A rohanó életmódunkban sem szabad megfeledkeznünk az ünnepeinkről – hangsúlyozza Paskó Csaba
Festett tojások, nyuszi, barka, sonka és torma – talán ezek jutnak először az eszünkbe, amikor a húsvétra gondolunk. Elődeink nagyon szép szokásokat, néphagyományokat hagytak ránk, amit őriznünk kell. Mindezen felül viszont a húsvét másról is szól, a húsvétot sokkal mélyebben kellene megélnünk. Ezt fejtette ki Paskó Csaba kelebiai plébános, akitől azt tudakoltuk, hogy mire hívja fel figyelmet a húsvéttal kapcsolatban.
– Úgy vélem, hogy egész Európának megújulásra lenne szüksége, vissza kellene térnie a keresztény gyökereihez, amelyet manapság oly sokat emlegetünk, és amelyre gyakran hivatkozunk. Kezdve a húsvét megünneplésétől. Sajnos az embereket esetleg csak a bevásárlóközpontok kínálata, a reklámok emlékeztetik arra, hogy közeledünk a húsvéthoz, készülünk a kereszténység legnagyobb ünnepére. A karácsony kiváltképp kommerszé vált, a vallási értelemben vett tartalmi megértése és átélése kikopott, de leginkább a húsvétnál érezhető ez. A húsvét szinte már meg se jelenik. Talán néhol egy-egy festett tojás vagy nyuszi látható a kirakatokban, de még ez sem jelzi igazán az ünnepek közeledtét, Vajdaságban különösen nem. Erre már nem terjed ki az emberek figyelme, mert az élet pezseg. Nincsenek már tudatában, nem értik meg és nem érzik át az ünnepek lényegét. Újfent meg kellene tanítani az embereket ünnepelni, hiszen az ünnep kikapcsol az idő folyásából, megállít, némileg az idő fölé helyez bennünket, kiszakít a szürke hétköznapok monotóniájából, és egy adott tartalomra fordítja a figyelmünket. A keresztény értékeinkhez való visszakanyarodás nem csupán egyházi feladat, hanem egy társadalmi kihívás, kötelezettség. Ahogy a keresztény egyházak részéről – legyen az keleti vagy nyugati – úgy a politikai oldalról, a civil szférából, a társadalom minden szegmenségből hangsúlyozni kell ezeket az értékeket, hiszen a keresztény Európa kétezer éve ezen értékek mentén jött létre, ezeket építette be abba a társadalmi rendszerbe, amit ma egyszerűen csak európai értékrendnek nevezünk, és itt nemcsak keresztény, hanem alapvető emberi értékekről is beszélünk. Mindebben pedig nagyon fontos a család szerepe. Épp ezért, ha egy ország vezetősége előtérbe helyezi a családot, kimondja, hogy a család érték, támogatja a családokat és a családvállalást, hangsúlyt fektet a keresztény értékekre, és ebbe beletartoznak az ünnepek is, akkor azt csak támogatni tudom. Sajnos, hogy mindezt a menekültügy váltotta ki, sokkal korábban meg kellett volna fogalmazni, a menekültnyomás nélkül. Európát olyan krízisek is sújtják, amelyek nem a külső fenyegetettségről szólnak. Fel kell tenni a kérdést, hogy ki fogja ezt a társadalmat működtetni, ha a család, mint alapvető és elsődleges érték elveszik, ha nincsenek gyermekvállalások, és nem tudunk azon értékrendek mentén haladni, amelyeket Robert Schuman, az Európai Unió egyik alapítója megálmodott. A jelenlegi EU köszönőviszonyban sincs a Schuman-féle gondolatmenettel.
A magyar kormány az idei évet a Családok évének nyilvánította. Miért fontos a családoknak a húsvét? Miről kell elgondolkodni ilyenkor? Hogyan és hol vehetik ki részüket az ünneplésből?
