A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének legutóbbi tanári továbbképzése Az identitás határán címet viselte. Többek között Korenchy László, a VMPE alelnöke tartott előadást a témáról, mindenekelőtt épített örökségünkről.
A nemzeti parkok mellett elsősorban a várakról volt szó. Melyek ezek?
– Kevesen tudják, hogy Vajdaságban 17 vár létezett. Ezek közül sokat teljesen elfelejtettünk, valamelyik romokban áll, vagy más funkciót tölt be. Hány várat tudnánk felsorolni ezek közül: Bács, Pétervárad, Zimony, Titel, Kevevára, Óbecse, Versec, Dombó (Rakovac), Marót (Morović), Ürög, Szalánkemén (Stari Slankamen), Rednek (Vrdnik), Cserög (Čerević), Nagybecskerek, Szabadka, Zombor, Berekszó. Ha szétnézünk a Vajdasággal határos területeken, további kilenc várat tudunk felsorolni, Galambóc (Golubac), Szendrő (Smederevo), Szabács (Šabac), Lászlóvára, Újlak (Ilok), Erdőd, Orsova, Temesvár és Atyha.
Ezenkívül szó volt a középületekről is, amelyek szintén jelentős műemléknek számítanak.
– Ilyenek például a megyeházák Zomborban és Nagybecskereken, valamint a városházák, a szabadkai, a zentai, a magyarkanizsai, az újvidéki és az óbecsei. Ezek mind-mind építészeti remekművek. Ezenkívül meg kell említenünk a magyarkanizsai postapalotát is. A legtöbb jelentős építményre sajnos nem viselnek gondot, úgy mondanám, hogy elszürkültek ezek az értékek, minden szempontból.
Az identitás határán – A VMPE tanári továbbképzése (Fotó: Albert Éva)
Ide sorolta továbbá a kaszinókat is. Miért?
– Kevesen tudják, hogy a kaszinók kulturális-művelődési intézmények voltak. Az egyik legszebb ilyen épület a szabadkai könyvtár, de itt van még a magyarkanizsai kaszinó, melynek épületében jelenleg könyviteli szolgálat (sdk) működik, vagy a zombori kaszinó, amely a mai napig megőrizte eredeti rendeltetését. Ugyanígy például Redneken a mai napig áll a kaszinó, szépen rendbe téve. Itt egyébként két kaszinó is volt, a régi a bányászok művelődési és szórakozási igényeit elégítette ki, az 1800-as évektől.
Mondhatjuk azt, hogy ezek az épületek a kultúránkhoz, ezáltal az identitásunkhoz tartoznak, mégis elmegyünk mellettük, és nem is tudunk róluk. Jelenthet-e ez valamiféle törést az identitásunkban?
– Természetesen igen. Sajnos a köztudatból kikoptak, hogy ezek milyen jelentős kulturális központok voltak. Ennek megvannak a gyökerei. Száz évvel ezelőtt még az ábécéskönyveket is lecserélték az iskolákban. A szigorúan ellenőrzött tantervekből minden ilyen jellegű anyag ki van húzva, ezáltal nem tudunk róluk. Az volt az elv, hogy a múltat végképp eltöröljék. A történelem 1920-ban, majd 1945-ben kezdődött. Ami előtte történt, azt el kellett felejteni. Ilyenek voltak a tankönyvek. Viszont egy-egy településen még élnek ezek az emlékek a köztudatban. Még nekem is mesélt róluk a nagyapám. Fontos lenne ezeket újra felfedezni, megtudni, hogy mindez a miénk volt. Az őseink alkották, gondot viseltek rá, és nagy becsben tartották. Csak gondoljunk a Karlócai Gimnáziumra. Azt mondják, hogy ez a legnagyobb szerb gimnázium, de vajon tudják, hogy Pártos Gyula budapesti építészmérnök tervezte? Ha jobban megnézzük a gimnázium épületét, rájövünk, hogy valóban a magyar szecesszió elemeit tükrözi vissza. Gondoljunk csak a festésre, ami barna és drapp. Semmilyen bizánci vagy más elemeket nem látunk rajta. Az építészmérnök kizárólag magyar nemzeti értékekben gondolkozva tervezte meg az épületet.
