Varga Miklós nevét kimondva a nagy átlagnak a Vén Európa című sláger ötlik be elsőre. Az idősebbeknek és a magyar zene kedvelőinek azonban ettől sokkal több. A Jézus Krisztus szupersztárt is mondhatnánk, de Varga Miklóssal beszélgetve inkább az alázatosság, magyarságtudat, tisztalelkűség juthat eszünkbe. Hogy miért? Kevesebb mint fél óra kötetlen beszélgetés után, amikor az ember lánya úgy hagyja el a beszélgetés színhelyét, hogy visszanyeri a hitét, és otthonosan érzi magát még olyan helyen is, ahol előtte egyszer járt, az nagy szó. Ilyen volt Majdány-Rábé, ahol a falunapi fellépőt sokan várták. Varga Miklóst. Aki a nagy hírnévnek örvendő egyénektől különbözően jóval a fellépése időpontja előtt érkezett, és akivel úgy lehetett beszélgetni, mint bármelyik falubelivel. Segítőkészen, kedvesen, mosolygósan. Az előre elkészített kérdéseket sutba vágva szemtől szembe, érdeklődően és figyelmesen, közvetlenül. Mintha egy rég vágyott, kötetlen beszélgetés zajlott volna egy régi ismerőssel, akit rég láttam és megannyi kérdésem volt hozzá.
Ezt az előzte meg, hogy egyszerű alázatának láttán, nem is volt szívem sablonkérdésekkel bombázni, inkább elmeséltem neki egy nemrégiben megtörtént esetet, amikor az egyik híres magyar rocksztár zsigerből utasította el, hogy a színpadon játszó amatőr zenésznek odanyújtson egy pohár sört. Varga Miklós válasza nem az volt, hogy jól tette, de nem is minősítette a kollégát, hanem inkább mentséget keresett számára. Ebből is éreztem, itt most nem egy hagyományos, kérdezz, illemből felelek sztárinterjú készül, hanem egy beszélgetés. Ember az emberrel, sokat megélt a tapasztalatlannal, de főleg magyar a magyarral.
Maga bárkinek odavinne egy pohár sört?
– Ha megkérnek rá, miért is ne?
Nincsenek sztárallűrjei, annak ellenére, hogy az ön nevével fémjelzett a Vén Európa. Zavarja-e ez, hogy ezzel a dallal azonosítják?
– Nem hiszem, hogy ez sztárallűr kérdése. Lehet, hogy csak fáradt volt az a valaki, éppen nem volt abban a hangulatban és rosszul jött ki. Az, hogy a Vén Európával azonosítanak, nem zavar, sőt! De volt egy időszak, amikor zenekarral turnéztunk '85-ben, és ott volt az István a király is, úgy gondoltam, hogy bár nem vagyok egy termékeny zeneszerző, de talán vannak az Európánál jobb zenéim is, megkíséreltem nem eljátszani.
De csalódott lehetett a közönség!
– Majdnem megvertek. Azóta ezt abszolút tudomásul vettem, hogy örülni kell annak, hogy egy ilyen slágerbe sikerült belefutnom, amely nem állt meg a határokon, többek között a Scorpions énekese is elénekelte, eszembe nem jutna már, hogy egy koncerten ne adjam elő!
Soha nem is érezte úgy, hogy sztárként kezelik?
– Mit is jelent az, hogy sztár? Főleg, amikor egy hírbemondóra, egy időjárás-jelentőre a televízióban szintén ráfogják, hogy sztár, sőt mondok mást: vannak olyan celebek, akik sztároknak vannak kikiáltva, ugyanakkor celebek, akik életükben semmit nem tettek le az asztalra. Ez azokra vonatkozik, akikkel tele van a bulvársajtó, és néha rájuk is csodálkozom, hogy a bulvársajtó sztárként prezentálja őket. Ilyenkor az embernek megfordul a fejében, hogy mitől sztár a sztár?
És mitől sztár a sztár a mai világban és mitől volt régen?
– Régen, amikor volt egy Piramis, egy P. Mobil Zenekar, egy Révész Sándor sztár volt. Amikor a gyerekek az általános iskolában Piramis őrsöket alapítottak, Som Lajos őrsöket. Akkor azok az emberek sztárok voltak, akik példát mutattak a fiatalságnak.
Nyilván saját magáról nem mondhatja, de annak érezte magát valaha is?
– Ezzel soha nem foglalkoztam, bár sokszor leírták rólam, de nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a kifejezéssel, és különösebben nem is foglalkoztat. Mindig az volt a legfontosabb, hogy érezzem a közönség szeretetét, hogy az ő figyelmüket felkeltsem.
