Napszentület

Születés, szerelem, katonaság, házasság, halál – egy élet legfontosabb állomásai elevenedtek meg a balánbányai Ördögborda Néptáncegyüttes legújabb előadásában. A Napszentület című, az erdélyi Mezőség sokszínű népdalkincsét és táncanyagát felvonultató produkcióval az Ördögborda beutazta a Kárpát-medencét, és az előadást Vajdaságban a péterrévei Tisza Mente Közművelődési és Népművészeti Egyesület látta vendégül. A turnét a budapesti Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesület szervezte.

Sándor Csabával, a balánbányai együttes vezetőjével beszélgettünk hitről, példamutatásról, Kallós Zoltán csodatetteiről.

Az Ördögborda ezzel az utazó műsorral köszönti a 91 éves Kallós Zoltán néprajztudóst. Hogyan lett ő az Önök mentora?

– 1979-ben kerültem Csíkszeredába, ott ismertem meg a táncházmozgalmat, majd Kallós Zoltán szakmai irányítása mellett kezdtem el én is kutakodni. Hozzá úgy mentünk, mint haza. Tőle tudtuk meg mindig, hogy mikor, hova, kihez kell menni. „Most menjetek ki Visába a hétvégén, csendesen, ne sokan, mert ott lakodalom van.” Így ismertem meg a Mezőséget, Széket, Kalotaszeget. 1989-ben tértem haza Székelyföldre Kolozsvárról, ahol tanultam, és azonnal elkezdtem szervezkedni: először a szülői háznál táncoltunk, majd táncházakat és bálokat szerveztünk. 1995-től a balánbányai Tanulók Házában is tanítom a táncot – ebből a szeretetből született az Ördögborda. Zoli bácsi folyamatosan erősítette bennem a hitet, de az első hat rend mezőségi ruhát is tőle kaptuk. „Nincs ruhátok se? Vidd el a gúnyát a leánykáknak, hogy tudjanak felöltözni.” Nagyon sokat köszönhetek neki, a pályám az ő példamutatása révén vett fordulatot: eredetileg geológus vagyok, de a néptáncnak szentelem az életemet idestova 30 éve. Zoli bácsi pedig 91 évesen is egyszerű emberként éli az életét, de frissességének köszönhetően még mindig csodákat művel.

Ön szerint mi az ő elévülhetetlen érdeme néprajztudósként?

– Zoli bácsi az erdélyi balladakincs legnagyobb ismerője. Jó néhány évet élt a moldvai csángóknál is. A Kodály Zoltántól kapott magnóval járta a falvakat, gyűjtötte a balladákat, és ezer meg ezer ember sorsát tudta úgy, hogy azok nem csak egy széljegyzet voltak a füzetében. Akkora zenei anyagot hagyott ránk, amely felbecsülhetetlen. Ahogy ezt kimondom, úgy leszek én egyre kisebb.

A Napszentület rendhagyó néptáncprodukció. A zene és a tánc nyelvén történeteket mesél. Mi volt az alapötlet, amelyből megszületett?

– Három évvel ezelőtt, Ürmösi-Incze Hunor koreográfus barátommal kezdtük el a pletykát erről. Én egy olyan színpadi művet szerettem volna, amely a Mezőségből táplálkozik, és valós történetek eltáncolásával felöleli a születést, a keresztelőt, az esküvőt, a halált. Ehhez választottunk négy helységet, azaz Magyarszovátot, Válaszutat, Ördöngösfüzest és Széket, mert ezekhez tudtunk történeteket is társítani: a széki lányt, aki szerelmi bánatában 1971-ben beugrott a kútba, a válaszúti, erőszakkal elvitt katonákat. Az a visai menyasszony is szerepel benne, aki összeveszett a vőlegényével, majd nemsokára a mócsi piacon megismerkedett egy fiúval, de a lakodalmukon a régi szeretője visszalopta a lányt – én ismertem is ezt az asszonyt. Marcsiék (Ürmösi-Incze Mária Terézia koreográfus – a szerző megj.) szolgáltak ugyan útmutatással, de szabad kezet is adtak a gyerekeknek, akik a péterrévei előadáson is rengeteg meglepetéssel szolgáltak.

