A legigazabb és legszomorúbb Szilveszter az apostol. Minden baj éri. Tehetsége és sorsa beteljesítik egymást. Pontosabban a költő keserűségét és csalódottságát teljesíti be a hős sorsa. Szegény Szilveszter, ha nem ponyván, hanem bársonyon született volna, tán jobb sorsot élhetett volna meg. De juthat-e jobb sors annak, aki mindenkitől eltérő élességgel látja a társadalomban az igazságtalanságot, egyenlőtlenséget, akit tehetsége mindenki fölé helyez, akiben mindenkinél erősebb a segíteni akarás, ugyanakkor arra, ami az embereket mozgatja, függetlenül attól, hogy ponyván vagy bársonyon születnek, nincs tekintete. Petőfi hőse Petőfi. Hősének sorsa a költő sorsa. Ha nem vész nyoma, akkor az örök elégedetlenség jut neki osztályrészül. Ebben nincs feloldozás. Áldás és átok, hogy nem tud szabadulni éleslátásától, ami vakságát is okozza: azt, hogy nem lát ki a fejéből, mindennemű kompromisszumra alkalmatlan.
Szilvesztert, az apostolt megsemmisíti az ember boldogsága, az ember Szilvesztert pedig boldogtalanná teszi közösségi küldetése, apostoli szerepe. Ilyen sorsot senki nem akar. Tanulságos történet, minden zendülő lélek számára fontos olvasmány. Segít megérteni azokat, akik nem választanak emberi és apostoli szerepük között, de ha választani kényszerülnek, akkor az előbbit választják.
*
Ugyanarra a rugóra jár az 1984-ben és az 1996-ban készült Coen-film, a Véresen egyszerű és a Fargo. Nem árt felidézni, hogy soha és semmi sem alakul a tervek szerint. Vagy az is lehet, hogy mindig és minden a tervek szerint alakul, csak nem tudjuk, mi a terv. Velünk vagy ellenünk. Kicsit a romlott, a kapzsi, a jámbor és balfék között egyensúlyozó, az erőszakos, az együgyű világába csöppenünk, nagyokat hahotázva, míg az események véletlenszerű vagy végzetszerű sora rá nem döbbent, hogy bármikor helyet cserélhetünk akármelyik szereplővel. Nem árt észben tartani, hogy rosszkor rossz helyen lenni ugyanolyan életveszélyes, mint egy szimpla pénzszerzési tervet kiagyalni, vagy féltékenységből bosszút forralni. Kivételt csak a várandósságában állandóan éhes helyi seriffnő képez, aki hatalmas pocakjával és ártatlan mosollyal feltett kérdéseivel halad előre, furakszik előre az igazság felé. Frances McDormand Marge Gunderssonja kivételes hős, akiben a bölcsesség megértéssel párosult, de a megértés az ő világában nem jár feloldozással, éppen ellenkezőleg. Marge Gunderssonra gondolni annyi, mint helyretenni a dolgokat, megkapaszkodni a mindennapokban, mielőtt saját esztelen terveink miatt – a végzet, a véletlen vagy éppenséggel a hübrisz formájában – el nem romlik minden.
*
Michael Caine nem volt még negyvenéves, amikor eljátszotta Carter szerepét a Get Carter című filmben. Az 1971-ben készült akcióthriller semmiben sem hasonlít ahhoz, amit így nevezünk. Ez nagy szerencse. Ahogyan a későbbi változatra sem hasonlít, ami szintén nagy szerencse, mert a történet van olyan jó, hogy érdemes legyen megnézni. Sok oka lehet annak, amiért ezt a filmet érdemes felidézni, de mindegyiket hagyjuk el, és összpontosítsunk valami másra – összpontosítsunk arra, hogy 1971-ben hogyan néztek ki a férfiak és a nők. Teljesen megdöbbentő élményben lehet részünk, mert arra kell rádöbbennünk, hogy nem a kigyúrtság teszi a férfit, és nem a műanyag teszi a nőt, nem a látvány, hanem a sejtetés teszi az erotikát, és hogy a legbátrabbakat és legokosabbakat is utoléri a golyó, ha dicsekedni jobban szeretnek, mint igazságot szolgáltatni – nevezzük előkelőbb nevén a fivérgyilkosokon állt bosszút.
