2025. március 26., szerda
FORMULA–1 – KÍNAI NAGYDÍJ

Piastri rajt-cél győzelme

A sanghaji Kínai Nagydíjon Oscar Piastri aratott győzelmet, mögötte csapattársa, Lando Norris ért másodikként célba, így a McLaren idén először ünnepelhetett kettős sikert. A dobogó harmadik fokára George Russell állhatott fel, aki Ausztrália után ismét értékes pontokat hozott a Mercedesnek.

A szezon második futamának rajtrácsán Piastri állt az első helyen, míg mellőle a meglepetést okozó Russell indult. A bajnokságot vezető Norris a harmadik, Max Verstappen a negyedik pozícióból startolt. A Ferrari versenyzői, Lewis Hamilton és Charles Leclerc az ötödik és hatodik helyről vágtak neki a távnak. A kiválóan teljesítő Isack Hadjar hetedik, Kimi Antonelli nyolcadik volt. A pontszerző zónából Cunoda Juki és Alexander Albon rajtolt, míg Liam Lawson a parc fermé szabály megsértése miatt a bokszutcából indult. 

Bár a hét elején még esőt jósoltak vasárnapra, a mezőnyt ezúttal száraz aszfalt várta. A McLaren párosa jól kapta el a rajtot: Piastri megőrizte vezető helyét, míg Norris megelőzte Russellt. A Ferrari is erősen kezdett, Hamilton és Leclerc egyaránt Verstappen elé került, aki egészen a hatodik pozícióig esett vissza. A rajt utáni tumultusban Leclerc első szárnya megsérült, amikor a belső ívre húzódva nekikoccant Hamilton hátsó gumijának. A mezőny elején fokozatosan nyíltak az időkülönbségek, Leclerc előnye Verstappennel szemben öt másodperc fölé nőtt, annak ellenére, hogy a monacói sérült szárnnyal autózott. Az első kerékcserére a tizedik kör után Cunoda állt ki, majd hamarosan Antonellit is kihívták. Az élmezőnyből Hamilton és Verstappen kezdte a bokszkiállásokat a 14. körben, majd sorban érkeztek a többiek is. Russell egy körrel Norris előtt cserélt, és friss gumijain vissza is előzte a McLaren britjét – előnye azonban csak néhány körig tartott, Norris a 18. körben visszavette a második helyet. A Ferrari ekkor utasította Hamiltont, hogy engedje el Leclerc-t, aki gyorsabb tempót diktált még a sérült szárnnyal is. A monacói hamarosan Russellt is utolérte, s bár DRS-távolságba került, nem tudott előzni. Eközben Piastri és Norris stabilan haladtak az első két helyen, magabiztosan építve a McLaren kettős győzelmét.
A verseny második felében Verstappen megkezdte a felzárkózást, Hamilton viszont a 38. körben egy újabb bokszkiállást iktatott be – ezzel ő lett az élmezőny egyetlen versenyzője, aki kétszer is cserélt. A közvetítésben egyre többször tűnt fel a Haas újonca, Oliver Bearman is, aki számos előzést bemutatva küzdötte fel magát a pontszerző zónába. Hamilton friss gumijain gyors ütemben közeledett Verstappenre, ám a holland megtartotta előnyét. A holland ezután Leclerc-t is utolérte, és az utolsó körökben parázs csatát vívtak a negyedik helyért. A címvédő végül egy bátor manőverrel az első kanyarkombinációban megelőzte ellenfelét, aki még próbálkozott visszatámadással, de nem járt sikerrel. Piastri eközben hiba nélkül menedzselte előnyét. Norris a futam hajrájában fékhibával küzdött, de sikerült megőriznie második helyét, így a McLaren megszerezte idei első kettős sikerét, Piastri pedig harmadik F1-es futamgyőzelmét ünnepelhette.

A futamot követően azonban súlyos fejlemények következtek: három versenyzőt is kizárt az FIA technikai szabálytalanságok miatt. Charles Leclerc és Pierre Gasly autóját könnyebbnek találták a megengedettnél – a Ferrarinál a sérült szárny ellenére sem volt elég a minimum tömeg –, míg Lewis Hamilton esetében a padlólemez kopása haladta meg az előírt mértéket. A mérlegeléseken és ellenőrzéseken a csapatok nem vitatták az FIA eredményeit, mindhárom esetben elismerték a hibát, és mivel nem találtak enyhítő körülményt, a szövetség kizárta őket a versenyből. Leclerc az ötödik, Hamilton a hatodik, Gasly pedig a tizenegyedik helyét veszítette el.

A kizárások jelentősen módosították a végeredményt: Ocon és Antonelli örökölték az 5–6. helyet, Albon hetedikként zárt, Bearman nyolcadik lett, míg Stroll és Sainz is pontszerző helyre került.

A végeredmény: 1. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:30:55,026 óra, 2. Lando Norris (brit, McLaren) +9,748 másodperc hátrány, 3. George Russell (brit, Mercedes) +11,097, 4. Max Verstappen (holland, Red Bull) +16,656, 5. Esteban Ocon (francia, Haas) +49,969, 6. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) +53,748, 7. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) +56,321, 8. Oliver Bearman (brit, Haas) +1:01,303 perc h., 9. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) +1:10,204, 10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) +1:16,387 stb. Az állás, pilóták: Norris 44, Verstappen 36, Russell 35, Piastri 34, Antonelli 22, Albon 16, Ocon és Stroll 10 pont stb. Konstruktőrök: McLaren 78, Mercedes 57, Red Bull 36 pont stb.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Oscar Piastri a sanghaji trófeával (Fotó: Beta/AP)