1.
„…váratlanul, angyali lények jöttek
elő, s fuvolán játszottak halk hangon.”
(Horváth Ödön: A fennsíkon)
Ars longa
A régi művészetek alkotói szimbiózisban éltek a természettel, és eszményi alapot adtak az emberi lélek fejlődéséhez, növeléséhez, ápolásához. Ez volt a mindenkori archaizmus, a klasszicizmusig terjedő patinás áramkörével, amely megfellebbezhetetlen esztétikai képleteket fejtett meg, alkalmazott és terjesztett el a mindenkori műveltségi területeken. A XX. század első évtizedeiben mind társadalmi, mind tudományos és művészeti színtereken a káosz és a rend elválaszthatatlan fogalompárok: ám mára egyre kevésbé ellentétes fogalmak lettek. Napjainkban pedig már összeszokottságban találkozhatunk a megszokott, öröknek hitt rendet megkérdőjelező destrukcióval: az ember önpusztító és a békés életét veszélyeztető, ellehetetlenítő romboló, a kizárólagosságokat hangoztató „erőszakos” jelenségekkel. A kommunikáció túlfejlettsége okán mára az is nyilvánvalóvá vált, hogy a rend megértéséhez szükségünk van a káosz fogalmának alapos kielemzésére, újraértelmezésére is. Mert, az ember mindig is fordítva akart lóra ülni. Fürkészné a valóságot: kívülről befelé.
Káosz és rend
A hétköznapi ember számára ma még a csillagos ég látványa is zűrzavarosnak tűnik. Holott a csillagfejtők és a csillagászok nézőpontja szerint, odafönt éppenséggel mindig minden a legnagyobb rendben zajlik. Mert önmagában sehol sincs csak káosz, vagy csak rend. Ám azt is tudjuk: a mindenség az emberi tevékenységhez köthető…
A művészet területén manapság azért is nehéz érdemeset alkotni, mert sok mindenben kételkedünk. Mert bizonytalanná vált mára minden, amiben hittünk: s így magunk is. A következmények nélküli cselekvések korában s nyomán mára a csalódottság túlzottan eluralkodik rajtunk. Ezért vagy a szkepszis, vagy a harsányság felé mozdulunk el: míg a realitások talaja szinte hiátusként jelenik meg. Immár vagy nem vonzódunk hozzá eléggé, vagy nem tudunk hinni a hibátlanságokban, a tökéletesben, a meghitt és makulátlan (meg)érzésekben. Ezért nyomozunk, tévelygünk vagy kalandozunk, és minden érzületünkkel az egyszemélyes értelmezések, a magánmitológiák felé, önmagunk megvalósításának az irányába mozdulunk el. Bátorkodásunkkal, az effajta nyugtalanító szubjektív tevékenységeinkkel mégis, valahol felkavarjuk a normalitást, a társadalmi rend nyugodalmas megrögzöttségét. Lehetséges, hogy elkülönültségünkkel kisebb-nagyobb károkat is okozunk a közösségünknek, olykor a világnak is. A művészet ugyanis korántsem ártalmatlan fegyvere az emberiségnek. Olykor használ, de olykor árthat is: ha az összezúzás, a destrukció irányába halad. Ha ugyanis fonákul kezeljük a dolgainkat, és egymásnak ellentmondó, tökéletlen és torzult új (esztétikai) koncepcióval bombázzuk az emberi intellektust, az nyugtalanító változásokat okozhat, esetenként komoly megbetegedéseket idéz elő: a lelkünkben.
