A kamaszkor, serdülőkor, pubertáskor, tinédzserkor mind azt a fejlődési időszakot nevezi meg, amely elkerülhetetlen a felnőtté válás útján, tehát minden ember átesik rajta. Ez a fejlődési időszak az egyik legmozgalmasabb és legellentmondásosabb, sokak számára igencsak problematikus időszak. Az ekkor felmerülő problémákat, konfliktusokat sokan mélyen elrejtik a tudatalattiba, a megoldatlan serdülőkori problémák viszont sokszor rányomják bélyegüket a kapcsolatainkra, hatással vannak érzelmi életünkre, a későbbi életszakaszokra is. Nem mondhatjuk, hogy mindenkinél pont ugyanakkor kezdődik, hisz a nemi hormonok működésének kezdete az egyéni érési folyamattól függ, ezeknek hatására kialakulnak a másodlagos nemi jellegek, amivel párhuzamosan jelentős pszichikai változások következnek be például a gondolkodásban, az érzelmi életben, a pszichoszexuális viszonyokban stb.
A régebbi időkben általában 10–12 éves korban kezdődött, és nagyjából 16–18 éves korban ért véget. Manapság a modern, felgyorsult életvitel, a társadalmi változások, valamint a mai élelmiszerek minősége – amelyek mesterséges adalékanyagokat tartalmaznak – oda vezetett, hogy a mai gyerekeknél korábban kezdődik és később ér véget, elhúzódik akár 10–12 évre is. A folyamat bizonyos esetekben nagyon rövid idő alatt, akár fél év alatt is lejátszódhat, de elhúzódhat több éven keresztül is. Egyénenként változó a serdülőkori változások megjelenésének kezdete, sorrendje és tartama.
Ismert tény, hogy jelentős különbség van a lányok és a fiúk serdülése között, a serdülőkor kezdete, a fejlődési tempó és a változások tekintetében is. A lányoknál korábban kezdődik, a velük egykorú fiúknál általában két évvel később következik be. Pontosabban a szexuális érési folyamat megindulásával: a lányoknál a mellnövekedés, míg a fiúknál a hirtelen magasságnövekedés számít az első jelnek, amit a nemi hormonok termelődése indít meg.
A szakirodalomban az életkori szakaszok felosztásánál gyakori a klasszikusnak számító, három szakaszra való felosztás: I. prepubertás (10–12 év), II. pubertás (12–16/17 év) és III. posztpubertás (16/17–18 év). Sokszor a serdülőkorhoz sorolják az ifjúkort, az adoleszcenciát (18–24 év) is.
Ha a serdülőkor első szakaszát vizsgáljuk, a prepubertást, amit még kiskamaszkornak is nevezünk, azt olvashatjuk és tapasztalhatjuk, hogy a mai gyerekeknél 10 éves kornál korábban (6–9 évesen) is jelentkeznek a kiskamaszkorra jellemző tünetek, mint amilyenek a dacosság, ellenkezés, visszabeszélés, az önállóság igénye, hogy a korábban nagyon aranyos, szófogadó, simulékony gyerek követeli, tartsák tiszteletben a privát szféráját. A viselkedésben tapasztalható változások mellett a testi tünetek közül például a fokozott izzadás jelentkezik náluk. Óvatosnak kell lennünk azonban, amikor a kamaszkorra kenjük a gyerek viselkedésének megváltozását, mert megtörténhet, hogy más okozza, például valamilyen iskolai vagy családi történés miatt kerülnek a felszínre a neveltetésbeli hátrányok, hiányosságok. Vigasztalásul szolgáljon a „kiskamaszkorú” szülőknek, hogy ez az időszak még mindig könnyebben kezelhető, a dacos tünetek ellenére is, mint amikor teljében van a kamaszkor. A szülőknek, a velük foglalkozó felnőtteknek jól oda kell figyelniük, hogy megelőzzék a tizenéves kamaszkor súlyosabb problémáit. Ebben az életkorban, már a serdülőkor legeslegelején biztosítani kell a kellő odafigyelést, a határozott törődést és a szükséges magyarázatokat is. Akármennyire is nehéznek tűnik, figyelni kell rá, megfigyelni, hogy mit üzen a viselkedése. A gyerek viselkedése általában valaminek a hiányát vagy éppen az igényét fejezi ki, és ettől függ az is, hogyan próbáljuk mi, felnőttek kezelni a helyzetet. Nem szabad azt sem szem elől téveszteni, hogy minden gyereknek ugyanazok a szükségletei: az alapvető fiziológiai szükségletek mellett a biztonságérzet, a védelem, az érzelmi szükségletek – a bizalom, az elfogadás, a szeretet, hogy szeressen és szeretve legyen, a valahova tartozás szükséglete, hogy megbecsüljék… Bármennyire is nehéz feladatnak tűnik, meg kell próbálni minél több időt a serdülő gyerekre is fordítani, ez olyan idő legyen, amikor kizárólag rá figyelnek, persze a saját igényei szerint, különben újabb terep nyílik meg a konfliktusra. Nem a házi feladat közös megoldására gondolunk, hanem olyan közös tevékenységre, amit a gyerek szeretne. Ezeket a közös tevékenységeket kell kiskamaszkorban kihasználni beszélgetésekre, mert ebben az életszakaszban nagyon is fontosak, és megalapozzák a serdülőkor többi szakaszában még fontosabb egymás közötti kommunikációs csatornát. Biztosítani kell neki, hogy szabadon kérdezhessen, és nem szabad válaszok nélkül maradnia. Ha szidalmat kell kapnia a kamaszos viselkedése miatt, a szidás mindig magyarázattal társuljon, hogy mi a gond az adott cselekedettel vagy viselkedésmóddal, hogy milyen következményekkel járnak. Fontosnak tartom, még ha sokszor ellenállásba ütközik is, hogy a gyerekek ne céltalanul lebegjenek a szabadidejükben, és ne a számítógépes játék legyen az egyetlen és elsődleges dolog, amiben megtalálják önmagukat. Keressenek közösen hobbit a gyermek számára, vagy más időtöltést, amelyben kiteljesedhet, amit örömmel végez. Lehet az sport, tánc, kézműveskedés, barkácsolás, kertészkedés stb.
Amikor pedig a gyerek önállósági törekvéseivel szembesülünk, segít a helyzet megoldásában, ha a felháborodásunkat megfékezzük, és jusson eszünkbe, hogy valódi igényről van szó, hogy szüksége van az önállóságra. Mi, felnőttek segítsük ebben a törekvésében, például úgy, hogy nagyobb teret adunk neki, szabadságot és felelősséget is, hogy érezze és megtapasztalja, hogy megtiszteljük a bizalmunkkal, és szabad, önálló személyiségként kezeljük. Például egyedül menjen haza az iskolából, és ne mi várjuk az iskola előtt autóval. Az önállóság megtapasztalásában segítségünkre lehet a házimunkában való részvétel is. Tévhit, hogy a gyereknek csak tanulnia kell. Legyenek otthoni feladatai a ház és a család körül. Olyan tevékenységek, amelyek révén büszke lehet magára, és amivel az önbizalmát növelheti. Tehát jó dolog, ha leviszi a szemetet, de segíthessen barkácsolni, etesse meg a kistestvérét, vagy velünk közösen hozzon meg valamilyen kisebb családi döntést. Ha kiskamaszkorban sikerül jó kapcsolatot kialakítani a gyermekünkkel, sokkal könnyebb lesz a szülő dolga a későbbi, sokszor nehezebb időszakokban.
