Célom, hogy megérintsem az embereket

Amikor először hallottam őt énekelni a tévében, alig akartam hinni érzékszerveimnek. Néztem, és Astrud Gilbertó-t láttam és hallottam viszont a képernyőn.

Azt hittem, téves felirat jelent meg, amikor Pátkai Rozina nevét írták ki. Jellegzetes bársonyos hangszíne, kifinomult hangképzése, tudatos gesztusai valósággal lenyűgöztek, felidézve a műfaj imént említett halhatatlanját. Ebben a zenei világban pedig nem is olyan egyszerű feladat ez. Ami igazán meglepett, az a műfaj, a bossa nova sajátos értelmezése, a brazil favellák világának ilyen lenyűgöző színskálába helyezése volt. A bossa nova egyébként egy brazil zenei stílus, amit João Gilberto alkotott meg, majd Antônio Carlos Jobim és Vinicius de Moraes népszerűsített. A bossa novának számos követője, kedvelője van napjainkban is. Habár a mozgalom fénykora mindössze hat évig tartott (1958–1963), számos népszerű bossa-sláger gyarapítja azóta is a dzsesszrepertoárt. Eléggé ott van a dzsesszpalettán. Hangzása a könnyednek tűnő bárhangulatot idézi a hallgatóban, háttere azonban sokkal összetettebb. A brazil népesség lelki világának, olykor szociális nyomorának tükre, amelyben mégis megjelenik az egyik legnagyobb emberi érték, a szerelem és a remény. A szólóhangszer szerepét itt a képzett énekesnő sejtelmes hangja tölti be. Nem is akárhogyan.

„Pátkai Rozina és zenekara különböző formációkban 2010 óta koncertezik rendszeresen Budapesten és vidéken. A zenekar 2013 januárjában, a Művészetek Palotájában, a Jazz Showcase-en kapott lehetőséget a bemutatkozásra. A főként bossa novát játszó quintet zenéjét a brazil dallamvilág autentikus előadásmódja, az ének és trombita magával ragadó összjátéka, illetve a sajátos felfogású dalok teszik különlegessé. Szakítva a zárt formákkal, nagyobb teret kap az improvizáció, a modern zenei elemek és a pillanatnyi gondolatok zenei megformálása” – írja róla az internetes ismerettár.

A műfaj rajongóinak nagy örömére az idei Dombos Fest vendége volt az énekesnő, ezúttal egy trióval. Ott sikerült beszélgetnünk vele az általa képviselt műfajról:

Tudomásom szerint, már óvodás korodban azt mondták rólad, hogy ennek a lánynak énekesnőnek kell lennie.

– Igen, a családomban rengeteg művészetekkel kapcsolatos inger ért, jelen volt a képzőművészet, a fotóművészet, illetve többen is zenéltek, zenélnek a mai napig hobbi szinten. Ennek ellenére – bár felvételt nyertem egy ének-zene tagozatos általános iskolába –, mégis egy másik, közelebbi sulit választottunk a szüleimmel, hogy együtt lehessek akkori barátaimmal. Ezt egyébként nem bántam meg, nagyon élveztem oda járni.

Közben azért jelen volt a zene is az életedben. Milyen hangszeren tanultál?

– Zongorázni tanultam, édesapám tulajdonképpen kötelezővé tette számunkra a zenetanulást, ami azt hiszem mindannyiunk javára is vált. Később a gimnázium alatt gitároztam is, sőt zenekart is alapítottunk. Igaz, nem sok idő maradt a további zenetanulásra, mert időközben nagyon fontossá vált számomra a sport, a vívás.

Ez mintegy tíz éven át tartott. Milyen eredménnyel, és miért részesítetted végül is előnyben a sportot a zene ellenében?

– Komoly sikereket értem el a vívásban, voltam országos bajnok csapatban, illetve tizedik az Európa-bajnokságon, hatodik a Világkupán korosztályos versenyzőként. A zene ugyan nem tűnt el teljesen az életemből – gimnáziumi zenekarunk továbbra is aktívan működött –, de az irodalmi érdeklődésem a bölcsészkarra predesztinált, a vívás egyre inkább elmaradt, beiratkoztam az ELTE angol–magyar szakára. Gimnáziumi irodalomtanárunk nagyon mély hatást tett az egész osztályra akkoriban – ő Szabó Ádám író, költő, rendkívül inspiráló pedagógus.

Mikor vált az teljesen nyilvánvalóvá, hogy mégis a zenei pálya mellett döntesz?