Évek óta azon dolgozik, hogy a néptánc- és népzeneoktatás a hagyományos iskolai rendszerben is helyet kapjon. Van egy iskola, ahol ezt ki is próbálhatták. Milyen eredménnyel?

– Néptáncunk és a dalaink többet érnek annál, mint hogy tánccsoportokban heti egy-két alkalommal tanítsuk a gyerekeknek. Fontos lenne, hogy már óvodáskorban kialakuljanak a néptánc személyiségformáló, identitáserősítő hajszálgyökerei, ezért ez az elképzelés az alapozó néptáncról, a gyermekjátékokról szól. A gyergyóremetei polgármesternek köszönhetően ezt az elképzelésünket tesztelhettük is iskolai keretek között, amikor 2010-ben szabadon választott tantárgyként 3 éves próbaidőszakra néptáncoktatást indítottunk óvodások és alsósok számára. Az ötlet sikerét bizonyítja, hogy azóta folyamatosan tanítunk ott, sőt máshova is sikerült elvinnünk ezt a kezdeményezést – öt év után egy tanítványom vette át tőlem ezt a munkát, ő már ebből is él.

A tánclépések és dallamok mellett mire tanítja meg a gyerekeket a néptánc és a népdal?

– A néptáncnak köszönhetően a gyereknek nemcsak a teste, de az esze is mozgásban van, kombinatorikára, sorrendiségre tanít, és tartást ad. A néptánc egy életvitelt is jelent, amely nagymértékben meghatározza egy fiatal személyiségének a kialakulását. A néptánc az élmények, barátságok révén lelkileg, a hallás, a ritmusérzék és a térlátás fejlesztésével pedig fizikailag is gazdagít. Amikor én legényke voltam, még rendszeresen voltak bálok, és a lakodalmak is hagyományosak voltak, nem mesterségesen élt a hagyomány. Adok egy példát. Visában voltunk bálban. Táncoltunk, az öregek is. Én, a 23 éves ifjú ember 10-15 perc tánc után csuromvizes lettem. Mellettem a 70 éves Jóska bácsi úgy táncolt el 40 percet, hogy annak íze, stílusa volt – ezek a mi gyökereink. Mi mindannyian kis népek vagyunk errefelé, simán elsöpör bennünket egy kis szellő, ha nincsenek erős gyökereink.

A tavaly 20. születésnapját ünneplő balánbányai Ördögborda Néptáncegyüttes megalakulásának gyökere az 1996 és 2010 között az Égtájak Iroda által évente megrendezett Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozójához nyúlik vissza. A 2012-es Fölszállott a páva műsorban közönségdíjas, Sándor Csaba és Ágnes vezette együttesnek a két évtized alatt 266 erdélyi és 209 külföldi fellépése volt. A vezetők és a fiatalok a nagy elődök nyomán kutatják, őrzik és adják tovább a sokszínű magyar népdal, népzene, néptánc még fellelhető, megosztandó értékeit – ebben az elhivatottságban nyújtott számukra támogatást Kallós Zoltán munkássága, erkölcsi és szakmai segítsége. A néprajztudós a november 25-ei, Válaszúton megtartott premieren azt üzente a hagyományápoló és hagyománytisztelő magyar fiataloknak: addig maradhatunk meg magyarnak, amíg magyarul táncolunk és magyarul énekelhetünk.

Ürmösi-Incze Mária Terézia, koreográfus: „Történeteket fűztünk bele a koreográfiába, ezért született táncszínházi produkció. Arra is gondoltunk, hogy meg kell a gyerekeket is mutatni egyenként, mert egy általános néptáncos koreográfiában még a szólótáncban is csak táncosként mutatkoznak meg. De ha elmegyünk egy faluba, ott pontosan tudjuk, hogy kinek milyen élete, sorsa van: van, akinek sikerült párt választania, másnak a szülők választottak, valakit elvittek katonának, valakit nem – ezeket a különböző sorsokat szerettük volna megmutatni. Az élet nem olyan egyszínű, mint egy tánckoreográfia, ahol mindenki egyformán csapja a lábát, és mindenki szépen énekel. Az élet nem ilyen: az emberek és a sorsok különbözőek, és mi ezt szerettük volna megmutatni.”