Hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből…” (Apostolok cselekedetei 2.1-2.4)
Az alaposság a tisztánlátást szereti, a művészet pedig a lélek tisztán áradását szorgalmazza. Ahogyan a híres-neves szellemi műveltségükkel az ógörögök lettek Európa kultúrájának megújítói, úgy lett a megújuló nyugat-európai képi nyelvezet atyja a nagy Giotto di Bondone (1267–1337). Próféta volt-e, vagy csak sikeres úttörője az itáliai festészetnek? Ereje abban volt, hogy előre látta a kiutat. A megújhodások előfutára volt. Technikailag egyesíteni tudta a bizánci festészet szigorú kánonjait és a román kor ünnepélyességét. Kékes hátterű freskóin fedte fel a titkait: a jellegzetes emberi vonásokat és a lelki rezdüléseket a jól idomított modern geometriába ágyazta, azok a kulisszaszerű építmények szomszédságában remekül harmonizáltak egymással. Giotto szigorral építette fel a megújító jellegű festői világát. A fejezetekre szabdalt szentek vonulásának a kereszt árnyékában sok helyet hagyott. Az egyszerűségben is megfoganó ragyogó látomásait a kibontakozó perspektivikus elmélettel türelemmel egyeztette – így elsőként juthatott el a hiteles háromdimenziós látványábrázolásig. Amely mélységérzetet azonban teljes hitelességgel csak több évtized után a szerény és bölcs Mazaccio Szentháromság-kompozícióján láthatjuk maradéktalanul megvalósulni. Mert ő lett végül a háromdimenziós fülkés ábrázolásainak felkentje, a tűpontos perspektivikus viszonyok végső megfejtője, az érett reneszánsz első igazi nagymestere.
Ebből is látjuk, hogy nem pont időben történik minden. Mindenhez, ami jó, idő kell. Tudnunk kell, hogy a trecento művészete sokáig a keleti, azaz a bizánci típusú régi szíriai faliképek hatása alatt volt, és remekműveit erőteljes hatásuk által szaporította fel a mester. Azt is tudnunk kell, hogy a festői szakma még mélyen alá becsült mesterség volt, és hogy a megrendelő diktálni akart. Giotto harca a vallási alázatról és a harcos elismertségről is szól. Sikerének titka, hogy még idejében szakítani tudott a bizánci hagyományos ábrázolásmóddal. Felfedezései közül a legihletettebb a (még tovább kísérletezhető) perspektivikus rajz. Főpróbája volt: hogyan átörökíteni a távlati érzékelést. És a középkor embere hamarosan el is ámulhatott a már nem is oly lapos, megmozgatott figuráin, a fizikai távolságokat perspektivikus látszattávolságokkal felcserélő tudásán. Festőnk a szapora megrendeléseinek köszönhetően immár a többé-kevésbé szabályozott geometria viszonylag jól kiszámított eltávolodások által érzékelt látszatvizualitásával játszadozhatott. Elsősorban a szülővárosában, Firenzében, de Padova, Assisi és Scrovegni keresztény templomaiban, kápolnáiban is.
A LÉLEK KIÁRADÁSA A MŰVÉSZETBEN
Jézus szenvedéstörténetét türelemmel, átgondoltan, kánonba foglaltan, de kellő elemzői higgadtsággal, fennköltséggel és a teljes hitelesség költői szándékával kellene fürkésznünk. A híres kápolnakép-sorozatain a reménykeltő örömteli feltámadás ígéretének hiteles megjelenítése lehetett Giotto legfőbb feladata. Az örökléti állapotok tanait is sejtethette, mert rafináltan, a festményeibe elrejtett „előképekkel”, mintha folytonosan a Szentlélek kiáradását, reménységtüzét táplálta volna. Annak ellenére, hogy a pünkösdi Szentlélek kiáradásáról fennmaradt képe mára már nem létezik.
