Két szerbiai játékost is csak nagy nehézségek árán tudott legyőzni Novak Đoković a múlt héten Belgrádban zajló Serbia Open tenisztornán, a világelső azonban elégedetten látja, hogy Györe László és Miomir Kecmanović, akiket maga is számos tanáccsal ellátott, egyre feljebb lépdelnek a ranglétrán. Noha a szerbiai tenisz jövője miatt szerinte nem kell aggódni, egyelőre még ő maga sem tervezi a visszavonulást, hiszen egyre több nehézsége ellenére is élvezi a játékot, sőt még a vereséget is.
Đoković rémes mérleggel érkezett a Kalemegdan tőszomszédságában lévő Novak Tennis Centerben rendezett ATP 250-es rangú, salakos hazai tornájára, hiszen idén eddig mindössze négy mérkőzés van a lábában, és kettőt ebből is elveszített. Amellett, hogy kérdőjelek sorakoztak a formája körül, mentálisan is nehéz találkozókkal kezdett, hiszen egyrészt nem akart hazai pályán leszerepelni, másrészt pedig a háló túloldaláról kedden Györe, szerdán pedig Kecmanović nézett vissza rá. Főleg a zentai játékos izzasztotta meg, aki ellen csak két rövidítésben tudott fordítani.
„A sport leglassabb borításán játszottunk, ahol komoly fizikális és mentális erőfeszítésre van szükség a győzelemhez, különösen, ha olyasvalaki ellen játszunk, mint Laci, aki gyönyörűen ütötte a labdát ezen a napon. Sajnos a nap első felét elmosta az eső, ez pedig jelentősen megváltoztatta a körülményeket: a pálya még lassúbbá vált, a labdák pedig megduzzadtak a nyirkos levegőben. Emiatt nem is tudtam olyan sebességgel megütni őket, mint az előző napi edzések során. Noha sokszor játszottam már a hazai közönségem előtt, de még ennyi év után is idegesen állok ki az itthoni találkozókra, hiszen nem akarok csalódást okozni számukra. Emellett furcsa volt egy másik szerbiai ellen játszani.”
Đoković nem fukarkodott a dicséretekkel, amikor Györe teljesítményét értékelte, aki néhány alkalommal nagyon közel került a győzelemhez. „Azt hiszem, a meccs nagy részében Laci volt a jobb játékos, ő irányította az eredmény alakulását, és ő támadott többet, nekem viszont nagyon rosszul mentek az adogatások. Elég hullámzó volt a formám, de annak örültem, hogy fizikálisan végig bírtam, túléltem egy közel három és fél órás thrillert. Ez a pozitívum Monte-Carlóhoz képest, ahol leeresztettem a harmadik szettre” – utalt legutóbbi vereségére Davidovich Fokina ellen.
Györe maga is beszélt arról a torna során, mennyire sokat jelentett számára, hogy első alkalommal mérkőzhetett meg a világelsővel, akire gyerekkorában felnézett. Đoković lapunk kérdésére részletezte, ismeretségük milyen régre nyúlik vissza. „Arra már nehezen tudok visszaemlékezni, hogy mikor találkoztam vele a legelső alkalommal, de még nagyon fiatal korában. Azóta szemmel tartottam, hogy a juniorok között sikereket ért el, és látszott, hogy a világranglista legjobb száz játékosa közé tart, most pedig már jó pár éve itt van velünk a Touron – mondta. – Mindig csodáltam Laci alázatosságát és a szerénységét. Nagyon csöndes, két lábbal a földön álló srác, a munkához való hozzáállása pedig talán mindannyiunkénál erősebb. Mindent megérdemel, amit eddig kapott, sőt szerintem még ennél is többet. Látom, hogy milyen képességekkel rendelkezik, és azt hiszem, ez benne is egyre inkább tudatosul, és jobban kezd bízni önmagában. Erős formát mutatott már az elmúlt hónapok során is, az előző héten Sztefanosz Cicipasz ellen is szoros mérkőzést játszott Monte-Carlóban. Persze most csalódott, hogy elveszítette ezt a mérkőzést, de nagyon is büszke lehet magára, hiszen rendkívül magas szinten játszott. Azt hiszem, Szerbiából ő és Kecmanović azok, akik még nagyon sok mindent elérhetnek, ha jól alakulnak számukra a dolgok a jövőben.
Egy nappal később ráadásul Kecmanović is hasonló módon megizzasztotta a világelsőt, ellene is szetthátrányból tudott fordítani. A 22 éves szerb különösen kirobbanó formát mutatott áprilisban, hiszen a két amerikai ezres tornán egyaránt a negyeddöntőig jutott. „Furcsa érzés, mert barátokként tekintek ezekre a srácokra – mondta Đoković. – Nagyon jól kijövünk egymással, sokszor edzünk közösen. Számos alkalommal kértek már tőlem tanácsot, és olyankor jókat beszélgettünk a teniszről és az azon kívüli életről. Mindig boldogan nyújtottam nekik bármilyen segítséget, ami remélhetőleg jól jön majd számukra a karrierjükben. Boldogan látom, amikor sikereket érnek el, hiszen ez remek hír az országunk tenisze számára, és mindig drukkolok nekik. Nem a legélvezetesebb dolog, amikor olyasvalakivel kell szembenézni a pályán, akit ennyire jól ismerek, de profi játékosok vagyunk, szóval ilyen esetben ezeket az érzéseket félre tudjuk tenni, és ugyanúgy igyekszünk legyőzni az ellenfelet, mintha bárki más lenne.”
