Milorad Dokmanac tartományi sportsegédtitkár ezzel várt a vajdasági sportolók egy csoportja tiszteletére rendezett keddi fogadáson:
– Neked is szólok, Ivana és edzője ma nem szeretnének nyilatkozni a sajtónak, ez a kérésük.
Kicsit kellemetlen, hisz ez volt az utolsó alkalom az olimpiai játékok előtt, mert azután amúgy is elzárkóznak a nyilvánosságtól. Az üdvözlést viszont illedelmesen fogadták, megköszönték a gratulációt az Eb-aranyért, majd amikor megkérdeztem, hogy mi az oka a titokzatosságnak, Goran Obradović csak ennyit mondott: Van rá okunk.
• Mégis, mikor utaztok?
– Ez nem titok, 13-án megyünk, a három nap elegendő lesz az alkalmazkodásra.
• Addig Újvidéken lesztek?
– Végig itt maradunk, jók a feltételeink.
• Felkészültetek a hét méterre?
– Semmit a méterekről. Légy szíves, elégedj meg annyival, hogy nagyon jól felkészültünk.
A széles mosoly azért ennél többet árult el. Azt, hogy nem ígérünk semmit, de éremért megyünk.
– Kösz, legyen, ahogyan elterveztétek. Felkereslek majd, amikor visszajöttök – mondtam búcsúzóul.
(fotók: Ótos András)
Milica Starović viszont, akit sokkal régebb óta ismerek, mint Ivana Španovićot, ezúttal is örömmel nyilatkozott. Az újvidéki kajakozónőnek, az utóbbi hónapokban történtek alapján, volt is miről szólnia.
• Hosszú munka áll mögötted. Elégedett vagy az előkészületekkel?
– Teljes mértékben. Ami megtehető volt, megtettük. A lehető legnagyobb támogatást kaptuk, ugyanolyat, mint a riválisok, hisz ugyanott edzhettünk, ahol ők is. Más kérdés, hogy itthon is lehetnének ilyen feltételek, egyelőre azonban csak álmodozhatunk arról, hogy lesz egy minden igényt kielégítő regattaközpontunk. Egyszer talán támogatást kapunk rá.
• Mikor utaztok?
– Még egy egyhetes portugáliai edzés áll előttünk, Rióba pedig a tervek szerint 11-én, négy nappal a versenyünk kezdete előtt érkezünk meg.
• A télen meséltél az olimpiai pályáról, és nem voltál elragadtatva. Változott valami?
– Nem tudom, de ha csináltak bármit is, az csak jó lehet. Majd meglátjuk a helyszínen.
• Egy csónakban kezdted az előkészületeket, végül más partnerrel lépsz fel. Nagy gond?
– Az utóbbi másfél hónapban játszódott le minden. Két jó kettesünk van, és válogatót vívtunk, amelyen Dalmával izgalmas csatában egy hajszállal, pontosan 47 századdal maradtunk le a Moldovan nővérek mögött, bebizonyosodott, hogy hasonlók a képességek. Itt említeném, hogy minket ilyen esetekben senki sem kérdez, a kapitány dönt, mi csak edzünk, hogy minél felkészültebbek legyünk. Végül eldőlt, hogy a négyes minden tagja még egy-egy futamban indul, így kerültem egy hajóba Nikolina Moldovannal, Dalma pedig egyesben lép fel 500 méteren.
• Máris sikerült összeszokni?
– A négyesből már volt közös tapasztalatunk, így nem volt nehéz. Mindketten bízunk egymásban, az erőnkben és a lelkesedésünkben.
• A kajakozás az olimpia második hetén, a záró napokban van, amikor már sokan befejezték a versenyt, s ürül a falu. Kedvező körülmény, vagy mégsem?
– Nem lesz teljes a társaság, de nem figyelünk ilyesmire. Mi a saját dolgunkra összpontosítunk, csakis a kettes 15-ei rajtja érdekel bennünket. Azután két szabadnapunk lesz a négyes fellépése előtt.
• Tervben van más sportok versenyeinek megtekintése?
– Valóban szeretnék minél többet látni, de csak a helyszínen derül ki, hogy mi a kivitelezhető. Egy biztos, a női távolugrás döntője egy nappal a kettes fellépése után van, és szívesen szurkolnék Ivanának a stadionban. Tudom, hogy ő is jönne a döntőmre, persze, ha bejutunk, de neki aznap van a selejtezője. Boldog leszek, ha eljutok még valamelyik szerbiai sportoló vagy csapat meccsére. A birkózók épp az előbb hívtak, de nehéz lesz, mert egybeesnek a versenynapjaink, ezért ha lesz miért, majd a faluban együtt ünnepelünk.