Mindig sikerült is?
– Le is kopogom gyorsan, az eddigi tapasztalataim alapján, igen.
És nem változott semmit a rendszerváltás óta a közönség?
– Nyilvánvaló, hogy ifjabb koromban, évtizedekkel ezelőtt a P. Box vagy a V. M. Band Zenekarokban, ami például a lányokat illeti, nem mindig csak az énekteljesítményre irányult a figyelem. Ott másfajta megközelítése is volt ezeknek a dolgoknak, de az egy másik időszak volt, elmúlt. Helyére kerültek a dolgok és ma már csak és kizárólag a hangom miatt szeretnek, vagy nem.
Mennyire változott a világ azóta?
– Sokkal szélesebb lett a paletta, sokkal több előadó van, megnyílt a nagyvilág. Annak idején volt néhány sztárzenekar Magyarországon, akik a szó klasszikus értelmében sztárok voltak, ők országos turnéra tudtak menni, rajtuk volt a közfigyelem, mikor megjelent egy-egy új album. Ma már sokkal több az előadó, nemcsak az országban, hanem a világban is. A világ is kinyílt. Akkoriban egy-egy külföldi énekes vendégszereplése Magyarországon rendkívül ritka volt, tehát a magyarországi zenekarok és énekesek kötötték le a közönség figyelmét, ma viszont már az internetnek is köszönhetően nagyon nehéz megkapaszkodni. Főleg az újaknak.
Jó irányban nyílt ki a világ?
– Ezen lehet vitázni. Akiknek a piaca beszűkült, azok panaszkodnak, sokan eltűntek az elmúlt évtizedekben, mert nem bírták a versenyt. Én azért úgy látom, ha valaki minőséget tudott produkálni, az azért megmaradhatott a szakmában.
A Jézus Krisztus Szupersztár ideje alatt készíttetett magának egy medált, ami számunkra különlegesen szimpatikus és nagy jelentőséggel bír. Önnek mit jelent?
– Most is itt van a nyakamban, '87 óta. Ennek a medálnak annyi a története, hogy a Jézus Krisztus Szupersztár szegedi próbáinak ideje alatt sétálgattam az utcán, egy ékszerbolt kirakatában megláttam a mai Magyarország sziluettjét, és bementem. Egy idősebb ékszerész volt ott, és megkérdeztem, hogy nem csinálná-e meg nekem a történelmi Magyarország sziluettjét. Ő lopva, félve körülnézett és azt mondta: magának megcsinálom. Ez 1987-ben volt, a rendszerváltás előtt, és akkortájt nagyon sokan rá is kérdeztek, sőt olyan is volt, aki fel se ismerte, bálnának hitte, de akik felismerték, és főleg abban a viszonylatban, hogy a történelmi Magyarországba bele van karcolva a mai Magyarország sziluettje, akkor rákérdeztek, hogy mi ez az irredenta megnyilvánulás, mit akarok én ezzel kifejezni. Szelíden csak annyit mondtam, hogy semmit az ég adta világon, csak mementó, hogy ezen a területen élnek a mai napig magyar nemzettársaink, mint mi valamennyien otthon. Azóta a nyakamban van, soha le sem vettem. Napjainkban meg úgy érzem, reneszánszát is éljük, ami nem baj.
Divatmozgalomnak érzi?
– Vannak, akik az autójukra teszik, és így tovább, de ezzel semmi baj nincs, főleg akkor, hogy jövőre lesz a trianoni szerződés megkötésének 100. évfordulója, akkor jó emlékeztetni a magyarságot arra, hogy vannak olyan események, amelyeket nem szabad elfelejtenünk. Sokszor hallom azt, hogy a történelem már átlépett rajta, lejárt lemez. Erre én azt mondom, hogy a történelemben száz esztendő csak egy röpke pillanat. Mindig azt a példát hozom fel, hogy én soha nem gondoltam volna arra, hogy a kommunizmus megbukik, a Szovjetunió felbomlik, azt hogy szabad választásokkal, demokráciában élhetünk, de mégis megtörtént… Tehát a történelemben soha ne mondd azt, hogy soha, soha nem lehet tudni, hogy mikor hajolnak össze a nagyhatalmak, körzővel, vonalzóval.
Sőt még Európa jövőjébe is beleszólhattunk.
– Mivel van egy olyan karakán miniszterelnökünk, aki Magyarországot és a magyarságot képviseli, nem csupán Európában.
Érez-e különbséget az anyaországi és az itteni közönség között?
