Sokszor fájlaljuk, hogy a mai közbeszédből, főleg a fiatalok nyelvéből mintha kikoptak volna a szólások. A fiatal generációk egyszerűen nem ismerik azokat a szólásokat (közmondásokat, átvitt értelmű állandó szókapcsolatokat), amelyeket szüleik, nagyszüleik adott beszédhelyzetben minden gond nélkül használtak. Sok mindennel magyarázzák ezt a jelenséget. Mindenekelőtt az olvasás hiányával, elsősorban a klasszikus irodalmi művek olvasásának hiányával, a szókincs elszegényedésével, a régebbi korokra jellemző ismeretanyag elhalványodásával és még ezernyi más okkal. A pedagógusok sokat fáradoznak azért, hogy minél több szólás bekerüljön a fiatalok fogalomkészletébe, ennek – a tesztlapok és feladatlapok szólásismeretre vonatkozó tanúsága szerint – már vannak látható eredményei is. Bár úgy tűnik, a szólások ismerete egyelőre inkább a passzív szókészletük körébe tartozik. Nem nagyon hallani olyan fiatalt, aki beszédjébe beleszőné például a falra hányja a borsót, a kerülgeti, mint macska a forró kását vagy a megütötte a fülét vagy éppen a szeget üt a fejébe közismert szólást.
A szólások aktív használata, régebbi szólások elhalványulása, sőt kiveszése és újak keletkezése éppúgy tükrözi a nyelv változásait, mint minden más nyelvi jelenség. Nagyon sok olyan szólásunk van, amelyeket ma már senki sem használ, csak szótárak őrzik ezek egykori meglétét. Érdemes ezeket a szótárakat tanulmányozni, igen hangulatos, kifejező példákra bukkanhatunk. Lusta, lomha emberről mondták, hogy csont van a hasában, iszákosról, hogy csizmájában sem szereti a vizet, a haszontalan foglalkozású emberre pedig azt, hogy délibábon aratást keres.
A szólások aktív használata, régebbi szólások elhalványulása, sőt kiveszése és újak keletkezése éppúgy tükrözi a nyelv változásait, mint minden más nyelvi jelenség.
A szólásokat akkor tudják legjobban megjegyezni a fiatalok, ha értik a jelentésüket, tudják mihez kötni. A nem enged a 48-ból szólást könnyen megjegyzi az a fiatal, aki a ’48-as szabadságharchoz tudja kapcsolni, a kiteszik a szűrét szóláshoz szükség van némi ismeretre a néphagyomány köréből. Mindenekelőtt arra, hogy tudja, mi a szűr, a tornác, a veranda, és arra, hogy mi volt a szimbolikus jelentése annak, ha az a bizonyos szűr a ládából vagy éppen ellenkezőleg, a tornác alól került elő. Sok szólás átvitt jelentése könnyen kikövetkeztethető az eredeti jelentésből. A kerülgeti, mint macska a forró kását szólás megértéséhez éppen elegendő, ha valaki megfigyeli a házi kedvencet, hogyan viselkedik, ha forró étel kerül a közelébe.
Sok szólásnál és közmondásnál azonban már elhomályosult az eredeti tartalom, így ezek nehezebben megjegyezhetőek. A közös lónak túros a háta közmondás esetében a leggyakrabban előforduló félreértés a túros (sebes) szóval fordul elő, melyet gyakran túrósnak ejtenek-írnak, így viszont nincs értelme, mert a túrónak mint tejterméknek semmi köze sincs a közös lóhoz.
A szólások, közmondások a nyelv sajátos elemeit alkotják, sokat elárulnak az adott nyelvet beszélők gondolkodásmódjáról, világlátásáról, és szemléletesen, gyakran képszerűen, hangulati elemeket sem nélkülözve közlik a kívánt mondandót.
Nem könnyű a nyelvünkben közhasználatban levő sok szólás, közmondás elsajátítása a mai fiatalok számára. Talán a szólásmagyarázatok segítenének ebben, és élvezetesebbé is tehetnék a feladatot. Azt azonban egyáltalán nem mondhatjuk, hogy ma már nincs igény a szólásokra! Csak manapság a fiatalok inkább az (általuk) újonnan alkotott szólásokat használják, amelyek jelentéshátterével olykor a meglettebb korosztályok vannak bajban. Egy kicsit el kell például gondolkodni azon, hogy aki dob egy hátast, az valójában mit csinál. Hát elsősorban azt jelenti, hogy meglepődik, megdöbben. És mit jelent, ha valaki agyilag zokni? Némi leleménnyel kikövetkeztethető, hogy az ilyen személy – hagyományos módon megnevezve – ostoba, félnótás, tökfilkó.
Se szeri, se száma az új keletű szólásoknak. Ezek általában a szleng körébe tartoznak, de használati körük már sok esetben túlmutat ezen a határon, és a közbeszédben is használatossá váltak. Az eldobta az agyát (nagyon csodálkozik) még nagyon szlenggyanús, de ki ne használta volna már a fordítva megy az autópályán, a fagyi visszanyal, a farok csóválja a kutyát, kiütést kap tőle, felmegy a cukra, esernyő helyett használja az autót, elgurult a gyógyszere és további sok más új szólást? A tévében egy új szóláshasonlatot hallottam egy renitens módon viselkedő személyre vonatkozóan: rázta a piros lámpát, mint majom a banánfát. Ötletes a hasonlat, csak az a baj vele, hogy humoros hatása miatt lerontja a viselkedés okozta jogos megbotránkozást.
A szólások, közmondások a nyelv sajátos elemeit alkotják, sokat elárulnak az adott nyelvet beszélők gondolkodásmódjáról, világlátásáról, és szemléletesen, gyakran képszerűen, hangulati elemeket sem nélkülözve közlik a kívánt mondandót. Érdekes felfigyelni keletkezésük, elavulásuk, illetve az újonnan megjelenő szólások létrejöttének körülményeire, mint ahogy azokra a változásokra, amelyek az idők során szólásaink, közmondásaink használatában bekövetkeztek.