– Az egyetemi tanulmányok befejeztével, gyermekeim születése után éreztem, hogy a zene hiányzik az életemből. A középiskolás éveim alatt Londonban ismerkedtem meg a bossa novával, teljesen véletlenül vásároltam néhány kazettát, mint később kiderült, ez mérföldkő volt a zenei fejlődésemben. A tradicionális bossa nova dalokkal már Winand Gábor és Elsa Vallé kezei alatt foglalkozhattam mélyrehatóbban az Etűd Zeneművészeti Szakközépiskolában.

Miért éppen ez a műfaj? Nem vonzottak az európai zenei stílusok?

– Annyit hallgattam azokat a kazettákat, hogy ezek a dalok teljesen a részemmé váltak. Egyszerűen a bossa nova tiszta szeretete vezérelt, nem egy tudatos döntés volt ez, hanem elemi rajongás: rajongtam ezekért a dalokért, szerettem volna elénekelni őket. Az első komolyabb közönségsiker, a Fringe Fesztivál után merült fel bennem először a gondolat, hogy ezt komolyabban is lehetne csinálni.

Az is érdekes, hogy egy latin gyökerekkel rendelkező lány – ha jól tudom nagymamád olasz volt – mégis az angol nyelvet tanulja az egyetemen, majd a zenei világban újra visszatér a latinos érzelmekhez, nyelvhez, zenéhez.

– Akkoriban már elkezdtem tanulni portugálul, de később Spanyolországban is eltöltöttem egy évet a gyerekeimmel, ahol még közelebb került hozzám ez a világ. Portugálul egyébként még mindig tanulok, úgy gondolom, hogy egy másik nyelvet nem lehet csak úgy elsajátítani anyanyelvi szinten. Állandóan tanulni kell.

Ahogyan mérföldkövet jelentett a Fringe Fesztivál sikere, gondolom hasonló ösztönzést, lökést jelentett az Egyesült Államokban az Independent Music Awards 2013 Közönségdíja, illetve 2014-ben a szakmai zsűri díja. Hogyan fogadtad ezt a sikert?

– Először el sem hittem, írtam is a verseny szervezőinek, hogy ez biztosan valami tévedés lesz. Azt válaszolták, hogy nem tévedés, nagyon tetszik nekik a dal, a Vocé e Eu és szeretnék, ha besorolhatnák az első öt közé. Nagyon meglepett bennünket mindkét díj, és természetesen újabb ösztönzést is adott a további munkákhoz.

Egy quintettel léptél fel korábban, most itt egy trióval vagytok jelen. Ez a jövő?

– Egy quintettel léptem fel korábban: sokat köszönhetek akkori zenésztársaimnak, Tóth Mátyásnak, Pecze Balázsnak, Soós Mártonnak és Cseh Balázsnak, akikkel együtt éltük át ezeket a nagyszerű élményeket. Jelenleg most azonban trióval járjuk a fesztiválokat, Ávéd János szaxofonossal és ifjabb Tóth István gitárossal, az akusztikus hangzást illetően most ez a kis formáció az érdekes számunkra. Készül az új lemezünk is több új dallal, amelyek szövegét továbbra is Bán Zsófia, József Attila-díjas költőnő szerzi majd portugálul, a zeneszerzéssel pedig én magam is megpróbálkozom, a trió másik két tagjával együtt.

Úgy tudom van egy másik zenei irány is, amelynek területére ugyancsak szívesen kirándulsz. Mit lehet erről tudni?

– Igen, Minka néven fut egy elektronikus zenei szerzői projektumom, amelyben magyar verseket zenésítek meg, illetve júniusban debütáltam az újjászervezett Bin Jip zenekarral, ahol óriási megtiszteltetés volt számomra, hogy Mózes Tamara, Andrew J, Kaltenecker Zsolt és Lantos Zoltán társaságában állhattam színpadra. Az akusztikus zenei formáció mellett tehát a Minka és a Bin Jip teszi ki most minden időmet, amit zenével és énekléssel töltök. Szerencsésen alakulnak a kiállításaim is, hosszú ideje foglalkozom tusrajzokkal, illetve montázsokat készítek és fotózom: a Hinta című válogatást már két fontosabb helyszínen bemutathattam, és tervben vannak további nagyszerű helyek, ahová elvihetem a munkáimat.

Két lányod érdeklődik-e a zene iránt?

– Igen, szerencsére mindketten érdeklődőek. Idősebbik lányomat, Kamillát az idén vették fel egy dráma tagozatos gimnáziumba, Panna pedig zongorázik és nagyon szépen énekel.

Terveid?

– Szeretném, ha továbbra is olyan nagyszerű közönség előtt koncertezhetnénk, mint ma a Dombos Fest-en. Sok-sok fellépés vár az akusztikus trióval és a Bin Jippel is, mindkét formációval lemezt is szeretnénk készíteni a közeljövőben.