A világelső aztán az elődöntőben Karen Hacsanov ellen is hátrányból jött vissza, a döntőben azonban Andrej Rubljov ellen már nem tudta ugyanezt megismételni, a harmadik szettre teljesen leeresztett, és 6:0-ra kapott ki. Đoković krónikus mérkőzéshiánya persze elsősorban abból fakad, hogy az év első hónapjaiban komoly hátrányt szenvedett a koronavírus elleni oltásának hiánya miatt. Biztosan az év egyik legnagyobb sportbotránya marad a melbourne-i meghurcoltatása, ahol két bírósági tárgyalás végén kitoloncolták az országból, és nem vehetett részt az Ausztrál Openen, márciusban pedig a két ezres tornán, Miamiban és Indian Wellsben sem léphetett pályára ugyanezen okok miatt. A belgrádi szereplés előtt csak két tornán vett részt 2022-ben, s Dubajban a harmadik, Monte-Carlóban pedig az első meccsén szenvedett vereséget. Azt maga is elismerte, hogy még időre van szüksége, hogy visszanyerje a formáját, ebben pedig az sem segíti, hogy már az idősebb játékosok közé tartozik.
„Egy teniszező minden életkorban máshogyan áll hozzá a felkészüléshez. Különösen fontos erre odafigyelni az én életkoromban, 35 évesen, hiszen nemcsak mentálisan kell a csúcson lennem, hanem a testem változásának biológiáját is meg kell értenem. Emiatt körültekintően kell megterveznünk a programomat a csapatommal, hogy a megfelelő időben tudjak a legjobb formámban lenni, és felvehessem a versenyt a fiatalokkal. Azt vallom, hogy az életkor csak egy szám, és mindenképpen fiatalabbnak érzem magam 35 évesnél, ám ilyen sok év folyamatos játék után elkerülhetetlenül szükség van az alkalmazkodókészségre, hiszen már nem vagyok képes és nem is akarok versenyekre járni a teljes szezonon át, ahogy azt pár évvel ezelőtt még tettem. Emiatt ki kell választanunk azokat a tornákat, amelyekre szeretném időzíteni a formámat, a következő ilyen pedig a Roland Garros.” A francia nyílt teniszbajnokságot május 22-én rendezik, a szerb pedig címvédőként indul, az újabb győzelem viszont jelenleg távolinak tűnik, főleg Rafael Nadal erős formáját látva.
„Persze mindenhol nyerni akarok, ahol elindulok, ezért amikor korán kiesek a tornákon, és kevés meccs van a lábamban, furcsán érzem magam, talán azért is, mert elég szerencsés voltam a karrierem során, rendszeresen sokáig jutottam a tornákon, és nem nagyon volt részem ilyen tapasztalatokban. Ilyen sorozat után az emberek mindig azt várják, hogy a mérkőzéseim 99 százalékát megnyerjem, de ez nem lehetséges. El kell fogadnom, hogy olykor veszíteni fogok, rosszul fogom érezni magam, és több időre lesz szükségem, hogy ismét felvegyem a ritmust. A fegyelemnek, az elhivatottságnak és a játék iránti szenvedélynek viszont mindig meg kell lennie. Én is ebből a szenvedélyből merítek erőt, mert bár eleget elértem már a karrieremben ahhoz, hogy akár ma befejezzem, de továbbra is motivált vagyok. Talán furcsán hangzik, de azt is szeretem, amikor megsemmisültnek érzem magam egy nagy meccsen elszenvedett vereség után, hiszen ez jelzi számomra, hogy még mindig érdekel, hogyan teljesítek.”
Négy hosszú mérkőzéssel hangolódhatott a Garrosra (Fotó: Beta/AP)
Ennek azonban most legalábbis egy időre vége, a nyilvánosságban szélsebesen változott meg, hogy ki az ügyeletes rosszfiú, s az oltatlanok helyett a háború nyomán már az orosz és a fehérorosz sportolók részesülnek szankciókban. A belgrádi torna idején érkezett a bejelentés, miszerint a wimbledoni torna szervezői nem engedik a két nemzet sportolói számára a Grand Slam-tornán való részvételt, amiről Đoković is elmondta személyes tapasztalatokból táplálkozó a véleményét. „Mindig az elsők között leszek, akik elítélik a háborút. Én magam is háborúban nőttem fel, és nagyon jól tudom, milyen érzelmi traumát hagy ez az emberben. Sok háború zajlott a Balkánon, és ismerjük, mi történt 1999-ben: az átlagemberek mindig szenvednek. Nem tudom támogatni Wimbledon döntését, hiszen ami történik, arról nem a sportolók tehetnek. És amikor a politika megpróbál beleszólni a sportba, az általában nem sül el jól.”
