Három hete értek véget az olimpiai játékok Rióban, ahol annyi minden történt, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Például a véleményem szerint legbutább és legszégyenletesebb eseteket.
Már vége felé közeledett a verseny, s már világos volt, hogy Szerbia várakozáson felüli eredményességgel zár, de sokan azt hitték, az éremtermést a kajakozók is szépen megnövelik. Csakhogy sok jel utalt arra, hogy mégsem így lesz. Maguk a versenyzők elutazás előtt derűlátó hangnemben nyilatkoztak, ami normális, hisz ki lenne az, aki azt nyilatkozná, hogy felkészületlen, és semmi jót nem vár? Ha másért nem, mert szégyen lenne ilyesmit mondani.
A hazai olimpiai bizottság kedvenceinek táborában az olimpiát megelőző hónapokban furcsa esetek történtek. A kvóták megvoltak, a szövetség pedig a kapitánnyal az élen azt látta jónak, hogy magyar példára beiktat egy kvalifikációs versenyt, aminek az lett az eredménye, hogy egyes esetekben nem is azok nyertesei utaztak, hanem jól felforgatták a csónakok összetételét, elsősorban azzal a magyarázattal, hogy a versenyzőkben maradjon elég erő a négyesekre. Utólag kiderült, hogy a négyesek keveset gyakoroltak, nem szoktak össze, az eleve jó két női kettesből pedig kaptunk két gyöngét. Nem állíthatom, hogy a Moldovan nővérek, akik megnyerték a minősítőt, vagy pedig a Benedek, Starović kettes, akik a kvótát megszerezték, biztosan érmesek, viszont ennyire le sem szerepeltek volna. Külön történet Marko Novaković, aki nem képes megérteni, hogy a futam nem 195 méteres, hanem 200-as. A selejtezőben és az elődöntőben is öt méterrel a cél előtt abbahagyta az evezést, aminek első esetben nem volt következménye, utóbbi esetben pedig a döntőt jelentő 3.-ról lecsúszott az 5. helyre, és kiesett. Persze, ha csap még egyet-kettőt a lapáttal, nem érik utol.
A szégyenletes dolgot nem tudom, ki találta ki, még nem derült rá fény, viszont a kétszeres érmes sportminiszter adta ki közvetítőként az utasítást, hogy a szerbiaiak még véletlenül se lépjenek éremosztáshoz, ha ott koszovói is lesz. Szégyenletes magában véve, buta pedig, mert ez esetben a NOB nyomban kizárhatta volna az egész szerbiai küldöttséget, és azért is, mert, könyörgöm, mondja már meg a miniszter: közös dobogó melyik versenyszámban volt egyáltalán lehetséges?! Tudtommal a csapatsportokban, Štefanek és Tijana Bogdanović súlycsoportjában, teniszben, női távolugrásban és kajak-kenuban koszovói nem rajtolt. A miniszter és felettesei rémálmait talán csak nem Urata Rama sportlövőnő okozta, aki annak is örült, hogy légpuskában nem lett utolsó. Egyébként is, nem tudok rájönni, hogy mi haszon van a sportminisztériumból. Akire csak rákérdeztem, egy sem tudott többet annál, hogy ők osztják be a sportra irányuló pénzt. Ezért kell minisztérium? Csinálhatná azt az olimpiai bizottság is, mint más országokban. Elvégre az Egyesült Államoknak nincs se sportminisztere, se sportminisztériuma, és ahogy látni, nem is hiányzik nekik.
