A szeptemberi városnap alkalmával megtartott képviselő-testületi díszülésen kiosztották a zentai önkormányzat elismeréseit. Idén a Iuventus Pro Urbe díjat Szabó Szebasztián úszó kapta, aki júliusban a kvangdzsui vizes világbajnokságon már magyar színekben indult, és szerzett egy ötödik helyet, ráadásul segítségével több váltó is kijutott az olimpiára. Szabó sajnos nem tudott jelen lenni a díjátadón, felkészülése az újabb idényre már javában zajlik, lapunknak azonban készséggel nyilatkozott.
Számos versenyről érmesként, sokszor győztesként tértél haza, nem újdonság számodra egy-egy díj elnyerése. Miben más a zentai önkormányzat kitüntetése?
– Nehéz megfogalmaznom, mit is jelent számomra, de nagyon hálás vagyok érte. Természetesen örülök, hogy itthon is figyelemmel kísérik a pályafutásom és értékelik az eredményeimet. Jólesik, hogy ilyen módon is elismerik a sikereimet.
Hogyan emlékszel a kezdetekre?
– A mai napig élénken él az emlékezetemben, nagyon élveztem már az elején is. Hétéves voltam, amikor elkezdtem úszni. Eleinte csak heti két-három alkalommal jártam le az uszodába, inkább csak szórakozásként, de rövid idő alatt annyira megszerettem, hogy elkezdtem rendszeresen edzeni, rendesen bekapcsolódni a munkába. Az edzés a napjaim részévé vált, rutinná, nem múlhatott el nap, hogy ne ússzak. Kisebb versenyekre jártunk, barátkoztunk. Szívesen emlékszem vissza ezekre az évekre.
Mik a legkedvesebb emlékeid?
– Nehéz lenne felsorolni, vagy kiemelni közülük bármit is. Már gyerekként is szerettem versenyezni, ma is élvezem a versenyhelyzetet. Nagyon sok új ismerőst szereztem, akiket a sportnak köszönhetek, és a mai napig jelen vannak az életemben.
És ami a vízilabdát illeti?
– Nem bántam meg, hogy kipróbáltam, jól éreztem magam, de egy idő után valami hiányzott, s rájöttem, az úszásban inkább önmagam lehetek. Csak magamra számíthatok, egyedül vagyok, rajtam múlik minden, és ebben a helyzetben jobban érzem magam. Viszont számomra nagyon kedves és mindenekelőtt jó emberekkel hozott össze a sors, akikhez bármikor fordulhatok. Örülök, és hálás vagyok nekik, hogy a mai napig tárt karokkal fogadnak.
Te elsősorban mit hiányoltál itt?
– Akkoriban semmit, teljesen másként gondoltam az úszásra, mint manapság. Az itt töltött évek is kellettek ahhoz, hogy az legyek, aki ma vagyok. Az itt szerzett tapasztalatok egy életre szólnak, és hiszem, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy ma azt csináljam, amit szeretek. Egyszerűen túlnőttem a zentai medence nyújtotta lehetőségeken. A mai napig otthonomnak tekintem a népkerti uszodát, szívesen járok vissza, de a céljaim eléréséhez szükségem volt egy éles váltásra.
Viszonylag későn váltottál, sokkal előbb is lett volna lehetőséged komolyabb egyesületeknél versenyezni. Így visszatekintve, nem sajnálod az elvesztegetett időt?
– Nem. Mindig a saját megérzéseimre hallgattam, és azok tanácsait követtem, akik igazán fontosak számomra. Ha más utat választok, talán soha nem jutok el oda, ahol most vagyok, illetve ahova haladok. Jelenleg úgy érzem, nagyon jól alakulnak a dolgaim, és helyes a célirány.
A Zenta Úszóklub gazdag hagyományra tekint vissza, ugyanakkor az infrastruktúra messze elmarad a modern világétól. Mekkora hátrányt jelentett számodra ilyen közegből indulni?
– Az ország egyik legpatinásabb egyesülete, ahol számos jó úszó nevelkedett, és vált általuk méltán híressé a klub. Sajnos az infrastruktúra már évekkel ezelőtt elavult. Szerencsére a nehézségek és zord körülmények ellenére ma is sok gyerek bontogatja szárnyait a népkerti medencében, becsülöm őket, hogy kitartanak. Szeretik és élvezik, amit csinálnak, s ez leginkább az edzőjükön és a szülői támogatáson múlik, a korai szakaszban talán ez is elég. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindez nem kellemesebb egy szép, jól felszerelt uszodában, aminek nem viszi le a tetejét egy nagyobb széllökés. Jómagam az elején nem tekintettem rá hátrányként, mindaddig nem is éreztem annak, míg el nem döntöttem, én ezzel profi szinten szeretnék foglalkozni. Az említett gyerekeknek ma még nem jelent hátrányt, viszont, ha tovább szeretnének lépni, és kicsit komolyabban úszni, akkor bizony nagyon nehéz helyzetbe kerülnek majd, hacsak nem változik valami a közeljövőben.
A tervek szerint hamarosan vízilabda- és úszóakadémia létesül Zentán. Megoszlanak a vélemények a létjogosultságát illetően. Hogyan látod, szükség van rá?
– Itt a végső ideje! Természetesen az akadémiához társuló megfelelő infrastruktúra a legfontosabb és a legjelentősebb a vizes sportok tömegesítése és népszerűsítése érdekében. Senki előtt sem titok, hogy Zenta természetes energiaforrással rendelkezik, illetve rendelkezhetne, hiszen ott a termálkút néhány méterre a jelenlegi medencétől. Hogy miért áll kihasználatlanul évek óta, fogalmam sincs…
Mit mondanál a zentai gyerekeknek, érdemes akár jelen körülmények közt is lemenni a zentai medencébe, és szenvedni sok-sok kilométeren át?
– Sajnos egyre gyakoribbá válik, hogy a szülők beleszólnak, illetve bele akarnak szólni az edző munkájába, vagy abba, hogy mit is sportoljon a csemetéjük, így elsősorban nekik adnék tanácsot: hagyják, hadd döntse el a gyerek, mit szeretne csinálni. Nekik maguknak kell megtapasztalniuk, mit tud nyújtani egy-egy sportág, nekik kell nap mint nap edzésre járniuk, ne akarjanak a gyerekek helyett dönteni. Támogassák, hogy boldog legyen attól, amit csinál, szeresse, és érezze jól magát az adott közegben. Nem kell mindenkinek élsportolónak lenni, ők elsősorban gyerekek, akiknek a hasznára válik, bármilyen sportágat is válasszanak. Csak úgy fognak haladni előre, ha örömmel és szeretettel csinálják, nem pedig azért, mert a szülő vagy az edző úgy akarja. Biztos lesznek nehéz napok, de mindez elenyésző a rengeteg pozitívum mellett, amit a gyerekek a sporttól kaphatnak, amit általa megtapasztalhatnak. Csak hagyják őket kibontakozni!