*
A kis dolgokért érdemes felkelni reggelente. A világmegváltás is fontos, de a belső béke megleléséhez nem árt felidézni, hogy a nagy igazságok a kis kocsmák zugában rejlenek, ahová bármikor bezuhanhatunk. Nem létezik a banánhéjt vagy földindulást kizáró társadalmi kibiztosítottság. Legalább elvi szinten nem árt felidézni azt, ami a nehéz pillanatokon átsegíthet. A számos önjelölt nagyokost úgy érdemes hallgatni, ha közben nem feledkezünk meg a valódi bölcsességről, amit kevesen adnak a kezünkbe. De a kevesek között ott van Hrabal és a Házimurik.
*
Egy hős dédunokájának lenni nem rossz dolog.
Ebből azonban még nem következik semmi jó. Magától értetődőnek tűnő előjogok és téveszmék zárt világában múló élet juthat osztályrészéül annak, aki egy hős dédunokája. De úgy is alakulhat, hogy ez a világ nem előjogokon, hanem kötelezettségeken alapul, és nem téveszmék, hanem meggyőződés uralja – nem elsősorban a genetika, hanem a nevelés a döntő, legalábbis elhihetjük ezt, és Pázmány Péter javára írhatjuk, ha Zrínyi Miklósról van szó. Arról a dédunokáról, akinek dédapja, a szigeti hős romlásnak induló nemzetét saját hősi önfeláldozásával menti meg Isten haragjától. A dédunoka alázatos hitét magánéletének tragikus sorscsapásai és a politikai mellőzöttség sem törték meg, pedig inkább gondolta, hogy politikus, és kevésbé azt, hogy költő. Eljátszhatunk a gondolattal, hogy isteni gondviselés volt az, ami egyéni boldogtalanságát és ambíciói beteljesületlenségét okozta, mégpedig azzal a céllal, hogy megírja a Szigeti veszedelem és Az török áfium ellen való orvosság című műveket. Amelyek nem egyszerűek, fiatal korban olvasva nem is élvezetesek, nem olvasmányosak, nem szórakoztatóak. Zrínyihez, a költőhöz, hőséhez – Szigetvár hőséhez, dédapjához – és Zrínyihez, a politikushoz és katonához fel kell nőni, hozzá kell öregedni, hozzá, aki sohasem öregedett meg. Véletlenül jöttem rá erre, miközben a könyveimet pakoltam. Ha helyet akarok az újabbaknak, bizonyos könyvektől meg kell válnom. Így akadt a kezembe Zrínyi. Nem gondoltam rá azóta, hogy leraktam a vizsgát, amelynek keretében őt is olvastam. Ahogyan ott ültem a szőnyegen, körülöttem a selejtezésre ítélt kötetek, olvasni kezdtem. És nem értettem, miképpen volt lehetséges, hogy ennyi éven át eszembe sem jutott. El is döntöttem, hogy körbejárom ezt a „hős”-kérdést – amikor nem a maszatolás volt a lényeg, hanem… címmel. Természetesen soha nem lett belőle semmi.
*
A minap azt mesélte egy anyuka, amikor meglátta a kezemben a Szigeti veszedelem című könyvet – vágtam át vele a könyvtár udvarán –, hogy ő ezt nem is olvasta az egyetemen. Csodálkozásomra, hogy nem volt kötelező (unalmas, érthetetlen és felfoghatatlan), azt válaszolta, hogy többet foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy Micimackó fiú-e vagy lány. Nem firtattam, hogyan függhet össze a kettő, óvakodom minden kérdésfeltevéstől.
Viszont erről eszembe jut Lindsay Mattick, aki szintén dédunoka, méghozzá annak a katonának a dédunokája, aki megvette a Milne által megírt mackót. Bár ez így elég sután hangzik. Hiszen Milne írta meg a mackót. A világ azonban ilyen, amilyen – Bovaryné is lehet fontosabb, mint Flaubert, minden csak nézőpont kérdése.
Nagy szerencsénk van, ha olyan nagy szabadságban élünk, hogy nem nézőpontot kell választunk, hanem művet, önnön szórakozásunkra, épülésünkre, kedvünk jobbá tételére, mindennapjaink elviselésére. Mindazoknak, akik ilyen nagy szabadságban élhetnek, a fentieket tudom javasolni 2019-re.
