Az utóbbi évtizedekben több kiváló sportoló nevét jegyzik Zentán, s a legkiválóbb közöttük mindenképpen a birkózók népes hada. A párját ritkító eredményeknek több szorgos kovácsa van, de a legkisebbekkel való munka dandárját egy ember végzi már emberemlékezet óta, ő pedig nem más, mint Molnár Miklós, a dörmögős hangú Miki bácsi, akinek éber felügyelete alatt a lurkók előbb a rendet, majd a sportág csínját-bínját tanulják meg. Keze közül számos országos bajnok került ki, olyan birkózók, akiket a nemzetközi porondon is jegyeznek, ő pedig csak szépen csendben teszi a munkáját, mert bizony aki a Zentában akar edzeni, nos, Miki bácsi lesz az első állomás.
Molnár Miklós az 50-es évek végén jelent meg a birkózás színterén, s 1963-ban már a zentai nagycsapat tagja volt. A következő időszak volt pályafutása csúcsa, hiszen juniorként 1964-ben például megnyerte az olimpiai reménységek kihívásos tornaversenyét 70 kg-ban, s csak a körülmények furcsa összjátéka miatt nem vált standard válogatottá. Klubja színeit azonban sokáig védte, és aktív pályafutása után szinte mindjárt edzősködni kezdett, nagyjából egy időben az akkor még igen fiatal Zörgő Lászlóval, aki így foglalta össze Miki bácsival való együttműködését: „Mindig öröm volt dolgozni azokkal a gyerekekkel, akik átjöttek Miki bácsitól. Megtanulták a rendet, és csendben végezték a dolgukat…”
Az elmúlt több évtized alatt a környező országokban is megjegyezték a nevét, mert csapata minden versenyről tucatnyi éremmel tér haza, s baráti kapcsolatai révén valamennyi magyarországi, felvidéki, horvát vagy éppen boszniai csapat örömmel vesz részt a Zentán szervezett versenyeken. Anyaegyesületében volt ő már minden, klubelnök is, és sportmunkásságát többek között a városi vezetőség is elismerte.
Mi is kalapot emelünk előtte, s köszöntjük a ma 70 éves Miki bácsit!
