Ha azt mondjuk, van egy csapat Szerbiában, ahol összesen öt országos korosztályos bajnoki címet viselnek a tagok, van még két országos páros bajnoki titulus, számos jó helyezés a Top versenyeken, s van még egy olyan asztaliteniszező, akinek két ezüstérme van az egyetemista-világbajnokságról, a Nagy-Jugoszláviában felnőtt országos bajnok volt párosban, országos ifi és felnőtt csapatbajnoki titulussal büszkélkedhet, egyéni szerbiai és vajdasági bajnok, aki jugoszláv ifi és felnőtt válogatott is volt, akkor biztosan azt gondolják az emberek, hogy ez a csapat most az országos bajnoki címért hajt a legjobbak társaságában.
Mindjárt le kell szögezni, sajnos nem így van. A meséhez ugyanis hozzátartozik még néhány adat, például az, hogy a gárda legfiatalabbja 35 éves, a rangidős pedig 61, s e két szám között vannak a többiek 53, 41, 37 és 36 évvel. A „fiúk” már évek óta letették az ütőt, csak műkedvelésből és szórakozásból ütötték a kaucsuklabdát, ám most ismét ropognak a csontok, feszül az ín, lázban van az izom, mert újból bajnoki meccsekre készülnek, méghozzá a Vajdasági Liga bácskai csoportjában, ahonnan nem lehet kiesni, de feljebb jutni igen, s ez a céljuk a zentaiaknak, méghozzá Lučić Viktornak, Törtei Attilának, Vastag Istvánnak, Takács Kornélnak, Vass Ákosnak, Tőke Jánosnak és Herédi Krisztiánnak.
„Van időd a hétvégén? Juj, éppen dolgozok! Te bírnád vállalni? Lehet róla szó, bár délután lakodalomba megyek. Jó, akkor jövök én…” Így megy ez mostanság a Zenta férficsapatánál, amely eddig már három meccset lejátszott: Újvidéken és Csókán 4:0-ra és 4:1-re nyert, otthon viszont 4:1-re kikapott a liga talán legjobbjától, a Temerin II.-től. Hogy melyik helyen állnak éppen, hát azt ne kérdezze tőlem az olvasó, de azt tudom, hogy jó újra az asztalnál látni a régi arcokat, mert meccs közben egy-egy nyögéssel, ordítással mosolyt is csalnak az ember arcára. Ezek ugyanis nem győztes harci kiáltások, hanem az évek nyomai, mert csak-csak megroppan a térd, a derék.
„Az a cél, hogy újra felélesszük a férfi-asztaliteniszt Zentán, hiszen országszerte a legjobb ligákban játszanak a zentai fiúk, tehát elméletileg még egy szuperligás csapatot is ki lehetne állítani hazai erőkből” – nyilatkozta Viktor, aki a zentai klub vezetőségében is ügyködik, s az ő javaslatára gyűlt össze a társaság. Az odáig vezető rögös utat viszont ismét be kell járni, s ezt a feladatot vállalták a veteránok, akik nagy odaadással vetették magukat bele a munkába, s egy kis szerencsével el is érhetik a céljukat, a magasabb rangfokozatot. „Jó lenne megtenni néhány rangfokozatot, s aztán már lenne mire hazahívni a legjobbjainkat, ismét feléledhetne a férfi-asztalitenisz Zentán. Ez a célunk, meg az, hogy jól érezzük magunkat az edzések, a meccsek közben” – mondja a régi ország egyik legjobb játékosa, aki nyilván az egyetlen már Szerbiában, aki tollszárfogással játszik. „Nem kellene váltani?” – gúnyolódtam vele egy kicsit. „Várj csak, míg belemelegszek…”