– Hogyne! Ezt a fajta világot és erre a zenére, amit én képviselek, a határon túl sokkal érzékenyebben reagálnak, sokkal befogadóbbak. Magyarországon is azt vettem észre, hogy a közönség kezd átlendülni azon a szerencsétlen holtponton, amelyre a 2004. december 5-ei szavazás emlékeztet minket, hogy sokan nem mentek el szavazni. Nekem akkor az rettenetes trauma volt, és most úgy látom, hogy az elmúlt években a mi munkánk meghozza a gyümölcsét, mert az emberek egyre inkább kezdenek rájönni, hogy 15 millióan vagyunk.
Mind a 15 millióan Európában vagyunk. Különbözik a régi Európa a mostanitól?
– Hajjaj! Amikor az én Európa-dalom íródott, amelynek a zenéjét én írtam, szövegét pedig Varga Misi barátom, aki már sajnos nincs közöttünk, akkor ő elmondta, hogy minek a hatására írta meg. A Híradóban látott egy tüntetést, amelyen elsősorban hölgyek tüntettek NATO-támaszpont ellen. Őt ez a tüntetés ihlette meg, hogy Európáról, mint egy mitológiai nőről is írjon. A dal születésének idején mi vágyódtunk abba a Nyugat-Európába, amelyben a jólétet, a szabadságot, a demokráciát láttuk, mi pedig be voltunk zárva itt a kerítésen túl. Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy ez a helyzet megfordul, és ma már én úgy gondolom, hogy mi vagyunk Európa. Kelet-Európa jelenti az európai gondolkodást, eszmét, identitást, Nyugat-Európa pedig egyre inkább úgy tűnik, elveszik a nagy bevándorlásban, a nagy liberális demokráciában, ahol mindenkinek mindent szabad. Rácsodálkozom a történelemre most is, amikor Európát Kelet jelenti.
Emellett a keresztény értékrendet is jelenti, melybe a karikagyűrűje is beletartozik. Hogy alakult a magánélete?
– Van egy gyönyörű feleségem és két csodálatos gyerekem, akik mindketten az apjuk útjára léptek. Most érettségiztek, emellett az éneklést és a színészetet is folytatják, ezt a rögös utat.
Ez az út rögös?
– Rögös, mert főleg ma nehéz ezen a pályán elindulni. A gyermekeim is egy tehetségkutató nyertesei voltak, és az ő példájuk is azt mutatja, folyamatosan jönnek ezek a versenyek, melyek kitermelik a tehetségeket, valóban tehetséges embereket, akik közül kevesen tudtak megkapaszkodni.
Mire tudja a gyermekeit tanítani, milyen jó tanáccsal látja el őket?
– Segítem őket, a buktatókra felhívom a figyelmüket, de ha nem lennének tehetségesek, minden hiába volna.
Melyek a legfrissebb tervek?
– Az idén ősszel nekiállunk egy vadonatúj, tematikus albumnak. Száz év magány lesz a munkacíme.
De köze nem lesz Marquezhez?
– Sőt, Orbán Viktorhoz se. Csodálatos dolog, hogy a regényt nem ismertem, de amikor tanakodtam a lemez címén, ez ugrott be. Rá egy hétre Orbán Viktor lenyilatkozta. Ez nem egy olyan lemez lesz, melyben a siralmainknak adunk hangot, hanem megpróbálom megfogalmazni azt, hogy bár a magyarságot megpróbálták a történelem színpadáról lesöpörni, nem sikerült. A lemezen erről a száz évről szeretnék szólni, hogy mi lehet a titka a magyarságnak, hogy a Kárpát-medence közepén, egy nagy olvasztótégelyben sikeresen meg tudtunk maradni, és arra is látunk lehetőséget, hogy a nemzetet is erőfeszítések árán közelebb hozhassuk egymáshoz.
Véletleneket emlegetett. Hisz abban, hogy véletlenül történnek a dolgok vagy minden felülről irányított és eleve elrendelt?
– Nem vagyok a predesztináció híve, de nem tudhatom. Az biztos, hogy van egy felsőbb akarat, ezt lehet Istennek hívni, az ateisták hívhatják természetnek vagy valamilyen erőnek, de hogy létezik egy olyan természetfölötti dolog, amely irányítja és igazgatja a világot, ebben majdnem biztos vagyok. De ez az erő megadja a lehetőséget, amellyel ha valaki tud és akar élni, akkor élhet vele. Én számtalanszor éreztem a Jóisten segítő kezét, ugyanakkor ha én nem tettem volna valamiért, akkor esetleg nem értem volna azt el.
Ön boldog ember?
– Abszolút.