– Családon belül és templomban, bekapcsolódhatnak a szertartásokba, és fontos a nagyböjt idején lelki gyakorlaton részt venni. Magyarországon, ahogy nálunk, itt, Vajdaságban is, különböző civil szervezetek tartanak lelki napokat, lelki gyakorlatokat és megújulásokat. Van rá érdeklődés, de lehetne nagyobb is, mert ennek az ünnepkörnek erről kellene szólnia. A húsvét és egyáltalán a nagy ünnepeink azt is szolgálják, hogy egy kicsit megálljunk és magunkba tekintsünk. Az emberek óhatatlanul is felteszik az élet értelmének a kérdését. Főleg az idősebbek, de amikor húsvétot ünnepelnünk, a fiatalabbaknak is szükségük volna feltenni az ő életüket érintő mérhetetlenül fontos kérdéseket, például, hogy mi az életcéljuk, van-e értelme annak, amit tesznek, és egyáltalán milyen irányba halad az életük. A fiatalok figyelme azonban szétoszlik, a felnőttek pedig ezerfelé futnak a dolguk után. Márpedig ha nincs időnk az ünnepeinkre, a húsvétot megünnepelni, amikor ezzel már nem is foglalkozunk, akkor ez kihat a családra is, a családi kapcsolatok ápolására. Az emberek csak rohannak, teszik a dolgukat, közben nem veszik észre, hogy egyfolytában mókuskerékben pörögnek. Épp amikor a munkahelyi vagy más elvárásoknak próbálunk eleget tenni, akkor vagyunk a leginkább kiszolgáltatottak. Vajon kinek van lelki ereje megállni? Ki mer kiszállni ebből a mókuskerékből? Ki meri azt mondani, hogy elég volt, most húsvétot ünnepelek, és a családommal foglalkozok? Mindenki fél, hogy ettől csökken a teljesítménye, kevesebbet ér majd a társadalomnak, mert mindenkit az alapján mérnek, amennyi pénzt keres. A média, az internet, az utazás lehetősége pozitív vívmányai az emberiségnek, akárcsak a pénz is, amit még a föníciaiak találtak ki. Alapvetően nincs gond a pénzzel, mint eszközzel, megkönnyíti a társadalmak működését. Nem mindegy viszont, hogy azt a pénzt eszközként vagy célként éljük meg. Valahol ez a társadalom önmagában egy újraértelmezést kér és vár. Ebben kellene nekünk megtalálni a húsvét ünnepének a lehetőségét. Hívőként szoktam mondani, hogy van a világ nagy üdvösségtörténete, és ebben az üdvösségtörténetben az Isten nem hagyja magára a kísértésekben sínylődő embert. Megszületik Jézus Krisztus, aki egy teljesen új életfilozófiát, felfogást ad az embernek, amely már nem a fogat-fogért, hanem a szeretet aspektusából közelíti meg az embert. Jézus, tiszteletben tartva az ember szabad akaratát, példaképként áll elő, amit leginkább azzal bizonyított, hogy ártatatlanul életét adta az emberiségért. Ez az a hihetetlen és kimondhatatlan áldozatvállalás, amely a keresztáldozatában beteljesedik. Isten ezt úgy teszi érvényessé, hogy feltámasztja őt a halálból. Ez ad a mi életünknek, küzdelmünknek és áldozatvállalásoknak is értelmet. A teremtett világ nagy üdvösségtörténetének égisze alatt ugyanakkor minden ember élete egy kis üdvtörténet. Ehhez tartoznak az ünnepek is, ebben válhatnak teljessé vagy sínylődhetnek, mert terhelve lettek az anyagiassággal, a hatalom- és karriervággyal. Az ünnep megéléséhez meg kell szabadulnunk a lelkünkre telepedő terhektől és mértéktelenségtől. Ez a feltétele a lelki békének, hogy harmóniába kerüljünk a világgal, a környezetünkkel és önmagunkkal. Sok esetben ez nem tudatosodik az emberekben. Csak legyintenek, és futnak a pénz után, közben pedig szétesik a család, mert az elfoglaltságok miatt nincs idejük a családdal foglalkozni. Ez a konzum materialista világ egyik legnagyobb becsapása: meggyőzi az embereket, hogy ha lesz pénzük, nagy házuk, autójuk, akkor mindenük lesz, amíg pedig ezekért küzdenek, megállás nélkül dolgoznak, épp a fontos dolgokat hanyagolják el. Ezért nem jó az, ha az ünnepeinket, a húsvétot leegyszerűsítik. Sokkal mélyebben kellene megélni, hiszen a húsvétnak megvan a maga szépsége és hagyománya.
Mi zajlik a templomban a húsvét időszakában?
