemért cserébe jutott hozzá, ezt talán a túlélők mesélhették el róla. A kockás füzetbe 10 verset jegyzett fel a költő: Levél a hitveshez, a Hetedik ecloga, a Nyolcadik ecloga az Erőltetett menet, Gyökér, Á la recherche és Razglednicák. Nem állhattam meg, hogy Rade Mošićnak ne tegyem fel a kérdést, tud-e arról, hogy nagyapjától kaphatta a költő a kockás füzetet? Azt válaszolta, elméletben így is történhetett, hiszen édesapja és nagybátyja is abban az időben iskolás gyerek volt, tehát lehetett füzetük, de biztosan nem állíthatja, hogy tőlük származik a bori notesz, mert a családban erről nem meséltek.
Azt viszont a feljegyzések szerint a túlélők mesélték, hogy vasárnaponként pihenőnap volt, és akkor Radnóti Miklós köré kuporodtak az emberek, ő meg szavalt vagy mesélt az irodalomról, művelődéspolitikáról… Ez volt egyesek szerint a Radnóti-kör.
Úgy találtunk rá az egykori Heidenau táborra, hogy Mošićék telkén, a ház mellett – amit ma már csak hétvégi háznak használnak –, egy fehér kő áll, s rajta egy réz emléktábla. Azt már korábbról tudtam, hogy a költő születésének 100. évfordulóján a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákjai hoztak ide egy emléktáblát, akkor azt fel is avatták, de a történetét nem ismertem. Rá is kérdeztem, miért nem a tábor területén áll az emléktábla, miért helyezték el az ő telkükön, szemben a táborral?
Erre Mira Soldatovićtól kaptam meg a választ. Azért áll a családjuk telkén az emléktábla, mert a tábor helyét megvásárló tulajdonos nem engedte meg, hogy oda tegyék. Magunk is megbizonyosodtunk, hogy a magánterület gazdája nem szívesen látja a nézelődőket meg a fényképezőket. Amikor a tábor helyén sétáltunk, kiabálva közelített felén, és zavart ki minket az erdejéből.
Mira azt is elmondta, amikor kihelyzték ide az emléktáblát, két fát ültettek el mellé. Bor városa egy hársat, a magyar delegáció pedig Magyarországról hozott egy facsemetét. Arra már nem emlékszik, milyen fa volt, de az nem eresztett gyökeret. Ma már csak a hárs őrzi az emlékkövet a táblával. Radnóti Miklós életének utolsó három és fél hónapját töltötte itt.
47 FÉMLÁDA
Negyvenhét névtelen magyar munkaszolgálatos földi maradványait őrzik ebben a kriptában
A munkaszolgálatosok nemcsak az erőltetett menet útján haltak meg, hanem sokan ott helyben is. A bori Újtemetőben áll a zsidó munkaszolgálatosoknak emelt emlékmű, ahol a helybeli sajtó szerint 7000 zsidó van eltemetve. A fehér kőoszlopok mögött két, természetes kőből kirakott járda van 3-4 méteres távolságban, közöttük pedig a föld felpúpozva. Megrendítő látvány. Az emlékmű feliratán szerb és héber nyelven ez olvasható: „A fasizmus zsidó áldozatainak” Közvetlenül a tömegsír mellett lépcső vezet le egy föld alatti terembe. A terem bejáratán vasrács, lelakatolva. Kérésemre a temető alkalmazottai kinyitották a kriptát. A terem egyik oldalán kisméretű fémládák, amiről Boro, a kalauzunk azt mondta a magyar zsidók csontjai vannak benne. A dobozokon nincs se szám, se felirat. Kérésemre kinyitotta az egyik ládikát: földszínű műanyag zsákocskában vannak az összegyűjtött csontok. Azt már nem nyitottuk ki, kegyeletsértés lett volna. A falon egy bronztábla áll, rajta a felirat: „1943–1944-ben, az ellenséges megszállás idején, a németek Borban kínozták és megölték a magyar zsidókat és a megszállt jugoszláv területekről származó kényszermunkásokat. Ebben a kriptában 47 személyt temettek el. Nyugodjanak békében!” A táblán nincs sem évszám, sem az, hogy ki állíttatta. A temető dolgozóitól tudom, hogy valamikor ide hozták ezeket a csontokat, valahonnan ide szállították, de azt már nem tudták megmondani, hogy kinek a kezdeményezésére, ki építtette ki ezt a kriptát, és mikor. Annyit elmondtak, hogy a belgrádi Magyar Nagykövetség delegációja időnként ellátogat ide, és koszorút helyez el az emlékműnél. Stevan Molnar magyar származású költő, fordító. Több évtizede él Borban. Azt mesélte, hogy a város északi részén volt a kórház, és a közelében temették el az elhunytakat, mások mellett a magyar zsidókat is. Lukács László szociológus, költő is itt halt meg, őt is oda temették. Róla utcát is elneveztek Borban – mondta Stevan Molnár, de arra ő sem tudott választ adni, hogy a tömegsír kialakításával egyidőben építették-e a kriptát.