A Szentlélek a húsvét utáni hetedik vasárnapon aprócska lángként hullott Jézus tanítványaira. Úgy tűnik, e lángot Giotto mester belelátta több festészeti remekébe is. A lángcsóva ugyanis: hírvivés. E lángocskák angyalainak a testén, a kezén, sőt olykor a szárnytollain is következetesen fellobbannak. A padovai Scrovegni-kápolnában, a Jézus megkeresztelése című freskójának kéklő égboltnyiladékában jelenik meg az égből letekintve Gábriel arkangyal, és apró lángcsóvát lehel a megkereszteltre. Kevésbé szertartásos, mégis jelentőségteljes a Júdás csókja, avagy Jézus elfogatása mozgalmas jelenete. Az elfogatás katona szereplőinek kezében is lángcsóvák, fáklyák világítanak. A Krisztus siratása című nagyívű freskóján pedig a Krisztust siratók felett, az égen megjelenő zaklatott és zokogó angyal-lelkecskék között, Gábriel szárnyai most már lánggal égnek. Vajon tényleg lángolnak a szárnyai, vagy csupán a Szentlélek tüzét hordozzák magukon? Mesterünk máris előkészült a pünkösdi lélekkiáradás megörökítésére. Melynek ideje még el nem jött, de Giotto a jelképtára segítségével már gondoskodott arról, hogy a pentekosté rejtjelezett előhírmotívuma itt is szerepeljen.
A FELEDÉSEK KORA
Pünkösd élményvilága valójában még a kereszténység előtti időkből ered. Az ógörög khloráliák (Khlorisz – viruló) vagy a római floráliák (Flora – virág) is az örök tavaszt köszöntő ünnepi alkalmak voltak. S mi még hozzájuk képest is kishitű, feledékeny világban élünk: elfelejtjük a tavasz szépséges visszatérését, a megifjodás, az örök megújulás életörömét megünnepelni. Ne csodálkozzunk hát, hogy a tavasz sem rest, és örömünnepének az elhanyagolását gyakran a szélsőséges időjárás szeszélyeivel vagy érthetetlen lelki lelombozásokkal bünteti. A természeti léttől nemtörődöm módjára elidegenedtünk. A világégések kételkedővé tették az emberiséget, ő pedig lassacskán megfeledkezett az örömteli rítusokról, a hagyományápolt szokásokról, a közösségi népünnepélyekről. Később talmi divatozásokkal igyekezett helyrehozni, amit elrontott, ám rendre csődöt mondott. Ennek ellenére Dante poklába juttatta a természeti ünnepekből elősarjadt vallásos ünnepeket, amelyekhez eleink a termékenységvarázslás ősisége jogán oly erősen kötődtek és ragaszkodtak.
Örömteli hagyományaink legelső ünnepe lehetett egykor a tavaszköszöntés. A termőre váltás, a természetes lét, az életöröm: mezei virágkoszorúk készítése, májusfaállítás, pünkösdi királyválasztás, királynéjárás s más játékos termékenységvarázslások játékában valósult meg. A nagy múltú hagyományok követéséből az is kiderül, hogy pünkösdi zarándoklatok képezték a közösség megtartó magvát. Mert az egészséges lelki megújulás következetességének és szükségességének is meg kellett felelni. A lélekemelés és az együvé tartozás jegyében fogalmazódott meg a hajdani búcsújárások fogalma szerint régen és ma is. A zarándoklás rögzítő/megörökítő jellegű és egyben vallásos tartalmú is. A csíksomlyói búcsú hatalmas lelki élményként ver hullámokat a Kárpát-medencében. De gondolhatunk a međugorjei vagy a tekijai búcsúra is, mert a nemzetek békés együttélésének jó példái közé tartozik.
PANDORA SZELENCÉJE
A giottói szenvedélyeket ízeire szedtük, és már nehezen tudnánk hiánytalanul összerakni. Az ő varázslatos világképe mára megkövesedett. A mostani, ellentmondásos akarnokszemléletek miatt látszólag átformáltuk a lelki életünk. De az mintha laposabbra sikeredett volna mesterünk freskóképeinek lágy kék háttereinél. A modern kori materializmus a szenzációs mikrochipezett technokrata kultúra eklektikus előretörésével és a gyors technikák rendkívüli dinamizmusával immár átírta a múltunkat s a jövőnket. Pandora szelencéjét kinyitottuk: kalandos (tév)útra tértünk. A fejlődés nemzetközivé tette a látványvilágunkat is. Az ismeretlen, idegenszerű vagy nehezen felfogható dolgok jelentőségét felnagyítottuk, s ezzel megszűnt bennünk a meghittség varázsa. Hiába, az újfajta tudományos álláspontjainkkal manapság mindent meg tudunk magyarázni. De ez a fejlődés, amely a visszafejlődés intő jeleit is kimutatja, egyre szorongóbbá teszi a ma emberét.
Mintha megöltük volna Giottót: fel kellene újra támasztanunk, legalábbis a művészetbe vetett hitét.
