2024. december 5., csütörtök
SZEPTEMBERI FILMBEMUTATÓK

Szeptemberi filmzápor

Havi filmes szemlénk során ismét elérkeztünk a szeptemberi hónaphoz. Ezért nézzük, hogy mely filmekkel ajándékoznak meg minket a filmszínházak, tartalomsugárzók, illetve a torrent-oldalak.
Szeptember 8-án kezdik el vetíteni a Csodálatos teremtmények (Berdreymi) című izlandi filmdrámát. Az öt legrangosabb európai filmfesztivál (Berlinale, Cannes-i Filmfesztivál, Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál, Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál és a Velencei Filmfesztivál) zsűrijéből álló Európai mozihálózat Europa Cinemas Label-díját elnyerő, a kirekesztésről, a barátságról és a hűségről szóló megható és emberi dráma főhőse a 14 éves különc Balli a drogfüggő édesanyjával él egy romos házban. A tinédzser három hozzá hasonlóan különc sráccal barátkozik össze. A fiú életében először érzi azt, hogy tud kapcsolódni másokhoz, főleg a bandavezér fiúhoz, Addihoz. Addi a saját démonjaival küzd, és látomásai vannak. Az egyik látomása arra utal, hogy Balli brutális mostohaapját már nem lehet tovább tűrni, ezért a fiúk úgy döntenek, hogy itt az idő a cselekvésre és bosszúállásra.
A magyarországi mozik ezen a napon kezdik el vetíteni Schwechtje Mihály Védelem alatt című dokumentumfilmjét, amely Toszeczky Renátának, a Baptista Szeretetszolgálat égisze alatt lévő, korábban prostitúcióra kényszerített, emberkereskedelem áldozatául esett nők életét új mederbe terelő védett házat vezető szociális munkás napi munkáját követi figyelemmel, a segítő munka esetlenségébe, kihívásaiba is betekintést enged. A téma súlyossága ellenére a film sok megmosolyogtató és felemelő pillanatot tartogat a nézők számára.
Egy hétre rá újabb magyar film kerül a magyarországi mozikba. Lévai Balázs és Tiszeker Dániel Nyugati nyaralás című bűnügyi filmvígjátékának főhőse, Maurer Gyuri ügyes autószerelő, aki mindent meg tud oldani – még a pártvezetők Ladáit is ő szereli. Családja a Riviéra lázában ég, már épp indulnának nyaralni, ám a négy útlevél helyett csak három érkezik meg. Gyuri hirtelen megvilágosodik: kölcsönveszik egy disszidens magyar nála hagyott autócsodáját, és egyenesen a hidegháborúba hajtanak bele…
Ezen a napon mutatják be Csapó András Magyar hangja… című dokut. Az alkotás több tucat közismert színész és a szinkronszakmában dolgozó neves szakember megszólalásával tiszteleg a legendás magyar szinkron és a szinkronszakma előtt.
A hátborzongató thrillerek kedvelői szeptember 22-én ülhetnek be a Nincs baj, drágám (Don't Worry Darling) című filmre. Olivia Wilde filmjének két főhőse Alice és férje, Jack megfogta az Isten lábát. Egy a férfi munkahelye által fenntartott hangulatos városkában egy majdnem kacsalábon-forgó házba laknak. Körülöttük mindenki szép, boldog, és ugyanannál a titokzatos cégnél dolgozik. Az idilli hangulat számukra akkor kezd rémálommá változni, amikor Alice unalmában el kezd kérdezősködni afelől, hogy mivel is foglalkozik ez a cég, és egyre több furcsa részletre akad. A cég képviselőinek persze nem nagyon tetszik a kíváncsisága. Számukra, úgy látszik csak az a lényeg, hogy senki ne tudja meg, min dolgoznak – és bármire hajlandóak, hogy megőrizzék a titkaikat.
A magyarországi mozikban ugyanezen napon lesz Csoma Sándor Magasságok és mélységek című filmjének a bemutatója. A Nagy Enikő, Tankó Erika, Fehér Anna, Fenyő Iván, Horváth Lajos Ottó főszereplésével, valós események alapján készült film a magyar hegymászólegenda, Erőss Zsolt 2013-ban a Himalája hegységben bekövetkezett halálos balesetét az ezt követő, a tragédiával kapcsolatos eseményeket a magyar hegymászó felesége szemszögéből mutatja be.
Ezen a napon kezdik el vetíteni Glaser Katalin Családi legendák című animációs filmjét is. Történetek szereplőiből kerülnek ki a Nádas-Berci család tagjai, közeli ismerősei, illetve a háttértörténet szereplői is. A család kollektív tudatát a 10 éves Karolinán keresztül ismerjük meg, aki egy fotóalbumot lapozgatva mesél a rokonokról.
Úgyszintén szeptember 22-én kerül a mozikba Ruben Östlund A szomorúság háromszöge (Triangle of Sadness) című filmje is. Az idei Cannes-i Filmfesztivál fődíját az Arany Pálmát elnyert filmjében gazdag turisták nyaralnak egy hatalmas luxus óceánjárón. A szupergazdagok és divatmodellek gondtalan semmittevését előbb megzavarja egy harsányan politizáló kapitány, majd a hajó elsüllyedése után a túlélőknek egy szigeten kell újabb megpróbáltatásokkal szembenézniük.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás