2025. március 6., csütörtök

Királyhalmi, szabadkai és horgosi győzelem a tornán

A hétvégén Hajdújáráson Dara István és Dániel szervezésében 13. alkalommal tartottak asztalitenisz-versenyt, amelyen összesen 32 induló állt asztalhoz. A sportág kedvelői Szabadkáról, Királyhalomról, Horgosról, Oromról, Zomborból, a magyarországi Szajolról és természetesen Hajdújárásról érkeztek a tornára.

A szabadidő-sportolók mezőnyében (tíz játékos) a királyhalmi Kozma György szerezte meg az első helyet, a második a hajdújárási Túri Ferenc, a harmadik a szintén hazai Péics Árpád, a negyedik pedig az ugyancsak hajdújárási Juhász István lett. Az amatőröké volt a legnépesebb kategória, hiszen tizennégyen harcoltak a helyezésekért. A győzelmet a szabadkai Petko Vranješ szerezte meg, megelőzve a horgosi Dimitrije Stojkovićot, a harmadik helyen a magyarországi Szajolról érkezett Haller Sándor, a negyediken pedig a horgosi Ivkovics József végzett. A profik nyolctagú mezőnyéből a horgosi Móra Réka került ki győztesen, aki a döntőben a zombori Szladek Vincét győzte le nagy csatában. A bronzérmet a szintén zombori Stefan Keseić szerezte meg, Petko Vranješ pedig ebben a kategóriában a negyedik helyen zárt.

A kategóriák dobogósai serleget vehettek át a szervezőktől. A tornát Hajdújárás helyi közössége, a Lucky Burger, az Osmor Company, a Senna, a Reprotec, a Jazz Pizzéria, a Nyári Konyha, valamint Vörös Zoltán és Csizmadia István támogatták.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A torna résztvevői (Fotó: Tóth Tibor felvétele)