A gyerekek különbözőek, ezzel senkinek nem mondok újat. Különböző a kinézetük, magasságuk, kiállásuk, ruházatuk, tanszereik állapota, érdeklődési körük, képességeik. Nincs két egyforma személyiség, két egyforma ember; és ez a gyerekekre is igaz. Ezért ugyanaz a pontszám a tudásellenőrzőn sokszor gyökeresen eltérő energiabefektetést jelent. A hármasba is fektethettek többet, mint egy ötösbe. A színötös, kommunikatív, bájos, olvasott tinédzser, akit szülei kicsi kora óta nyelvórára járatnak és nyaralni visznek, aki megkapja a vágyott iskolatáskát, farmernadrágot vagy mobiltelefont, és a nagymamája várja minden áldott nap a kedvenc ebédjével, hogy az iskola fáradalmait kipihenje, nem ugyanarról a starthelyről indul, mint a nevelőszülőtől nevelőszülőig költözködő kamasz, aki suli után ha elcselleng, estig senki sem keresi, sportra nem jár, mert minden hónapra nem tudnák kifizetni neki a tagsági díjat, és a fát behordja, ha meleg szobát szeretne. Álma, hogy ne veszekedjenek a felnőttek, akik épp gondoskodnak róla. Egy ilyen helyzetben nehéz sikeresnek lenni a tanulásban.
A törvény biztosítja a hátrányos helyzetű gyerekek számára a hátrányt kompenzáló intézkedéseket, de a gyakorlatban az elvárások hálója mégsem biztosítja az esélyegyenlőséget.
Kívülállóként, úgy tűnik, nagyon nehéz felmérni, hogy egy tanuló hátrányos helyzetű-e. A hátrányos helyzet többnyire statisztikai adatként jelenik meg a minisztériumi jelentésekben, esetleg ingyentankönyv formájában segíti a rendszer őket. Ezekkel a gyerekkel kapcsolatban sokszor merülnek fel viselkedési, tanulási problémák. A viselkedéssel kapcsolatos panaszok a nagyobb súlyúak, s ez érthető is, hiszen a következményeik is súlyosabbak a környezetre nézve. Miattuk a többiek sem tudnak odafigyelni az órán, a tanár nem tud eleget tenni kötelességének, és haladni a tananyaggal.
A hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének megteremtése tehát sok nehézségbe ütközik az iskola keretében.
A hátrányos helyzet valóban okozhat viselkedési problémákat és tanulási kudarcokat, de a pontos okok feltárása elsődleges ahhoz, hogy segíthessünk. Természetes, hogy ha észrevesszük, hogy egy tanuló éhezik, akkor először erre kell megoldást találni. A veszélyeztetett tanulók problémáinak megoldása nem az iskola hatásköre, de ezt jelezni kell a megfelelő szerveknek. A krízishelyzetben lévő, éhező, szomjazó, fázó, keveset alvó, kimerült gyerekkel kapcsolatosan teljesen lényegtelen, hogy halad az iskolában, először az alapvető szükségletek kielégítése a fontos. Probléma viszont, hogy fel kell ismerni, milyen az éhező, fázó, kimerült gyerek. Lehet, hogy folyton késik az első óráról, nem hoz magával uzsonnát, csak néha. Majdnem elalszik, nem tudja, miről van szó. Kérdésre azt feleli, elaludt, nem volt ideje uzsonnát venni, majd ebédel. A gyerek nem csont és bőr, semmi látható nyoma nincs annak, hogy ne lenne pénze egy kiflire. Lusta és trehány lehet? Csak ügyesen feltett kérdések, bizalmas beszélgetés során derül ki, hogy az apja elköltözött, az anyja dolgozik estig, és igen, ha nem aprít fát, nem hozza be és nem rakja meg a tüzet, akkor hideg szobában didereghet estig. Ha van, akiben megbízzon, akkor esetleg elmondja azt is, hogy nehéz ez neki, egyrészt azért, mert egyedül van szinte egész nap, másrészt neki nem teszi senki a főtt ételt az asztalra, hogy „Kicsikém, ebéd!”, hanem kiveszi a hűtőből, és melegíti magának. Ha nincs kedve, mert amikor úgy ér haza az iskolából, hogy leszidták, vagy egyest kapott, hiába tudja, megérdemelten, a hideg házban csak megnyomja a tévé gombját, és ücsörög egy kicsit úgy kabátban. Miután megpróbálta kiszellőztetni a fejét az iskolai élményektől, és nem kívánja a krumplipaprikást, eszik egy darab kenyeret.
Nem véletlenül van külön fogalmunk a mennyiségi és minőségi éhezésre. A tápértékben szegény étkezés nem olyan könnyen felismerhető, mint a rendszeresen nem táplálkozó gyerek. A hátrányos helyzetű gyerekek egy részére sajnos jellemző, hogy reggeli nélkül jönnek iskolába, és otthon sem részesülnek tápértékben gazdag meleg ételben, rendszeres ellátásban. Ezek a tényezők mind meghatározóan hatnak a tanuló iskolai pályafutására, eredményességére, a kortársközösségbe való beilleszkedésére.
A hátrányos helyzet nem egytényezős dolog, nem sorolhatjuk ebbe a csoportba csak azokat a gyerekeket, akiknek nincs kabátja, cipője. A mai hátrányos helyzetű gyerekek gyakran teljesen úgy néznek ki, mint a többiek; a bizalmukba kell férkőzni ahhoz, hogy megismerjük a sorsukat.