Sóskopó (Fotó: Lukács Attila)
Történnek-e arra irányuló törekvések, hogy visszahozzák ezeket az értékeket a köztudatba?
– Említettem például a magyar tervezésű oktatási intézmények épületeit, köztük a Julianus-iskolákat, amely egy egész rendszert képezett. Valamint, amit még vissza akartak hozni, azok az üdülők és népkertek. Ami ezek közül megmaradt, az a magyarkanizsai és a zentai. A szabadkait viszont nagyrészt átrendezték. Sokan nem tudják, hogy Temerinben is volt fürdő, amelynek vize egyenértékű volt a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőével. Tipikus példa a magyarkanizsai Vigadó épülete, amely a helyi Népkertben volt, és a mai napig áll lerombolva, üresen. Emellett az óverbászi Erzsébet liget is romokban hever. Tízévente történik egy-egy próbálkozás a rendbehozásra, de ezek az ötletek sajnos mindig valahol megakadnak.
Miért történnek ezek a megakadások?
– Egy köznapi megfogalmazást használnék, miszerint a szomszéd házát nem meszelhetem be. Tehát elsősorban a tulajdonjogi kérdésekkel van probléma. Például a kanizsai Vigadó a szerb állam tulajdonában van, és ebből kifolyólag hiába szeretnék magánpénzekből felújíttatni. Ugyanez vonatkozik a régi egyházi épületekre is. Ne felejtsük el, hogy az iskoláink közül nagyon sok egyházi oktatási intézmény volt. Csak néhányat említenék, például a martonosi iskola, a magyarkanizsai központi iskola, a péterrévei vagy a nagybecskereki iskolák. Itt először is visszaszolgáltatást kellene véghez vinni, és utána lehetne bármilyen felújításhoz hozzákezdeni.
Rednek vára (Fotó: Pecze Rózsa)
Identitásunknak több része van, többek között az anyanyelv és a kultúra. Lehet azt mondani, hogy ezek az épületek szimbolizálják mindezt?
– Nézzük meg például a szabadkai városházát. Az egész épület a népi művészet visszatükröződése. Vagy például a váraink a barokk, a magyar reneszánsz vagy a szecesszió jegyében épültek. Ezeken kívül az egyik legfájóbb épített örökségünk a belcsényi kastély. Ezt Spitzer Ede tulajdonából vették el, de nemcsak a tulajdonosa volt magyar, hanem az építészmérnök is. A kastélyt Seindl Imre és Alpár Ignác tervezte, utóbbi egyébként a magyar Országháza tervezője is. Ennél magyarabb vonatkozása nem lehet valaminek. A beépített vitrázsok Róth Miksáéi. Ezek már teljesen tönkrementek, egyetlen üveg sincs meg belőlük, pedig a nagyságukat nézve egy-egy ilyen vitrázs ma akár több százezer eurót érhet. Akarattal hagyták tönkremenni az épületet, annak ellenére, hogy műemlékvédelem alatt állt.
A péterváradi vár
Ugyanazon tervezőktől hasonló épületekkel találkozhatunk tehát akár külföldön is?
– Ha végigmegyünk a Kárpát-medencén, ugyanezeknek az építészeknek a munkáját találjuk sok helyen. Például Székelyudvarhelyen vagy Varasdon, Nyitrán vagy Kassán. Az egész országban dolgoztak, hazahozták az építészeti megoldásokat és díszítéseket, vagy innen vitték oda. Ha megnézzük a már említett üdülőhelyeinket, például Palicson, ami még megmaradt belőle, ugyanezt megtaláljuk kicsit nagyobban Buziásfürdőn, félúton Székelyföld felé. Ugyanazokkal a motívumokkal találkozunk Szovátán, a régi villanegyedben. Borszéken a villatelepen 64 olyan épülettel találkozhatunk, és mindegyiken azt látjuk, hogy otthon vagyunk. Az előadásomat úgy kezdtem, hogy egy gondolatébresztő, ismeretterjesztő munka, a teljesség igénye nélkül. Sok más épület van még, amelyek nem fértek bele ebbe az előadásba.
Nyitókép: Korenchy László előadása (Fotó: Albert Éva)
