2024. október 1., kedd

Muszukajev Iszmail ötödik az olimpián

Muszukajev Iszmail 5:0-ás vereséget szenvedett a szabadfogású 65 kilogrammos birkózók bronzmérkőzésén – a világ- és Európa-bajnok orosz Gadzsimurad Rasidovtól kapott ki.

Miután a meglepetésre a döntőig menetelő japán Otugoro Takuto áthúzta a vigaszágra, Muszukajev Iszmail élt a lehetőségével, és 4:2-re győzött a mongol Tulga Tumur Ocsir ellen, így folytathatta a bronzmérkőzésen. Csakhát ott az egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok Gadzsimurad Gazigandovics Rasidov várta, azaz nem sokat remélhettünk...

A küzdelmi időből 4:14 volt még hátra, amikor a fiunk megkapta a sárga lapos intését, és mivel a kijelölt fél percben nem tudott akciózni, hamar 0:1-re álltunk.

Sőt, 3:02-vel a vége előtt már 0:2-re, amire viszont challenge-elt Muszukajev edzője Konsztantyin Ulevszki, de nem kellett volna, mert az akciót helybenhagyták, az elveszített tiltakozásért kiutalt büntetőponttal pedig már a szünetre eldőlt a meccs (0:3).

Nem sokkal az újrakezdés után ápolást is kért Muszukajev, majd többször is térdre rogyott Rasidov előtt, aki erre meg kitolta a szőnyegről a negyedik pontjáért, majd az ötödikért is (0:5).

És ha már az ötös szám: Muszukajev az 5. helyen végzett így.