2024. október 5., szombat
ASZTALITENISZ

Makszuti remekelt a portugálok ellen

A Novi Sad női együttese megismételte tavalyi sikerét, s az ETTU-kupa 2016/2017-es idényében is bejutott a negyedik fordulóba, miután a Đorđe Bošnjaković vezette együttes szombaton saját közönsége előtt a portugál AD de São Joãót győzte le 3:1-re. A mérkőzés legjobbja a zentai Makszuti Anetta volt, aki két győzelemmel járult hozzá csapata sikeréhez. Különösen a második győzelme volt jelentős, hiszen a világranglista 118. helyezettjét, a brazil–kínai Lin Guit győzte le, aki esetében a szerb sajtó legjobb eredményként az olimpiai részvételt tüntette fel, elfelejtve azt, hogy mivel Brazíliában rendezték meg a nyári ötkarikás játékokat, a szervező országból selejtező nélkül három férfi és ugyanennyi női versenyző vehetett részt. A szerb sajtó tájékozatlanságának és Makszuti bravúrjának szerencsére semmi köze egymáshoz, s különösen megsüvegelendő a válogatott játékos teljesítménye, ha tudjuk, hogy 1:1-es játszmaállásnál a brazil–kínai asztaliteniszező 10:5-re vezetett, Makszuti azonban zsinórban hét pontot nyert, így ő nyerte a játszmát, majd később a mérkőzést is. A Novi Sad csapatából Makszuti mellett még a bajsai Truzsinszki Viktória jegyzett egy győzelmet.

A Novi Sad (Makszuti, Truzsinszki, Fenyvesi Anna Zsófia, Surján Szabina, Aleksandra Savić) következő ellenfele a török Tigem SC Ankara (Cristina Hirici, Zoja Novikova, Fulya Yildirim) lesz, amely Csehországban 3:0-ra nyert a TTC Moravský Krumlov ellen. Mivel az európai kiemelési ranglistán a Novi Sad a 17., az ankarai együttes pedig a 25., így a negyedik forduló mérkőzését is, amely a negyeddöntőbe jutásról dönt, Újvidéken rendezik majd.

ETTU-kupa, 3. forduló: Novi Sad–AD de São João 3:1 (Makszuti–Chramko 3:1 (3, 8, –7, 4), Fenyvesi–Lin Gui 0:3 (–6, –6, –7), Truzsinszki–Gonzvales 3:0 (8, 2, 4), Makszuti–Gui 3:1 (–7, 12, 10, 8)).

NŐI SZUPERLIGA – A 8. forduló előrehozott mérkőzésén: Topolya–Versec 1:4 (Barna–Dani 3:0, Haraszti–Jokić 0:3, Halász–Radak 1:3, Barna–Jokić 1:3, Halász–Dani 2:3).

A dohai nagydöntőn a Madarász/Pergel páros

A tartalékok közül előlépve a magyarországi Madarász Dóra és Pergel Szandra alkotta kettős is részt vehet a női párosok versenyében a 2016-os World Tour sorozat dohai nagydöntőjén. Az egész éves World Tour-versenyek megkoronázása a december 8. és 11. között Katarban megrendezendő nagydöntő. Erre egyesben nem kvalifikálta magát magyar játékos – a nyílt versenyben és az U21-esek között sem –, női párosban viszont a Madarász, Pergel duót tartalékként számításba vették, a visszalépések után pedig hivatalossá vált, hogy szóhoz is jutnak a sztárokat felvonultató tornán.

Párosban csak azok a pingpongosok szerezhettek jogot a nagydöntőn való szereplésre, akik az év során legalább négy World Tour-viadalon elindultak egymás oldalán.

Az évzáró viadalon minden versenyszám egyenes kieséses rendszerben zajlik majd.

A női páros mezőnye: 1. Dzson Dzsi Hi, Jang He Un (dél-koreai), 2. Hasimoto Honoka, Szato Hitomi (japán), 3. Marija Dolgih, Polina Mihajlova (orosz), 4. Cseng I-csing, Huang Ji-hua (tajvani), 5. Doo Hoi Kem, Lee Ho Ching (hongkongi), 6. Shan Xiaona, Petrissa Solja (német). 7. Hamamoto Jui, Hajata Hina (japán), 8. Madarász Dóra, Pergel Szandra (magyar).