Mint 1989 óta minden évben, ebben az évben is január 22-én megünnepeltük a magyar kultúra napját. E jeles nap alkalmából a mostani nem mindennapi körülmények között is szívet-lelket melengető rendezvényeket, koncerteket, kiállításokat, irodalmi eseményeket tekinthettünk meg – a jelen helyzetnek megfelelően – leginkább a virtuális térben, és gyönyörű gondolatokat, verseket olvashattunk kultúránk sokszínűségéről, irodalmunkról, nemzeti nyelvünkről. Másnap, január 23-án az anyaországban a középiskolába készülő nebulóknak országos szintű felvételi teszt keretében kellett számot adniuk anyanyelvi jártasságukról, tudásukról.
Vajon hogyan sikerült? Elképedve tanulmányozom a felvételi teszt 5. feladatát, és csóválom a fejem. Latolgatom, hogy találtak-e a diákok a feladatnak megfelelően birtoktöbbesítő jellel ellátott szót, többes számú főnevet, egyes szám harmadik személyű birtokos személyjellel és határozóraggal ellátott szót vagy éppen egyes szám harmadik személyű múlt idejű igét a megadott szövegben. Idézem a szöveget:
„Egy ronta vitlározott a héren. Bár koltái még nem redéleztek, rámos kattyúja már csomborodott, mellette géres zebérek dengereltek. Verhes digáján bős cselenték kényereltek. A latus csámok verelyén szanda temerék kömöröltek.”
Nem a számítógép ördöge tréfált meg, nem is gépelési hibák tömkelege miatt nem lehet megérteni a szöveget, ez szándékosan így készült. Halandzsaszöveg, amelynek kapcsán számos elgondolkodtató kérdés merül fel bennünk. Kiindulhatnánk mindjárt abból is: az értelmetlen és érthetetlen betűhalmazokat miért nevezzük szónak? Annak idején az iskolában még azt tanították, hogy a szó a nyelvnek egy jelentéssel rendelkező egysége, talán még ma is érvényes ez a meghatározás. Az értelmetlen betűhalmazoknak még szófajuk is lehet? Hiszen a feladat szerint igét és főnevet is kell keresni a megadott szövegben, ráadásul nyelvtanilag konkrétan meghatározott formában. Az értelmetlen betűhalmazok tehát a példaanyag szerint ugyanúgy funkcionálhatnak, mint egy magyar nyelvű értelmes szöveg.
A feladatot még így is meg lehet oldani, tehát ha kizárólag abból a szempontból nézzük, hogy teljesíthető-e vagy sem az útmutatás szerinti elvárás, akkor igennel kell válaszolnunk. Jelen esetben azonban sokkal komolyabb kérdések is felvetődnek, amelyek mellett talán érdemes megállni és elgondolkodni. Miért nem konkrét, élő, létező, jelentéssel bíró szavakon, mondatokon, szövegen keresztül próbálunk megbizonyosodni arról, mennyire jártasak a tanulók a nyelvtan rejtelmeiben? A nyelvtani szabályok ismerete, az a mód, ahogyan a magyar nyelvben egymáshoz fűzzük szavainkat, mondatokat alkotunk, ahogy gondolatainkat kifejezzük, nyelvünktől függetlenül csupán értelmetlen ismeretanyag. A magyar nyelvben, mint tudjuk, a múlt idő jele a t, a többes szám jele a k, de ennek az ismeretnek csak akkor van értelme, ha közölni szeretnénk, hogy valami már megtörtént, illetve valamiből több van. Betűhalmazokhoz hiába illesztjük hozzá, attól még nem fog jelenteni semmit, sőt elveszti azt a jelentését is, amit a nyelvben betölt.
Talán új tanítási módszerek és számonkérési formák vannak kialakulóban? Ezek állnának közelebb a diákokhoz, ezeket a mai kor gyermekei jobban megértik? Így kell a mai világban az ismeretekről megbizonyosodni? Attól tartok, veszélyes vizekre evezünk. Nyelvünk rendszere, szókészletünk, nyelvtani szabályaink sok száz éves nyelvi fejlődésünk következményei. Akkor nyernek értelmet, ha rendeltetésszerűen, közlésre, kommunikálásra használjuk őket. Ha ettől az alapvető funkciótól megfosztjuk, kiüresednek, értelmetlenné, feleslegessé válnak. Anyanyelvünk elsajátítása, sőt minél magasabb szintű elsajátítása azt a célt szolgálja, hogy minél tökéletesebben tudjuk kifejezni érzéseinket, gondolatainkat, szándékainkat. Nyelvünk funkcióitól függetlenül mi értelme nyelvtani szabályokat tudni? A betűhalmaz nem lesz múlt idejű a múlt idő jelétől, és többes számú sem a többesjeltől. Gyerekeket érint a jelenlegi eset, akiknek nyelvi készségeit létező példákon talán hatékonyabban lehetne fejleszteni, mint értelmetlen betűegyvelegen.
Messzire vezető gondolatsort indíthat el a konkrét példa nyelvünk egészét illetően. Valószínűleg csak az ismeretek ellenőrzésének új, más módszertani megoldásáról van szó. Bár meglepő és elgondolkodtató, hogy az említett felvételi tesztfeladatok között még ezenfelül is van olyan feladat, amelyre a helyes választ értelmetlen halandzsaszavak kiválasztásával és a megfelelő helyre való beírásával lehet megadni.