A Heidenau táborban fogva tartottak a Bor–Žagubica vasútvonal kiépítésén dolgoztak
Úgy gondoltam, a múzeumban vagy a levéltárban nézek utána a 47 névtelen magyar áldozat földi maradványaival kapcsolatos információknak. Senki sem tudott választ adni. Hosszabb időre lenne szükség, s alaposabb kutatásra, hiszen annyi minden nem került még napvilágra a bori munkatáborokkal kapcsolatban. Annyit sikerült megtudnom Rašel Komljenović muzeológus segítségével, hogy a 7000 áldozatnak az Újtemetőben 1968-ban emelték a fehér márványból készült, 300x200x80 centiméteres emlékművet. Azt azonban ő sem tudta kikutatni, ki gyűjtötte össze és honnan került ide a 47 magyar áldozat földi maradványa.
Az egykori Berlin nevet viselő központi tábor helyén ma emlékmű áll. Ezt 1982-ben állították fel. Lidija Popović és Miroslav Kovačević munkája a lángalakú emlékmű. Ez is a munkaszolgálatosok emlékét őrzi.
RADNÓTI-KULTUSZ
Radnóti Miklósnak kultusza van Borban. 1979 az az év, amikor a Magyar Kormány Varga Imre szobrászművész Radnóti-szobrát ajándékozza a kelet-szerbiai városnak. Ugyanebben az évben alakul meg Borban a városi könyvtár. Ennek első kiadványa a Bori notesz szerb nyelvű kiadása. A verseket Danilo Kiš fordította, az előszót pedig Aleksandar Tišma írta. Az idén, a könyvtár 40. születésnapjára, ünnepi kiadványként ismét megjelentették a Bori notesz bővített változatát Bori noteszek címmel. A Danilo Kiš fordította versek kerültek bele, és Zoran Paunović írt hozzá utószót. Ez a kiadvány abban különbözik a többitől, hogy az első felében Aleksandar Zograf neves képregényrajzoló A bori noteszről címmel képregényben mesél a táborról, Radnótiról és a Bori noteszről.
Amikor ez az írás megjelenik, szombaton, szeptember 7-én, a tervek szerint Tóth Péter Lóránt versvándor Belgrádba ér az erőltetett menet útján. Ezt követően tíz napot tartózkodik Vajdaságban, s ugyanazon az úton megy végig, amelyiken 75 évvel ezelőtt a mozgó halálosztag menetelt.
Radnóti Miklós mindössze 35 éves volt, amikor a halálúton elindult 3200 társával. 1944 szeptemberében a front közeledtével a németek megkezdték a munkatáborok kiürítését. Az volt a tervük, hogy Németország más munkatáboraiba vezénylik át őket. A magyar zsidókat két lépcsőben kívánták útnak indítani. Radnóti Miklós a második csoportba került, de jóakarói kieszközölték, hogy a költő mielőbb haza kerüljön és indulhasson az első csoporttal. Az első menetoszlop útnak indult, egyes források szerint másnap a partizánok felszabadították a bori táborokat, és akik maradtak, megmenekültek.
