Sajnos nem lehettem ott Budapesten, viszont a netes közvetítésnek hála a vízilabda-Európa-bajnokság gyakorlatilag minden mérkőzését figyelemmel kísérhettem. Szerencsére a magyaroknak jól sikerült a viadal, a fiúk az Eb-cím mellett olimpiai kvótát szereztek, míg a lányoknak ugyan „csak” egy bronz jött össze, ám a formájukat tekintve a márciusi selejtező torna nem jelenthet majd gondot nekik, összejön az a Tokió. A szerbek várakozásokon alul teljesítettek, Dejan Savić együttese valószínűleg már az ötkarikásra koncentrál, vagy egyéb problémákkal küzd, egyelőre nem tudni – a szennyest nem szívesen teregeti ki az ember, a hazai pólót illetően abból pedig bőven akad.
(Fotó: MTI)
Összességében jó meccseket is láthattunk, egy kérdés viszont rettentően zavart, s végig keserédes szájízzel, olykor-olykor dühösen és értetlenkedve bámultam a kijelzőt: miért van erre szükség? Miért kell topcsapatoknak magukhoz mérten másod- és harmadrangú válogatottakkal szenvedni közel egy órán keresztül? Mennyiben szolgálja a póló fejlődését az, ha némely mérkőzésen 27:0-s eredmény születik egy ilyen rangos tornán? A LEN 2014-ben döntött úgy, hogy a sportág népszerűsítése és a gyengébb válogatottak felzárkóztatása érdekében a férfi- és a női mezőnyt is 4-4 csapattal bővíti, azaz előbbinél 16, utóbbinál pedig 12 együttes vehet részt a tornán. Megszüntették az addigi A és B divíziót, egységesítették az Európa-bajnokságot, hat év sem volt elég azonban, hogy rájöjjenek, baromi rossz döntést hoztak! A férfiaknál még talán nem is, a hölgyeknél viszont továbbra is óriási szakadék tátong az elit – nagyjából az első hat csapat – és a többiek közt, ami gyakorlatilag nézhetetlenné teszi a meccseket. Kinek jó ez? Semmi értelme, s ennek több szakvezető is hangot adott a közvetítések alatt. Akárcsak ők, egykori játékosként én magam is kétlem, hogy ez motiválná a gyengébbeket, illetve országukban népszerűbbé tenné a sportágat, vagy nézők százait vonzaná ki a mérkőzésekre… Gyanítom, az Eb-címre törekvő szövetségi kapitányok egyike sem szeretné, ha egy-egy ilyen találkozó alkalmával valamelyik kulcsjátékosa lesérülne, és kidőlne a csatasorból még a fontos meccsek előtt, miközben cserére nincs lehetőség, ráadásul gyakran egy komolyabb úszóedzésük nagyobb megerőltetést kíván, mint ezek a párharcok…
Egyelőre úgy tűnik, a LEN és a póló saját maga alatt vágja a fát, a bővítések és a szabályváltoztatások sem hozzák közelebb az emberekhez a sportágat. Talán el kellene gondolkodni a régi rendszer visszaállításán, visszahozni a második divíziót, hogy a gyengébbek is érvényesülhessenek, és megaláztatás se érje őket. Mondjon bárki bármit, húszgólos vereséget szenvedni a kontinens legrangosabb eseményén bizony megalázó, amiből – az utóbbi évek eredményeit nézve – gyakorlatilag egyik válogatott sem tanul, előrelépés ezeknél az országoknál nem történik, a két „tábor” nem kerül közelebb egymáshoz, sőt. Megoldásként az A és B Európa-bajnokságot akár egyszerre, ugyanabban a medencében is lehetne rendezni, így a „kicsik” is átélhetnék ugyanazokat az izgalmakat, ugyanaz a megtiszteltetés érné őket, ugyanakkor egyszer sem kellene szemlesütve s szégyenkezve elhagyniuk a medencét. Változás mindenképp szükséges, mert a jelenlegi rendszer mesterséges fenntartása sajnos a sportág szégyene…
