Egy nagy bevásárlóközpont – közismert „magyar” nevén: pláza – elegáns üzleteiben sétálgatok, szemlélgetem a divatos ruhákat, cipőket. Már a harmadik üzletben járok, amikor felfigyelek arra, hogy a kiszolgálónők vagy elárusítónők – bár nem is tudom, hogyan nevezik ma azokat a divatos, fiatal hölgyeket, akik ott jelen vannak – kedvesen „tudok segíteni?” kérdéssel fordulnak hozzám. Csak nézelődöm, mondom, és ezután nem is foglalkoznak velem többet. Én viszont eltöprengek azon, hogy régebben nem ezt a „tudok segíteni?” fordulatot használták az üzletekbe betérő potenciális vásárlók megszólítására.
Régebben a „mit tetszik parancsolni?”, „mit parancsol?”, sőt még régebben a „miben lehetek szolgálatára?” kérdéssel fordultak a leendő vásárlókhoz. Mára teljesen kivesztek a vásárlók-eladók kommunikációjából a fenti sztereotip fordulatok. Vajon mi lehet az oka ennek, miért váltak archaikussá, milyen körülmények húzódnak meg e változások hátterében?
Gondolhatunk arra, hogy mai világ felfogásától teljesen idegen a „parancsol” vagy valakinek a szolgálata, a mai demokratikus szemlélet szerint ma már nem parancsol senki senkinek, nem is áll senki senkinek a szolgálatára, tehát nem észszerű ilyen megszólításokkal élni. Igaz, hogy ezeket nem is a szó szoros értelmében használták, hanem általánosan elfogadott formulák voltak vásárlók és eladók között. Fokozottan vonatkozik ez a „tetszikezésre”, mely szó használata bizonyos szituációkban máig megvan a magyar nyelvhasználatban, főleg anyaországi nyelvhasználók körében. Határon túli nyelvhasználók nem nagyon tudnak kibékülni a „tetszik” használatával. Nem tudnak eltekinteni a szó konkrét jelentésétől, és való igaz, hogy ebben a vonatkozásban nevetséges példák egész sorát lehet felhozni. Betegnek tetszik lenni? El tetszett felejteni? Ki tetszett önteni? – és sorolhatnánk számos képtelenül hangzó példát. Ezekben az esetekben azonban értelemszerűen nem a tetszik konkrét jelentésén van a hangsúly, hanem egy meghonosodott udvariassági fordulatot jelent. Számos tanulmány foglalkozik a tetszikelés kérdéskörével, részletesen kimutatva, milyen szituációkban, életkorokban, milyen társadalmi kapcsolatok esetén használatos, milyen stílusértéke van, és ebben a vonatkozásban az udvariasságon, a tiszteletteljes viszonyuláson, bizonyos távolságtartáson, a beszédpartner nem egyértelmű megszólítása miatti bizonytalanság feloldásán, esetleg fölé- és alárendelődő viszonyok tompításán van a hangsúly. A tetszikeléssel ezek szerint még egy jó ideig meg kell barátkoznunk, bár akármilyen tapintatosak is vagyunk, nem érdemes erőltetni az „el tetszett esni?” vagy „oda tetszett égetni?” esetében.
Az üzletekben tehát ma már senki nem óhajt a szolgálatunkra lenni, legfeljebb a segítségünkre. Bizonyos attitűdbeli különbséget érzékelhetünk a két megnyilatkozás között. A „miben lehetek szolgálatára?” egyértelműen jelzi a vásárló és eladó közötti nem igazán egyenrangú viszonyt, nevezetesen az eladó a vásárló igényeit hivatott kielégíteni; a „tudok segíteni?” formula viszont azt sugallja, hogy a tájékozatlan, az üzlet rendjében és a kínálat elrendezésében járatlan vevő az eladó részéről segítségre szorul. Ez esetben sem egyenrangú a viszony, s ez a viszony ebben a helyzetben a kiszolgáló javára billen el. Hiszen ő tudja, mi hol van, s nem a tévelygő, tétova, ide-oda járkáló vásárlójelölt.
Jó lesz tehát, ha megbarátkozunk ezzel az újabb vásárlói-eladói attitűddel, valamint azzal is, hogy a „tudok segíteni?” kérdés ebben a formában jóval többször hangzik el, mint a szokásos „segíthetek?”. Örüljünk annak, ha tényleg segítésről van szó, és nem arról, hogy – a magyar nyelv páratlan kifejezőképességét szemléltetendő – egy ironikus hangszínnel ejtett „tudok segíteni?” kérdés sugallata szerint a kedves vásárlónak sürgősen valahova máshova kéne távoznia.