Vétség a harmónia ellen
Ha pedig ellenirányban mozgunk, szemben haladunk a tisztátalan dolgokkal, akkor még inkább sebezhetőkké válunk. A tökéletességre vágyónak folyton akadályokat kell kerülgetnie, sallangokat, forgácsolásokat, esztétikai hibákat kell gyomlálnia, máskülönben hogyan közelíthetné meg az örök makulátlant? Azon létminőséget, amely magától értetődően zárt, ám nagyszerű? A kor rákfenéje, hogy mindig a tökéletességet ostromolja, és időről időre orcátlanul meg is kérdőjelezi annak létét, létjogosultságát... Az őrület, ámokfutás, ingerlékenység, a hiúsággal elegy tettrekészség, tettvágy… zöngétlen, asszociatív cselekvési receptúrákká formálódtak. A ma művésze megéli létének bizonytalanságait, s az egész világgal csetepatézva, bizonytalankodva hozza létre az alkotásait. Ha ez neki vigaszul szolgál, izgalmas is tud lenni. Ám mert rendkívül sokféle, elkülönült, szétszórt és ellentmondásos, szabálytalanul is működik, és ellenpontos egyéni vagy csoportos megnyilvánulásaival a kortárs művészet izgalmas tendenciáira, keresztpontjaira: ismételten a káosz és a rend kavarodásaira irányítja a figyelmünket…
Grafikus az ár ellen
Ilyesfélékre gondolhatott Németh Csongor, amikor úgy döntött, hogy a kipróbált, a jól működő elvek és a színtiszta receptúrák világában hozza létre saját művészi világát. Feltétlenül követve a nemes esztétika nyomvonalát, és az elmélyült keleties gondolkodás elvont, változhatatlan nyugalmi tisztaságát. Ezeket választotta a modern kor nyugati, európai művészete nyugtalanító változásai, forgataga ellenében. S mert az örök harmóniában, a makulátlan tisztaság hűvös misztikumában hitt, az érzékeny és árnyékolt érzéki esztétika vonzásában időzött el szívesen. Ahol a teremtés örök(ölt) szabályai az aranymetszés tükrében fogalmazódnak meg újra és újra.
Sok művészkortársa ellenében Németh Csongor nem a felhőtlen és kissé önző szabad művész pályáján indult el. „Rend a lelke mindennek”: inkább a letisztult esztétikum értéktárát használta, hasznosította. A harmonikus lét és a makulátlan művészi érzület csalhatatlanságában hitt, a tévelygő, bizonytalankodó, létkérdésekkel bajlódó vagy köldöknézegető, olykor agresszív nyomulási szándék pedig a legkevésbé érdekelte. Az örök szabályszerűségek meglévő tárházát tekintette hitelesnek, mérvadónak. A tervezőgrafika tökéletesen megfelelt a tiszta érzületek emberének.
Kiút
A folyton megújulásra késztetett művészet és a tudomány elsődleges találkozása a huszadik században jött létre a nagy informatikai fejlődés során. A 60-as években a számítógépes programokkal kísérletező, ingergenerált (generatív) művészet és kutatás nemzetközi szinten is elérhetőbbé vált. Ennek prekoncepcionált jelét a számítógépes szövegtördelés gyorsító hatása, kreativitási varázsa és a grafikai programok által kifejlesztett új vizuális-esztétikai koncepciók gyorsan generálható, gyorshasználatú lehetőségei adták meg. A kezdeti években csupán néhány, az eszköztárát felújítani képes hazai művésznél volt észlelhető a hatalmas minőségi ugrás. Hiszen a szocializmust erőltető elszegényedett Magyarországon még nehezen beszerezhető és méregdrága digitális technikák nélkül dolgoztak az iparművészeti, tervezőművészi szakmákban. Vagyis a zömében manuálisan készített grafikai tervezés miatt nagy a minőségi szintkülönbség a hagyományos eljárások és a kiszámíthatóság színtiszta gépi logikájával bíró esztétikai hatások között. A rohamosan változó digitális technológiai fejlődés azonban a kilencvenes évek elejére már elérhetővé vált, s eredményeképpen gyorsan fejlődött a számítógépes grafikai tervezés is. Tervezőgrafikusaink újabbnál újabb anyagokkal, eszközökkel, programokkal és technológiákkal kezdtek el dolgozni. Ma videó, fakszimile, szkenner, fénymásoló, internet és dinamikusan fejlődő s még tovább fejleszthető grafikai képalkotó rendszerek és lehetőségek állnak az alkotó rendelkezésére. Ma Magyarországon világszínvonalú grafikai termékek születnek: a határ a csillagos ég lett.
Vita brevis…
Németh Csongor a kilencvenes évek elején, az átmeneti grafikus-tervezői korban vált vérbeli alkotóvá, s választotta a folyton kísérletezés gyötrelmes útját. Nagy volt a kihívás, mert egy még kevéssé ismert és dinamikusan fejlődő ingoványos terepen kellett járnia, ahol keskeny átjárókon át közelíthette meg a precíziós művészi tökélyt. Alkalmazott grafikusnak, tipográfusnak hitte magát. Főként könyvtervezéssel, borítótervezéssel, műszaki szerkesztéssel, képfeldolgozással, de könyvillusztrálással, logó- vagy plakáttervezéssel is foglalkozott. Ám egyszerű tanult számítógépes grafikusnál jóval több volt. Elsősorban művészi hajlammal megáldott nagyszerű alkotó. Nemes lelkű Mester, a könyvgrafika igazi Mestere.
