A Színes Szilánkok Diákszínpad legújabb alkotása egy nonverbális előadás, melynek kiindulópontja az Anne Frank naplója című kiadvány. Az Anne-impressziók a főhős születésének 90. évfordulója alkalmából született. A lelkes csapat új alkotását április 27-én tekintheti meg a közönség Kőrösi István rendezésében az Újvidéki Színházban.
– Az ötlet onnan jött, hogy láttam, hogy a Diákszínpad tagjainak a mozgása sokat fejlődött. Mindenképpen mozgáselőadást szerettem volna csinálni velük. Sokat gondolkodtam, hogy mi lehetne az, és hogyan valósíthatnánk meg. A csapat lelkesen fogadta az ötletet, idő kellett azonban hozzá, amíg ráhangolódtunk. Igen kreatívan álltak hozzá. Jobbnál jobb ötletekkel álltak elő. Jó volt velük dolgozni.
Érettség a szerepben és sors felett
Horvát Sarah (Anna Frank): – Anne Frank egy 13 éves kislány, aki igen szörnyű körülmények között nőtt fel. Születésnapjára kapta a naplót, amelyben az összes olyan érzelmet leírta, amit még a barátnőinek sem mondott el. Hátborzongató belegondolni, hogy egy ilyen fiatal kislánynak milyen gondolatai voltak, milyen nézete volt a világról.
Horvát Rebeka (Van Daanné): – Mélyebbek a karakterek mint első látszatra. Kinézetre viszont próbálják megtartani azt, hogy ők egy előkelő család. Ezt nagyon nehéz volt szavak nélkül bemutatni.
Bagi Natália (Van Daan): – Azt hiszem, elsős voltam, amikor olvastam Anna Frank naplóját, s engem akkor nagyon megfogott, azóta rengeteg, a zsidók életével kapcsolatos filmet néztem. Úgy érzem, hogy ilyen szinten közel áll hozzám, csak számomra kissé nehéz feladat, hogy a bennen lévő érzelmet tükrözni tudjam az arcomon keresztül úgy, hogy a közönség is értse, hogy mi történik éppen.
Szavak helyett sokat mondó mozdulatok
Kőrösi István: – Nagyon más volt a nonverbális előadás rendezése, mert én nem vagyok táncos. Tudok mozogni, de nem vagyok koreográfus. Általában úgy csináltuk a jeleneteket, hogy feltettük a kérdést, hogyan lehetne ezt megoldani? S közösen jöttek a megoldások. Vannak koreográfiák, amelyek esetében konkrétan tudtam, hogy miként alakuljon, de általában úgy jutottunk megoldásokhoz, hogy adott a téma, improvizáljunk, találjuk ki hogyan oldjuk meg. Akarok egy kavalkádot! Néztek rám... Kavalkádot? Jó.... és fél óra után elkezdtek működni a dolgok, és épültünk egymásra.
Bagi Natália (Van Daan): – Sokan azt mondják, hogy nagyon könnyű dolgunk van, mert nincs szöveg az előadásban. Ellentétben ezzel, mindez nagyon nehéz, mert nincs szöveg, amivel ki tudjuk fejezni magunkat. Az arcunkon kell, hogy látszódjanak az érzelmek. Ki kell mutatnunk a szemünkkel azt a helyzetet, amit akkor éppen átélünk. S ezt nem lehet szóban elmondani.
Horvát Rebeka (Van Daanné): – Nehéz volt, mert megszoktuk, hogy a szavakkal tájékozódjunk a karakterek megformálásakor. Most pedig viselkedéssel, mozdulatokkal kell eljátszani. Mostanra már rájöttünk, hogyan. Veszekedés, kavalkád eljátszásakor felmerül a kérdés, hogy hang nélkül hogyan teszem azt meg? Hogyan kell mozognia a testednek ahhoz, hogy átadd azt, amit hanggal kapnál meg?
Horvát Sarah (Anne Frank): – Nyolc éve vagyok tagja a Diákszínpadnak, és először csinálok mozgáselőadást. Eléggé nehéz. A szöveggel el tudjuk magyarázni a nézőknek, megértik, hogy mi történik, de mozgás által az arckifejezéssel, mimikával ez sokkal nehezebb. De élvezem.
Dévai Tibor (Frank Ottó): – Elvették tőlünk a beszédet. Én azt gondoltam, hogy nehezebb lesz, mint amilyen, hogy csak a gesztikulációból, mimikán keresztül, a mozgás által mutatjuk be a helyzeteket. Mással nem rendelkezünk, csak a mozgással. Ez jó is lehet, hogy szöveg nélküli az előadás, s mivel ezzel mindenki tisztában van, ezért nagyon jól együtt tudunk működni. Mindannyian együtt lélegzünk, vagy legalábbis mindenki társra talál az alkotásban.
Mindenki tudja, hogy megtörtént, és hogy megtörténhet
Horvát Rebeka (Van Daanné): – Nem áll távol tőlem a tematika. Szerintem fontos újradolgozni egy idő után, mert mindenki tudja, hogy megtörtént, de manapság már nem beszélünk többet róla, nem foglalkozunk vele és így háttérbe szorult. Szerintem nem lenne szabad elfelejteni, viszont soha nem olvastam könyveket a témában, a tényeket azonban ismertem. Nagyon átéreztem ezeket és kellemetlenül éreztem magam. Amikor elkezdtük elejétől a végéig lejátszani az előadást zsinórban, akkor jöttek elő igazából az érzések. Akkor őszintén kezdtem érezni, azt hogy most féltem, most rossz volt, s ez megmarad a következő jelenet során is.
Horvát Sara (Anne Frank): – Nagyon is aktuális. Anna Frank naplója sokáig házi olvasmány volt. Még azok is tudják, hogy mi történt, akik nem olvasták el a naplót.
Dévai Tibor (Frank Ottó): – Aktuális, mivel kilencvenedik születésnapja lenne Anne-nak. Magában a téma, a holokauszt mindig aktuális lesz, s az ideológiai nézet pedig akaratlanul is aktuális. Nekem nem került eddig az utamba. Úgy kezdtük a felkészülést, hogy beszélgettünk, véleményt cseréltünk, filmeket néztünk, különféle történeteket hoztunk fel. Igen felvilágosító volt ez a folyamat, s mostanában mindenhol ezt látom magam körül.
Kőrösi István: – Vannak jelenetek, amelyek egy az egyben jelenetek a műből. Vannak táncok, mozgások, amelyek csak egy bizonyos érzést fejeznek ki. Mások azt fejezik ki, ahogyan a mű hatott ránk, s ezt szerettük volna színpadra vinni. A naplót tovább is gondoltuk, elképzeltük azt, hogy mi történt utána, hogy mi történik ma a világban. A neonácik tagadják a holokausztot. A nacionalizmus és a neonácizmus reneszánszát éli ma a világban. Ezzel rá is akarunk kicsit mutatni minderre, hogy nehogy megismétlődjön a történelem.