– Ilyenkor lilába öltözik, a belső díszítéseket leegyszerűsítjük, és szinte hétről hétre valami újdonság történik a szertartásban. Karácsonykor ugyebár Jézus születésnapját ünnepeljük, az egy bensőséges ünnep, ilyenkor viszont Jézus küldetésének a beteljesedését. A virágvasárnappal megkezdődött a nagyhét. Nagycsütörtökön, azaz ma, két nagy szertartás van, délelőtt az olajszentelés, amely a szentségek kiszolgáltatásához szükséges. Minden egyházmegye ilyenkor a központjára, a püspöki székhelyű székesegyházra fókuszál. Mi bácskai egyházmegye vagyunk, amelynek Szabadkán van a központja. Nagycsütörtökön az összes pap megjelenik, és a püspökkel együtt szentelik a szentségi olajakat. Ugyanakkor a papok ilyenkor megújítják a fogadalmaikat, engedelmességet ígérnek a püspöknek és utódjainak. Gyakorlatilag bármit, amit tesz egy katolikus pap, azt a püspökével egyeztetve teszi, annak engedélyével, tudtával és beleegyezésével. Ez nem egy vak engedelmesség, hanem a közös ügy érdekét szolgálja. A katolikusok centralizált, egységes egyházként működnek, pápával a csúcson, bíborosokkal és püspökökkel. Nagycsütörtökön tehát, meghallgatva a pápa üzenetét, megújítva a püspök úrral az együttműködési fogadalmat, mindenki visszamegy a saját plébániájára, ahol előkészítik az utolsó vacsora szentmiséjét. Ilyenkor van a lábmosás szertartása, Jézus ugyanis megmosta az apostolok lábát, ezzel is azt bizonyítva, hogy aki magasabb pozícióban van, nem azért van ott, hogy uralkodjon, hanem másokat szolgáljon. Egyébként a lelki gyakorlatok alkalmával a plébánosoknak is fel kellene tenniük azt a kérdést, hogy vajon szolgálják a közösséget, vagy uralkodnak. A plébánosok ugyanis gyakran úgy fejezik ki magukat, hogy: „az én híveim”. Szerintem viszont Isten híveiről van szó, plébánosként is azt mondom, hogy a plébániámon én csak komornyik vagyok, összekötő szerepet látok el, nem az én híveim, Isten hívei járnak a templomunkba. Nagycsütörtök este elnémul az orgona, elnémulnak a harangok, azt szoktuk mondani, hogy elmennek Rómába, ez a liturgia szimbolikája. A nagycsütörtök utána jön a nagypéntek a maga csendjével és visszafogottságával. Nagypénteken van a csonka mise, ez az egyedüli nap, amikor nem mutatunk be szentmisét, hanem a passiót, Jézus szenvedését olvassuk. Ez az elmélyedés, a befelé fordulás, a kontempláció, az elmélkedés, az imádság ideje. Nagypénteken megnyitjuk a szentsírt, és utána jön a nagyszombat, amikor még csend van, de már érződik a készülődés. Ilyenkor a hittanosokat beosztjuk sírőrzésre, és félóránként váltják egymást. A háziasszonyok délelőtt elkészítik a húsvéti vacsorához szükséges ételeket, a sonkát, a tojást, a tormát, a kalácsot, és ezeket délután kettőkor elhozzák a templomba. Sok helyen ennek nagy hagyománya van, néhol szombaton délután, néhol vasárnap reggel végzik az ételszentelést. Amikor Kelebiára kerültem, csupán néhány asszony jött étellel. Tavaly már a helyi média is beszámolt róla, hogy több mint ötven ételkosár érkezett. A néprajzi hagyományok szebbé teszik az ünnepeinket, de nagyon kell vigyázni, hogy ne csak ebben merüljön ki az ünneplés. Felelevenítettük tehát a már meglévő hagyományt, a sonka-, a torma-, a tömjénfüst illata a templomban csodálatossá teszi a húsvétot. A hangsúly persze nem ezen, hanem az esti feltámadási szertartáson van. Nálunk ilyenkor sok felnőtt elsőáldozik, bérmálkozik, akár keresztelkedik is. Ilyenkor van lehetőség a szentségpótlásokra. Gyönyörű pillanat, amikor a sötét templomba bejövünk a nagy, világító gyertyával, amely Krisztust jelképezi, Krisztus megjelenését a világban, ahogy megváltja az emberiséget a bűntől, a sötétséget megtöri a világossággal, a fénnyel. Húsvét vasárnapján ezt megünnepeljük, ennek hangsúlyt adunk. A gyerekek, a kórusok, az ifjúsági zenekarok erre külön gyakorolnak. Egy ünnepkört ugyanis nem lehet összecsapni, arra fel kell készülni, hogy katartikus élményt nyújtson. Ha egy ünnep jól van előkészítve, és megvan a katarzisa is, az az embert közelebb viszi az élet értelméhez is.
Szakácsként is készül a húsvétra?
– A kelebiai plébániához régóta hozzátartozik a gasztronómiai tevékenység is. Húsvétkor a kántorainkkal, az egyházzenészeinkkel, a közeli munkatársakkal együtt asztalhoz ülünk. A hagyományos húsvéti ételek elkészítését viszont nem a háziasszonyokra, házvezetőnőre bízom, hanem magam készítem el. Úgy, ahogyan azt az édesanyámtól tanultam. A tormát szeretem magam reszelni. A sonkát is magam készítem el, és tojást főzök hozzá. Már csak az illatuk is az ünnep hangulatát idézi és jelzi. Ki nem hagynám!
