Nagyon sok hasonlóság volt a tavalyi világbajnoki és a két napja véget ért kézilabda-kontinensbajnokság döntője között. Az első talán, hogy mindkét fináléba Franciaország és Horvátország jutott be, s a sporttörténelem szempontjából a leglényegesebb, hogy mindkét döntőt a franciák nyerték. Nagyjából hasonló módon, hiszen Zágrábban és Bécsben is a második félidő elején tettek szert néhány gólos előnyre, amit megőriztek a találkozó végéig. Jérôme Fernandez a vb- és az Eb-döntőben is két gólt lőtt, csakúgy, mint a horvátok beállósa, Igor Vori.
Az első félidőben a horvát együttes mindkétszer 12 gólig jutott (12:11, 12:12), a franciák pedig a második játékrészben dobtak kétszer is 13 gólt (13:7, 13:9). A franciák második számú kapusa, Daouda Karaboué mindkét döntőben csak pár másodpercig állhatott a kapuban: egy-egy hétméteres hárítására küldte be Onesta, ám sem Zágrábban, sem Bécsben nem tudott védeni.
Ami a különbségeket illeti, azok közül talán a legfontosabb, hogy míg Zágrábban a világ legjobb játékosa, Nikola Karabatić csak kétszer tudott feliratkozni a góllövőlistára, addig a szerb és horvát származású játékos Bécsben hatszor volt eredményes. Hozzá hasonlóan Ivano Balić is gyengén játszott a 2009-es döntőben, hiszen csak egy gólt lőtt, de Ausztriában feledtette az akkori produkcióját, s négy találatával csapata második legeredményesebb tagja volt. Ivan Čupić a bécsi fináléban árnyéka volt zágrábi önmagának, hiszen a horvát fővárosban hat próbálkozásából hat gól született, vasárnap pedig egyetlenegyszer sem tudta Omeyer mögé juttatni a labdát, pedig két hétméterest is lőhetett. Michaël Guigou sem játszott úgy, mint tavaly, amikor tíz gólt lőtt Alilovićnak: a szélső, aki bármikor képes átlövésből is betalálni az ellenfél kapujába, három gólt lőtt az Eb-döntőben. A 31 éves Vedran Zrnić a 2009-es fináléban nem is játszott, az Eb-döntőben pedig hétszer volt eredményes.
A legnagyobb különbség a két döntő között azonban mégis az volt, hogy ellentétben a zágrábival, a bécsi finálé után mindkét csapat tagjai elégedettek, boldogok voltak. Talán vannak olyanok, akik még emlékeznek, hogy Horvátországban a hazai nézők, játékosok, újságírók többször is felháborodtak a dán bírók ítéletein, s nagyon szomorúak voltak (fémpénz és öngyújtók is repültek a játékvezetők felé), hogy az aranygenerációjuknak nem sikerült a nevükhöz méltón, aranyéremmel megkoronáznia a teljesítményét, hiszen a döntőig nem veszítettek mérkőzést, s a középdöntős csoportban pont a franciák ellen nyertek három góllal. A dobogón legtöbbször sokkal boldogabbak a harmadik helyezett csapat játékosai, mint a második helyen végzett együttes tagjai, ami nem csoda, hiszen az előbbiek egy győztes meccsen van túl, az utóbbiak pedig pár perccel az eredményhirdetés előtt veszítették el az aranyérmet. Bécsben a horvátok is nagyon, de nagyon boldogok voltak, s ezt alátámasztotta Vori nyilatkozata is, aki kiemelte, az Eb-ezüstérem arannyal ér fel. Jogos a kérdés, hogy miért örültek a horvátok az ezüstnek, mikor egy éve még dühöngtek a második hely miatt? A válasz egyszerű: Lino Červar, a horvátok szövetségi kapitánya beépített néhány fiatalt a válogatottba, néhányat az előre kidolgozott terv szerint, néhányat a kényszer miatt, hiszen Lacković és Valčić sérüléssel bajlódtak, s egy ilyen, részben felfiatalított, részben rutinos játékosokra épített csapattal is bejutottak a döntőbe, méghozzá úgy, hogy hat mérkőzést nyertek, s csak egyszer játszottak döntetlent. Červar a középdöntős csoport utolsó mérkőzése előtt bejelentette távozását, ám ezt nem először játszotta el, úgyhogy senki ne lepődjön meg, ha a londoni olimpián is ő ül majd a horvát válogatott kispadján...
És volt még egy fontos különbség a két döntő között. A 2009-es világbajnokság döntőjét a franciák 24:19-re, a 2010-es Eb-finálét pedig 25:21-re. Ez miért fontos? Azért, mert ebből is látszik, hogy a franciák, a világ-, az olimpiai és az Európa-bajnokok előnye kicsit csökkent, már nem öt, „csak” négy góllal jobbak a világ és Európa második számú csapatánál. Ha így folytatódik, két év múlva talán valaki képes lesz őket megszorítani, esetleg legyőzni a döntőben. Azt, hogy a döntőben, fontos kihangsúlyozni, mivel az Eb-n leszerepelt magyar válogatott egy pontját pont a későbbi győztes francia együttes ellen szerezte, sajnos mindjárt a nyitómeccsen...
