Rékasi Károly magyar színművészt a legtöbben a Barátok közt című televíziós sorozat rosszfiújaként, vagyis Bartha Zsoltnak a szerepében ismerhették meg. Nemcsak a televízió képernyőjén találkozhatunk vele, hanem a budapesti József Attila Színház előadásaiban is. A társulat nemrég Újvidéken és Szabadkán vendégszerepelt a Feketeszárú cseresznye című darabbal, amelyben a színészt a főszolgabíró szerepében láthattuk. Rékasi Károllyal a darabról, az újrakezdésről, a szerepekről és a színészi hitvallásáról beszélgettünk.
A balesete miatt egy ideig nem játszották a Feketeszárú cseresznye című előadást. Sikerült-e visszarázódnia a szerepbe?
– Azt nem tudom, hogy sikerült-e visszarázódni. Azt majd eldöntik a nézők, hogy ők hitelesnek, hihetőnek tartják ezt az egészet vagy sem. Több oknál fogva is közel áll hozzánk ez a produkció. Egyrészt a páromnak, Pikali Gerdának, aki a női főszerepet játssza, az osztályvezető tanára volt a darab rendezője, Kerényi Imre tanár úr. Ő most már máshonnan figyeli ezeket az előadásokat. Másrészt minket is megérintett, hogy olyan csodálatosan, részrehajlás nélkül rendezte meg Kerényi tanár úr ezt a darabot, hogy mindenki megtalálhatja benne a maga igazát és a maga igazságát. Nincs benne önmagából fakadó durvaság, ostobaság, bántás, a másik eltiprása. Ami a darab csodája, hogy megmutatja, hogy milyen jól lehet egymás mellett, egymás szomszédságában élni, még ha a gólya az egyikünket erre a partra, a másikunkat pedig a másik partra tette le. Nagyon nagy élvezet volt, amikor a színház felújította ez a darabot, és újra elkezdtük játszani, hiszen már hét éve szerepel a József Attila Színház programján.
Milyen volt a darab fogadtatása határon innen és túl?
– Nagyon érdekes, mert emlékszem, hogy a bemutatókor az egyik nézővel beszélgettünk előadás után. Azt mondta, hogy úgy érezte, hogy fel kell állnia a tapsrendben, és ki kell hangosan mondania, hogy vesszen Trianon. Belőle olyan elszánt, határozott kiállást provokált a darab. Azóta már Magyarországon megtörtént, hogy elhangzott a tapsrendben, hogy vesszen Trianon. Erdélyben minden előadásunk után állva tapsolt a közönség. Mindez más lehet itt, ahol íródott, hiszen éppen itt vagyunk a Béke szálló szomszédságában, ahol a darab írója látott egy jelenetet, amelynek köszönhetően megszületett ez a darab. Az utolsó felében elhangzanak a következők, hiszen Irina azt mondja: ,,Tegnap bent jártam Újvidéken. Sárga és kék szalagokat vásároltam.” Itt egészen más. Mi erre úgy készültünk, hogy egészen frenetikus lesz. Igen, de mi nem ismerhetjük azokat a dolgokat, amelyek érik az itt élő magyarokat. Azóta már hallomásból tudjuk.
Melyiket részesíti előnyben, a színházi vagy a televíziós szerepeket?
– Soha nem kértem, és nem is kerestem szerepet. Ha kinyílik előttem egy ajtó, azt nézem meg, hogy érdemes-e azon átlépnem vagy nem. Ahogy korosodom, egyre inkább azokat a helyzeteket keresem, amelyekben örömömet lelem. Jelenleg olyan dolgokat művelek akár a színpadon, akár a televízió kamerái előtt, amelyekben jól érzem magam. Úgy gondolom, hogy ez kutya kötelességem. Egyszerű oka van ennek: ha jól érzem magam, miközben a munkámat végzem, akkor az én jó érzésemet tudom továbbadni azoknak az embereknek, akikkel utána találkozom.
Volt rá példa, hogy olyan szerepet vállalt el, amelyhez nem volt kedve?
– Igen volt, de nem is csinálok már ilyet. Felelősek vagyunk önmagunkért, a döntéseinkért. Egyszerű az egész, hiszen a jelenlegi helyzetünk az eddigi döntéseink eredménye. Hozhatok rossz döntéseket is, csak fel kell ismernem. Nem úgy van, hogy ha egyszer beleléptem a pocsolyába, akkor már ezen végig kell gyalogolnom. Oldalról ki is léphetek belőle. Csak fel kell ismernem, és senkit nem bántok meg vele, önmagamat pedig kifejezetten jó helyzetbe hozom. Senkit nem okolhatok, ha valami nem sikerült jól, csak egyetlen embert, saját magamat.
Nagyon sok színésznek adja a szinkronhangját. Volt-e olyan eset, hogy valamelyik külföldi színész szinkronizálása kihívást okozott önnek?
– Igen, például akinek legtöbb filmjében szinkronhangként közreműködöm, szóval Tom Cruise. Hallatlanul nehéz őt szinkronizálni. Csörögi István kiváló rendező tanított meg engem arra, hogy miként kell Tom Cruise-t szinkronizálni. Tom Cruise a saját beszédhangjával rendkívül kevés támasztékot ad, nagyon egysíkúan artikulál. A magyar beszéd ehhez képest eléggé dinamikusan változó, hullámzó, és nagy amplitúdón mozog, tehát ettől teljesen eltér. Meggyőződésem, hogy a magyar fül számára ezáltal Tom Cruise sokkal befogadhatóbb. Egyrészt Csörögi István engem valóban megtanított őt szinkronizálni, másrészt hozzáadom azt a dinamizmust, az a lendületet, azokat a szélsőségeket, amelyeket a magyar beszélt nyelv teljesen természetesen magáénak érez.
Milyen érzés a vajdasági közönség előtt játszani?
– Természetesen nagyon fura dolog azokon a helyeken autózni, és látni másféle feliratokat, amely egykor magyar terület volt. Egy jó lovas útra vagyunk Szegedtől, de ez azóta átértékelődött, áthatárolódott, átvonalazódott. Nem ez a dolgom, mert a történelmen nem tudok változtatni. Most az a dolgom, hogy elhozzam ide ezt a csodás előadást a József Attila Színház társulatával, és a tőlem telhető legjobb dolgot tudjam adni az itt élő magyaroknak azért, hogy fel tudjanak töltődni. Remélem, hogy ennek maradéktalanul eleget tudtam tenni.
